A VILÁG LEGNAGYOBB TANÓRÁJA

Az ENSZ 2015-ben indította útjára a „Project Everyone” kampányát, amelyben a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a gyermekekkel. A kezdeményezés globális partnerei az UNICEF, valamint az UNESCO. Magyarország a szervezők felkérésére idén harmadszor csatlakozott a kezdeményezéshez.Az EMMI szakmai támogatásával szeptember 18-24. között valósult meg a Világ Legnagyobb Tanórája program, az első globális oktatóprojekt, amelyen keresztül a tanulók világszerte egy időben ismerhetik meg a 17 Globális Célt.

Tovább a cikkhez

Élménybeszámoló természettudományi táborokból

Idén nyáron lehetőségem adódott két természettudományi táborban is részt venni. Mindkét helyre egy-egy pályázati munkát kellett benyújtanom, egy adott témának megfelelően, amit én választhattam a lehetőségek közül. Már az esszék megírása alatt is, a kutatómunkának köszönhetően új dolgokat tudhattam meg az adott témakörrel kapcsolatban.

Tovább a cikkhez

Szakmai látogatás Norvégiában

eea2017 augusztusában a Kossuth Lajos Gimnázium két tanára, Monokné Andrási Edit és Monok Péter Norvégiában jártak, hogy bepillantsanak az Észak-Európai ország oktatási rendszerébe és  megerősítsék a két intézmény közötti együttműködést. A pályázat a EGT Alap támogatásával valósult meg.

Tovább a cikkhez

Tanévnyitó a gimnáziumban

Szeptember 1-jén 8 órakor  – az ország sok másik iskolájához hasonlóan – nálunk is sor került a tanévnyitóra. Ünnepségünkre eljött Ujvári Imre polgármester és Komlósi Andrea , a Szülői Munkaközösség elnöke is.

A gimnázium intézményvezetője, Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó köszöntőjében röviden tájékoztatta a tanulókat és a szülőket az intézmény új nevéről, a nyári időszak alatti történésekrőlTovább a cikkhez

Gólyatábor 2017 (2017. 08. 24-25.)

Első alkalommal szervezett gólyatábort a Kossuth Lajos Gimnázium az újonnan érkezett diákjai számára. A kilencedik B és C osztályok tanulóinak megadatott az a lehetőség hogy még az év kezdete előtt megismerkedjenek egymással és leendő intézményükkel. A lelkesedés igen nagy volt a tanulók részéről, hiszen 42 tanuló vett részt ezen a két napos rendezvényen.

Tovább a cikkhez

60 ÉVES OSZTÁLYTALÁLKOZÓ

A tovatűnt évek után mindig nagyon jó érzés újból találkozni, megszervezni egy közös helyen és felidézni az elszállt iskolai évek megannyi szép emlékét. Ezért az öreg diákok nyáron, illetve kora ősszel számtalan osztálytalálkozót szerveznek országszerte. A rohanó életnek ezt az elillanó és soha meg nem ismétlődő csodáját próbálta felidézni a Kossuth Lajos Gimnáziumban 1957-ben érettségizett A és B osztálya a Park étteremben, szeptember 2-án.

Tovább a cikkhez

NYERTES PÁLYÁZAT

Az EFOP-4.1.2-17-2017 a Kossuth Lajos Gimnázium Kossuth Lajos Általános Iskolájának infrastrukturális fejlesztése elnevezésű projektnek köszönhetően a tagintézményünk teljes körű felújítására nyílik lehetőség. 411.787.153 forint az elnyert támogatási összeg. A pályázatnak köszönhetően nagyon régi adósságot törlesztünk, hiszen a jelenlegi állapotok már méltatlanok voltak az általános iskola diákjai, szülei és a pedagógusok által elvárt színvonalhoz.

Tovább a cikkhez