EUPIGRAMMA ÍRÓ VERSENY

Ha van írói vénád és szívesen írsz verseket, itt az alkalom, hogy megcsillogtasd a tehetséged az EUpigramma író versenyen. Alkotásodat a műfaji elvárásnak megfelelően kell elkészítened.

epigramma:rövid (két–négy verssornyi), tömör s rendszerint szellemes fordulattal, csattanóval záródó költemény. Rövidségének magyarázata, hogy a versszöveg az ókori görögök világában eredetileg kőbe vésett felirat, sírfelirat volt. Témája rendkívül sokféle lehet. Szólhat emelkedett hangnemben a hazáért meghalt hősök magasztalásáról (görög epigrammák), de megszólalhat benne gunyoros, ironikus, szatirikus hangon az emberi ferdeségek kigúnyolása, a butaság, a gőg és a költői tehetségtelenség csipkelődő leleplezése (római epigrammák). Témája lehet még ezeken kívül is sok minden: pl. szerelmi érzés, politikai állásfoglalás, filozófiai bölcsességek.

Az EUpigrammád témája: az Európai Unió. A legjobban sikerült alkotások az Európa-napon is elhangoznak majd, 2019.04.26-án.

EUpigrammádat elküldheted a Senior Nagykövetnek 2019.04.12-ig az igazgatoklg@gmail.com e-mailcímre.

Szép eredmények a Túrkevei Matematika és Természetismeret Versenyen

Második alkalommal veszünk részt a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola által szervezett levelezős matematika versenyen és első alkalommal a természetismeret versenyen.

Három levelezős forduló feladatsorát kellett otthon megoldanunk, amit elküldenek az iskoláknak. A harmadik forduló után összesített pontszám után a legjobban teljesített tanulókat behívták a döntőbe. Idén gimnáziumunkból Jakab Levente és Mukus Helga 5.A, Réz Adél 5.B, Józsa János 6.A, Nagy Tímea és Szűcs Evelin 7.A , Törőcsik Árpád 8.A osztályos tanulók jutottak be.

Tovább a cikkhez

Beszámoló a Törökországi utazásról

A Read, count and play- These skills will take you a long way című Erasmus+ pályázat második találkozója Törökországban, Trabzon városában került megrendezésre, ahova tanárokon  kívül (K.Nagyné Pataki Noémi, Hajdu Éva és Monok Péter) diákok is utazhattak: Kiss Adél, Moldován Dóra, Tudesze Petra, Lázók Zinajda, Szabó Levente és Varga Dániel.

A partnerekkel töltött első napot az iskolában kezdtük, ahol bámulatos előadással kápráztatták el a hallgatóságot a török gyerekek. Minden nemzet egy-egy dalát énekelték el, az adott nyelven. Nagyon szépen csengett Az „Én elmentem a vásárba fél pénzzel” a török diákok tolmácsolásában. Ezután mindenki bemutathatta azt a darabot, amivel készültek erre a találkozóra. Mivel az első félév témája a népmesék világa, ezért mi is egy magyar népmesét választottunk dramatizálásra, aminek a címe a Farkas megtréfálása volt.  A hat fős kis csapat nagy átéléssel mutatta be a darabot. Megismerhettük más népek népmeséjét is. A diákok nagy érdeklődéssel figyelték az előadásokat. Ebédre a helyi szülők kedveskedtek nekünk az általuk készített finomságokkal. Az étkezés után a koordinátorokkal megbeszélést tartottunk az előttünk álló félév feladatiról, többek között a magyar találkozó történéseit ismertettem a csoporttal, valamint utazásszervezési feladatokat beszéltünk át.

Tovább a cikkhez

Fenntartható közlekedés

Intézményünk diákjai az idén is feldolgoztak egy újabb fontos problémát fenntarthatósági témahét programjából. Most a közlekedés témakörét jártuk körbe, a kisgimnazistáknál a bicikliszerelés legegyszerűbb trükkjeivel, a KRESZ és a kerékpározás legalapvetőbb szabályaival ismerkedtek játékos formában. Az idősebb korosztálynál a fenntartható közlekedési módokról beszéltünk. A bevezető kisfilm után a diákok kiselőadás formájában felkészültek az őket érdeklő alternatív közlekedési eszközök történetéről, működési elvéről. Alkalmanként komoly vita alakult ki e járművek tömeges használatának elterjedéséről, előállítási, beszerzési és az üzemeltetési költségeiről. A témavezetését Dányi Zsolt és Fazekasné Gál Erzsébet szaktanárok vállalták magukra.

