KOSSUTH BÁL 2020

Negyedik alkalommal rendeztük meg a Kossuth Bált a Kossuth-napok rendezvénysorozat záróakkordjaként, 2020.03.07-én. Megtiszteltetés számunkra, hogy Kossuth Lajos nevét viselő intézményünk nyithatta meg a márciusi ünnepségeket, a megemlékezések sorát városunk lakosait is összekovácsoló eseménnyel, a Kossuth Bállal. A Kossuth-napok rendezvénysorozattal és ezzel a bállal is névadónk életútja, pályája ismeretében tisztlettel és büszkén hajtjuk meg fejünket Kossuth Lajos emberi nagysága, politikai tisztessége előtt.

Az idén is alapvető célunk, a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola közösségének építése volt. „Négy évvel ezelőtt nem a világ megváltását tűztük ki célul, névadónkra szerettünk volna méltó módon megemlékezni a Kossuth-napok rendezvénysorozattal és a „kossuthos” közösséget összekovácsolni eme bál révén. Negyedik alkalommal az itt együtt ünneplő közel 500 fő igazolta azt, hogy egy kis közösség mire képes. A bál folyamata mesébe illő: nagyot álmodtunk, terveztünk, segítő társakra bukkantunk, bűvös számokban gondolkodtunk, akadályokat győztünk le, hogy a történet végén úgy érezhessük magunkat, mint a mese hősei. Az összefogás varázserejét bizonyítja, hogy az elmúlt 3 évben egy-egy millió forintot fordíthattunk a sikeres nevelő-oktató munkánk elősegítésére, diákjaink számára jobb tárgyi feltételek biztosítására.”– fogalmazott köszöntő beszédében az intézményvezető. Szerettünk volna a sok munka, rohanás közben kicsit szórakozni és másokat is szórakoztatni. Másrészt nagyon fontosnak tartjuk, ezért egy ilyen rendezvény kapcsán is teret kívántunk adni, a tanárok, szülők és diákok együttműködésének, hiszen az Ő közös munkájuk elengedhetetlen feltétele egy iskola sikeres nevelő-oktató munkájának. És nem utolsó sorban ez egy jótékonysági bál, bevételét teljes egészében diákjainkra, az iskola pedagógiai programjának megvalósítására fordítjuk majd, ahogy tettük ezt az előző években is.

Tovább a cikkhez

TÁMOGATÓINK-KLG BÁL 2020

Anyagilag támogatta a Rippel Fivérek fellépését:

  1. Sági István, Karcagi Tankerületi Központ igazgatója
  2. Dr.Pásztor Zoltán és családja
  3. Dr.Gyöngy Ferenc és családja

Anyagilag támogatta a dekoráció létrejöttét:

  1. Hubai Imre, JNSZ Megyei Közgyűlés elnöke
  2. Nagyné Kendrei Anett és Nagy Krisztián
  3. Nagyné Bonczidai Katalin
  4. Pichler Imre és családja

Támogatójegyek megvásárlásával támogatta a bál létrejöttét:

Tovább a cikkhez

KOSSUTH-NAPOK 2020

1.nap: Kulturális nap

Pazar kulturális élményben lehetett részünk a hagyományosnak mondható programunkon, a Kulturális-napon. Hangszeres produkciókat (Cserniczky Márk-zongora, Moldován Dóra-fuvola, Ugró Anita-hegedű, Kiss Adél-fuvola), táncos (néptáncosaink) és prózai előadásokat (12. A, 9.B, 11.B, 10.A, 6.AB) tekinthettünk meg. Angol (6.AB, 7.A/8.A/11.B/12.A), német(6.AB) és francia(Francia csoport) előadásokban is megcsillogtatták a diákok idegennyelvi tudásukat és színészi tehetségüket. Énekelt a közönségnek a KLG kamarakórus, Czinege Izabella, Nagy Gréta és Lányi Zsolt. Köszönjük a fellépőknek és a felkészítő tanároknak a tartalmas délelőttöt.

2. nap délelőtt: Sportvetélkedő

Tovább a cikkhez

TÁJÉKOZTATÓ

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!

A kormány 2020.03.11-én rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet rendelt el. Ebben egyelőre nincs szó iskolák bezárásáról. Intézményünk a Kormány, az Operatív törzs és tankerületünk utasításai szerint fog eljárni, amennyiben intézménybezárásra kerül sor, értesítjük Önöket.

Bár Magyarországon még nem beszélhetünk járványról a nemzetközi tapasztalatok alapján indokolt, hogy előrelátóak legyünk. Kiemelt figyelmet fordítunk a szükséges fertőtlenítés és takarítás rendszeres elvégeztetésére. Ezen felül ügyelünk arra is, hogy kézmosószer és kézfertőtlenítő szer minden mosdóban folyamatosan biztosított legyen. Iskolánk közössége nagy létszámú, ezért a megelőzés érdekében arra kérem a diákokat, hogy tartsák be a következőket:

  • Fokozottan ügyeljetek a higiéniára! Használjátok a mosdókban elhelyezett kézfertőtlenítőt. Amennyiben azt tapasztaljátok, hogy valahol elfogyott, azonnal jelezzétek a portán.
  • Aki beteg, náthás, kérem ne jöjjön iskolába, saját és társai egészsége érdekében forduljon orvoshoz.
  • Bármilyen betegség tünetei esetén forduljatok orvoshoz.
  • Aki külföldről tér haza, kérem, két hétig maradjon otthon, és otthoni tanulással pótolja a tananyagot.
  • Aki feltételezi, hogy koronavírussal fertőződött legyen szíves tájékoztatással lenni az intézmény vezetősége felé, majd vállalja az önkéntes karantént.

A Karcagi Tankerületi Központ rendelkezései alapján minden iskolai programot, ünnepséget, tábort, erdei iskolát, külföldi utazást – beleértve ebbe a Határtalanul! programot, az ERASMUS és ERASMUS+ programot, a külföldi nyelvtanfolyamot, valamint a testvériskolai látogatásokat is –, lemondjuk  a tanulók, a pedagógusok és családjaik biztonsága érdekében. A március 15-i Nemzeti Ünneppel kapcsolatos megemlékezésre osztálytermi szinten kerül sor.

A Lázár Ervin Program keretében szervezett valamennyi esemény határozatlan ideig felfüggesztésre kerül. Az intézményre vonatkozóan a Programhoz tartozó összes előadást lemondja a tankerületi központ.

A Kormány 2020.03.11-én hozott döntése értelmében a Külföldi Nyelvtanulási Programot egy évvel elhalasztják. További részleteket sajnos nem tudunk, a szülői nyilatkozatok aláíratását felfüggesztettük. Kérjük, emiatt ne fáradjanak be az iskolába. Amint további részleteket tudunk, tájékoztatást fogunk adni az iskolai honlapon keresztül.

Kérem, hogy az indokolatlan pánik elkerülése érdekében csak a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon (https://koronavirus.gov.hu) szereplő információkat vegyék figyelembe.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

intézményvezető