NYUGDÍJAS BÚCSÚZTATÓ ÉS TEREMAVATÁS

Iskolánkban harmadik éve rendezzük meg a Kossuth-napokat, aminek keretében sor kerül kulturális napra, sportvetélkedőre, tehetségnapra, a rendezvénysorozat zárásaként pedig a Kossuth-bálra. 2019. március 8-án intézményünk teljes tantestületét a gimnáziumba invitáltuk, hogy mindannyian együtt köszöntsük az elmúlt három évben nyugdíjba vonuló 4 kollégát: Magyar Zoltánnét, a gimnázium német szakos pedagógusát, Kovács Istvánnét, a KLG Kossuth Lajos Általános Iskolájának tanítónőjét, Jobbágyné Szalontai Irént, a KLG Balkay Pál Általános Iskolájának tanítónőjét, valamint Cseh Erzsébetet, a KLG Nagyiváni Általános Iskolájának kémia szakos tanárát.

Tovább a cikkhez

NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMOK REGIONÁLIS TANULMÁNYI VERSENYE

„ Az ember alapvetően versengő lény, a versenyzés pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból.”

Csíkszentmihályi Mihály

2019.03.14-én rendezte meg a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium  a Nyolcosztályos Gimnáziumok Regionális Tanulmányi Versenyét, melyen 18 versenyszámban 64 diákunk mérettette meg tudását évfolyamonkénti kategóriákban.

A versenyzők az alábbi intézményekből érkeztek a versenyt szervező iskolába: a nyíregyházi Arany János Gimnázium,  a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a nyírbátori Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium, a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, a fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium, a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola.

Tovább a cikkhez