GIMNÁZIUMUNK AZ EKE PARTNERISKOLÁJA

Egy évvel ezelőtt született meg az EKE és 11 köznevelési intézmény közötti, három évre szóló megállapodás az EFOP-3.2.14-17-2017 „Nyelvtanulással a boldogulásért-tanulók nyelvtudásának fejlesztése” projekt megvalósítására.

 

 

A projekt célja, hogy a tanórai nyelvoktatást kiegészítő, támogató tevékenységek révén javuljon az együttműködésben részt vevő iskolák diákjainak idegennyelv-tudása, a nyelvtanulással kapcsolatos attitűdje és motivációja, és ez által növekedjen a KER szerinti B2 szintű nyelvvizsgával egyenértékű, sikeres emelt szintű idegen nyelvi érettségit tevő diákok száma.

Tovább a cikkhez

Projekt zárás

NTP-MTTD-18-0068-as sz., „Energia kicsiben és nagyban – nagyapáink és unokáink használatában c. projektünket iskolai szintű és csoportos záró bemutatója zajlott a napokban. Az iskolai bemutatóhoz készült ppt az év során lezajlott foglalkozásaink rövid kivonatát tartalmazta, melyekről a diákok és a kollégák meséltek. A tanév során a különböző energia fajták témáit jártuk körül. Kiselőadások, makettek, modellek, mérések, kísérletek, számítások, digitalizálás, tanulmányi kirándulások, neves előadók. Felsorolni is hosszas, nagyon nehéz volt ezt a közel 70 órás foglalkozássorozatot röviden összefoglalni.

Tovább a cikkhez

Atlétika Diákolimpia

A III – IV. korcsoportos Atlétika Diákolimpiát Albertirsán rendezték meg 2019. 05.10-én. Az eredetileg hétfőre tervezett verseny a rossz időjárási viszonyok miatt átkerül pénteki napra. Erre a versenyre is igen nagy létszámmal, 22 fővel indultunk. Az egyéni pályabajnokságon 2 arany, 4 ezüst és 3 bronzérmet sikerült szereznünk. A két első helyezettünk 300 m-es síkfutáson bejutott az országos döntőbe, amit Székesfehérváron rendeznek meg.

Tovább a cikkhez

Digitális témahét


A digitális készségek fejlesztése, így a digitális nevelés is egyre hangsúlyosabbá válik napjainkban. A 2017-es regisztrációtól kezdve iskolánk is részt vesz a Digitális Témahéten. Idén programjaink 2019. április 08-12. között a 10.A és 10.C osztályok részvételével valósultak meg.

Tovább a cikkhez

Elismerő oklevél

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom Világnapja alkalmából Szajolban rendeztek ünnepséget 2019. 05. 07.-n. A rendezvényen kitüntetéseket is átadtak. Szabó Anikó Ildikó,  iskolánk pedagógusa is több éves kiemelkedő munkájáért elismerésben részesült.

Gratulálunk az elismeréshez!

Elsősegélynyújtó verseny

A Magyar Vöröskereszt 48. felmenő rendszerű Országos Elsősegélynyújtó Versenyének megyei fordulóján vehettek részt a csoport tagjai. Ebbe a megmérettetésbe a területi forduló megnyerésével kerülhettek be a tanulók. A versenyzőknek ismét több helyszínen kellett bizonyítani nem csak elméleti és gyakorlati tudásukat, de rátermettségüket és együttműködési készségüket is.

Tovább a cikkhez

ÚJ SZÍNPADDAL GYARAPODTUNK A BÁL BEVÉTELNEK KÖSZÖNHETŐEN

„Vannak ügyek, melyeket érdemes támogatni. Márpedig egy iskolai jótékonysági bál ilyen eseménynek minősül.”fogalmaztam ünnepi köszöntőmben, a 2019. március 9-én megrendezett Kossuth Bálon. Amikor 3 évvel ezelőtt elindítottuk útjára a rendezvény szervezését, még mi, szervezők sem gondoltuk, hogy sikerül ilyen népszerűvé tenni, hogy már harmadik éve több száz fővel ünnepelhetünk együtt. Az együtt álmodásnak és az összefogásnak az eredményeképpen vásárolhattunk az első évben mobil kémia kísérleti laboreszközt, vegyszerszekrényt és a tavalyi évben új ebédlő bútorzatot. Az idei bevételből egy újabb „álmot” tudtunk megvalósítani 1.107.440 Ft értékben. A közel fél évszázados színpadunkat sikerült egy új, modern, a rendezvényeink lebonyolításához méltó színpadra lecserélni.

Tovább a cikkhez

Atlétika Megyei Diákolimpia

Az Atlétika Megyei Diákolimpia V. és a VI. korcsoportos egyéni versenyét Albertirsán rendezték meg 2019. 04.29-én és 30-án. 22 diákunk vett részt a két nap versenyén. A futószámok után az ügyességi számok, majd a 4×100 m -es váltófutás következett. Sportolóink szép számmal szereztek érmeket: 4 arany-, 12 ezüst- és 6 bronzérmet sikerült begyűjteniük. Kovács Dominik 12. C és Krausz Levente 9. A osztályos tanuló futotta meg 100 m-en az országos diákolimpia meghívási szintet, így ők részt vehetnek a május végén, Székesfehérváron megrendezésre kerülő Országos Diákolimpián. A lány- és a fiú 100 m-es váltófutó csapatunk nem sokkal maradt le az országos meghívási szintről.

Tovább a cikkhez

Ballagás a KLG-ben / 2019/

Sok év alatt kialakult hagyomány szerint zajlik iskolánkban a végzős diákok május eleji ballagási ünnepsége, ám idén az esősre fordult időjárás e bevált forgatókönyv módosítására késztette a szervezőket. A búcsúünnepséget ezúttal két felvonásban, két helyszínen rendezték.

Az iskolaépületben a 10 órakor megszólaló csengő jelezte: három végzős osztályunk elindult, hogy búcsút vegyenek a jól ismert helyszínektől és az alsóbb évfolyamos diáktársaktól, akik pedig igyekeztek szépen dekorált termekkel, a táblára írt üzenetekkel kiemelni e pillanatok ünnepélyességét.

 Az „A” osztályt Nemesné Jóvér Mária tanárnő vezette, a „B”osztály élén Bekéné Németh Tímea, a „C”-sekén Magyarné Ficzere Andrea tanárnő állt. Búcsúsétájukat hagyományos ballagási énekek és az alkalomhoz illő mai dalok kísérték, melyek szövege láthatóan megérintette az elköszönő fiatalokat, valamint a folyosókon összegyűlő, várakozó rokonságot, barátokat –  tudatosították azt, hogy lezárult egy korszak; a középiskolai évek után egy komoly fordulat következik, a felnőtt kor kihívásai várnak rájuk.

 

 

Tovább a cikkhez