IV. Városkörzeti Floorball Bajnokság

2020. január 29-én megrendezésre került a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnáziumban a IV. Városkörzeti Floorball Bajnokság. A bajnokság évről évre egyre magasabb színvonalú, idén a közönség több diákolimpia szintű mérkőzést láthatott, amelyek izgalmassá tették a bajnokságot. Az idei évben rekord számú nevezés érkezett a két korcsoportban, az 5-6. osztályban 10 csapat mérte össze erejét, míg a 7-8. osztályban 6 csapat küzdött a végső győzelemért. Iskolánk csapatai mellett vendégcsapatok érkeztek Nagyivánról, Tiszaszőlősről, a Bán Zsigmond Református Általános Iskolából, valamint Eger városából is.

Tovább a cikkhez

ADÓ 1% FELAJÁNLÁSA

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával támogassa a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola alapítványát, a Korszerűsödő Gimnázium Alapítványt.

Az alapítvány adószáma: 19223027-1-16

Az alapítvány számlaszáma: 11745059-20002860

Az alapítvány céljának tekinti a kiemelkedő tanulmányi vagy sportsikereket elérő diákok jutalmazását; a versenyek nevezési díjának és eredményes nyelvvizsgát tevők vizsgadíjának visszafizetését szaktanári javaslat alapján, a kiemelkedő tanulmányi sikereket elérő diákokat felkészítő tanárok jutalmazását, kiemelkedő iskolai rendezvények támogatását, az idegen nyelvek hatékonyabb oktatásának segítését, informatikai számítástechnikai képzés további kiszélesítését, eredményesebbé tételét, valamint a gimnázium alapfeladatainak ellátásához szükséges tárgyi eszközök bővítését, cseréjét, felújítását, az iskola épületének, helyiségeinek bővítését, felújítását.

A felajánlott összeget minden évben eszközfejlesztésre fordítjuk, mellyel hozzájárulhatunk egy-egy tantárgy hatékonyabb oktatásához.

Tovább a cikkhez

Agria Universitas

Az Agria Universitas Egyesület idén is megrendezte a Fiatalok a nemzetközi kapcsolatokban nevű országos versenyét. Ennek témája ezúttal a Duna menti országok régiója volt. Az első fordulóban egy feladatsort kellett kitölteni a tágabb Duna menti régió országainak hagyományairól, ételeiről, földrajzi, történelmi vonatkozásairól, valamint a Duna Bizottság létrejöttéről és munkájáról.

Tovább a cikkhez

MegLEPetés Program

Színházlátogatás Szolnokon

Magyarország Kormánya életre hívta a Lázár Ervin Programot, amely szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi-, tánc-, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.

Mindezek érdekében a Klebelsberg Központ és a Kultúráért Felelős Államtitkárság Magyarország Kormányának kultúrpolitikai céljaival összhangban arra törekednek, hogy

Tovább a cikkhez

Bibliaverseny

Iskolánk 7. A osztályos tanulói a HEBE Kft. által a 2019/2020-as tanévben meghirdetett, a „Biblia- a világ legolvasottabb könyve”, országos csapatversenyen 7- 8. osztályos korcsoportban 2. helyezést értek el. Diákjaink a világ legolvasottabb könyvéről bővíthették ismereteiket vallási hovatartozás nélkül, több szempontból megközelítve a témát. A megmérettetés része volt irodalmi, képzőművészeti, történelmi, ill. közvetlenül a Biblia felépítésére, tartalmára vonatkozó rejtvények, szórácsok megoldása, igaz/hamis állítások eldöntése; rajzolás, esszéírás, versértelmezés, montázs készítése. A lexikális tudás növelése mellett kreativitást fejlesztő feladványok is szerepeltek a kérdéssorban, valamint egy projektmunka megvalósítása tette próbára versenyzőinket.

A csapat tagjai: Hegedűs Réka, Kis Liliána Barbara, Kovács Eszter Emese és Tudesze Petra.

Borbélyné Gyurcsák Judit



KÖZPONTI ÍRÁSBELI VIZSGA

  1. A KÖZPONTI ÍRÁSBELI VIZSGÁK IDŐPONTJAI

A 9. évfolyamra a tanév rendje szerint a központi írásbeli vizsgákat (magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgyakból) az alábbi időpontokban szervezzük meg:

  • 2020. január 18-án 10 órától (10.00 órától magyar nyelv és irodalom, 11.00 órától matematika)
  • a pótló írásbeli vizsgát 2020. január 23-án 14 órától 

A dolgozatok megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell elkészíteni.

Magyar nyelv (45 perc): a magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható.

Matematika (45 perc): A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz nem használható.

Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát.A tanulók a központi írásbeli vizsgára személyazonosításra alkalmas igazolványt-diákigazolványt vagy személyi igazolványt –vigyenek magukkal.

Tovább a cikkhez