KITÜNTETÉSEK A VÁROS NAPJA ALKALMÁBÓL

Július 11-én, a Város Napján, ünnepi képviselő-testületi ülés keretében, rangos elismeréseket vehettek át városunk kiváló polgárai. A polgármesteri köszöntőt és az ünnepi műsort követően gimnáziumunk pedagógusai és egy tehetséges diákja is a díjazottak között szerepelt.

PUSKÁS LAJOS

Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy gimnáziumunk nyugalmazott pedagógusa, Puskás Lajos városunk díszpolgárainak sorát gyarapítja. Több évtizedes kiemelkedő oktató-nevelő munkája alapján elnyert több Miniszteri Dicséret és az Apáczai Csere János Díj után Díszpolgári címet vehetett át.

Méltatás

A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kar, Állami Vizsgáztató Bizottság 1965. június 16-i határozata matematika-fizika szakos középiskolai tanárrá nyilvánította Puskás Lajost.

1965 augusztusában nevezték ki a tiszafüredi Kossuth Lajos gimnázium tanárává.

A pályakezdés mindenki számára sok buktatóval jár. Szerencsére a gimnáziumban egy olyan közösség fogadta, amely a pár évre tervezett itt tartózkodást egész életre szólóvá tette. Nagy hálával emlegeti azóta is az akkori iskolavezetést és idősebb, tapasztaltabb kollegáit, akik nagyon sokat segítettek munkájában. Köszönettel tartozik régi középiskolai, egyetemi tanárainak, akik emberi magatartásukkal és szakmai munkájukkal segítették, hogy erre a pályára került.

Tovább a cikkhez