Fazekasné Gál Erzsébet

szaktanár

Tovább a cikkhez

HAPPY-HÉT

Iskolánkban ezen a héten a Happy Hét keretein belül a diákok tanáraikkal együtt arra buzdították társaikat, hogy minél több vizet fogyasszanak. Szembesítették egymást és magukat azzal, hogy egy-egy általunk fogyasztott üdítő mennyi cukrot is tartalmaz valójában! A végeredmény elrettentő volt! A csütörtöki napon lehetőség nyílt megkóstolni a Tiszafüred és környéki települések vizeit. A diákok saját véleményük alapján szavazhattak arra, hogy melyik település vize számukra a legfinomabb! A diákok véleménye alapján a tiszafüredi víz bizonyult a legjobbnak!

Gál Dorina

7.A osztályos tanuló

Tovább a cikkhez

„Versek és dalok határok nélkül” fesztivál 2019

2019. március 23-án szombaton Szolnokon a Verseghy Ferenc Könyvtárban zajlott a Frankofón ünnep keretén belül a „Versek és dalok határok nélkül” középiskolások számára hagyományosan rendezett verseny, ahol a diákok versben és dalban (egyéni és csoportos kategória) mérték össze képességüket. Gimnáziumunk csoportja 19 diákból állt, akik a sikeres budapesti Mardi Gras versenyt követően izgatottan várták az újabb megmérettetést. A versenyen megyénk hagyományosan neves gimnáziumai mellett képviseltük gimnáziumunkat. A verseny szervezői: Jászkun-Picard Baráti Körök Egyesület, Europe Direct Szolnok. A verseny szervezéséhez hozzájárult a budapesti Francia Intézet is.

Tovább a cikkhez

DECATHLON-SPORTBÓL A LEGTÖBBET!PÁLYÁZAT

4.360.000 FT-OT NYERTÜNK A TORNATEREM BURKOLATÁNAK FELÚJÍTÁSÁRA

265 beérkezett pályázatból többszörös kiválasztási folyamat és a megadott szempontok alapján történő mérlegelést követően a Decathlon Magyarország a 10 nyertes pályázat közé választotta gimnáziumunk pályázatát.

A gimnázium épülete 1968-ban épült, sajnos a 2013-ban befejeződött bővítés és felújítás csekély mértékben érintette a testnevelés termet (tornaszobát), új és nagyobb tornaterem építésére nem terjedt ki a pályázat. A Decathlon pályázattal elnyerhető pályázati összeget a testnevelés terem burkolatának felújítására, korszerűsítésére szeretnénk fordítani.

Az elmúlt 50 évben olyan mértékű sporttechnológiai fejlődés ment végbe, ami elengedhetetlenné teszi a régi, multifunkcionális és szezonon átívelő használatra alkalmatlan, rugalmatlan, így balesetveszélyes burkolattal rendelkező terem fejlesztését.

Régiónkban a nyolcosztályos gimnáziumok közötti együttműködés hagyományos, több évtizedes formája a Nyolcosztályos Gimnáziumok Regionális Tanulmányi és Sportversenye. A sportversenyre minden tanév elején, a tanulmányi versenyre minden tanév tavaszán kerül sor. A 2019/20-as tanévben tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium a szervező (2019. október 4.) Örülünk, hogy e rangos eseményre már a megújult tornatermünk is méltó helyszínül szolgálhat.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

intézményvezető

GIMNÁZIUMUNK A TESZEDD! AKCIÓBAN

TeSzedd!- Önkéntesen a tiszta Magyarországért! országos hulladékgyűjtési akcióhoz a gimnázium is csatlakozott, melyre 2019.03.21-e délutánján került sor. Lelkes csapatok verbuválódtak a 8.A és a 9.B osztály tanulóiból, az osztályfőnökeik- Nagyné Varga Anikó, Kovács Péter- felügyelete mellett.

Tovább a cikkhez

NYUGDÍJAS BÚCSÚZTATÓ ÉS TEREMAVATÁS

Iskolánkban harmadik éve rendezzük meg a Kossuth-napokat, aminek keretében sor kerül kulturális napra, sportvetélkedőre, tehetségnapra, a rendezvénysorozat zárásaként pedig a Kossuth-bálra. 2019. március 8-án intézményünk teljes tantestületét a gimnáziumba invitáltuk, hogy mindannyian együtt köszöntsük az elmúlt három évben nyugdíjba vonuló 4 kollégát: Magyar Zoltánnét, a gimnázium német szakos pedagógusát, Kovács Istvánnét, a KLG Kossuth Lajos Általános Iskolájának tanítónőjét, Jobbágyné Szalontai Irént, a KLG Balkay Pál Általános Iskolájának tanítónőjét, valamint Cseh Erzsébetet, a KLG Nagyiváni Általános Iskolájának kémia szakos tanárát.

Tovább a cikkhez