Erdei tábor

Július 5-én a tiszafüredi Lidl parkolójából elindultunk Parádfürdő felé. Útközben megálltunk a Verpeléti parazita vulkánkúpnál és a Siroki várnál. Andi néni rövid ismertetőjéből megismerhettük a vár történetét és nevének eredetét. Utunkat a tábor felé vettük, amely egy erdőben található meg hatalmas öreg fák között. Miután elfoglaltuk szálláshelyünket finom vacsorával vártak bennünket. Az első este csillagtúrán vettünk részt. Sötétben, fejlámpákkal / elemlámpákkal felszerelkezve vágtunk neki az éjszakai túrának. Különös érzés volt a sötétben az erdőben sétálni. Másnap reggel fáradtan ébredtünk, de Andi néni reggeli tornája felébresztett bennünket. Délelőtt a közeli patak vizét vizsgáltuk meg, délután pedig íjászversenyt tartottunk. Szerdán egy félnapos túrán voltunk, hogy megnézzük az Ilona-völgyi vízesést. Ez után hazafelé megálltunk, hogy együnk. Bográcsban készült paprikás krumpli fogadott minket. Csütörtök reggel megreggeliztünk és délután felé lementünk a patakhoz aranyat mosni. Este pedig nyársaltunk és karaokéztunk, ez mind este 11-ig tartott. Pétek reggel kicsit szomorkásan keltünk mivel tudtuk, hogy ez az utolsó nap. Kelés után a csapat ketté vált és elindultunk az üvegcsiszolóhoz és a Cifra Istálló és Kocsimúzeumba. Mikor visszaértünk felpakoltunk a buszra és felszálltunk. Az irányt Kisnána felé vettük. A Kisnánai várban körül néztünk és egy bemutató filmet is megnézhettünk, amely a vár történetéről szólt.

 Ez után már Tiszafüred felé indultunk el. Este felé értünk haza. Nagyon jó volt a tábor.

Képek a táborozásról.

Kovács Kitti 7. A

Nyári ügyelet

A Kossuth Lajos Gimnáziumban az alábbi szerdai napokon 08:00 – 16:00-ig van lehetőség ügyintézésre.

Időpontok:

2021. július 7.
2021. július 14
2021. július 28.
2021. augusztus 11.
2021. augusztus 18.
2021. augusztus 25.

Elérhetőség:

Intézményvezető: 59/511-114, igazgatoklg@gmail.com
Intézményvezető -helyetteseink: 59/352-932
Titkárság: 59/350-220
E-mail címünk:
Titkárság: titkar.klg@karcagitk.hu



A Szepesség és a Tátra csodálatos helyszínein

Kirándulás a Határtalanul programmal 2021. június 29. és július 2. között Szlovákiában

A Kossuth Lajos Gimnázium 8.A. osztályának tanulói és néhányan a hatodik és hetedik évfolyamokból június 29-én egy négy napos kiránduláson vettek részt, hogy megismerkedjenek a hajdani Magyarország gyönyörű városaival, tájaival.

Utunk első szakaszán Betléren álltunk meg, hogy megtekintsük az Andrássy kastély parkját, ahol az ösvényeken kedvünkre sétálhattunk. Innen a Szlovák paradicsom vadregényes útjait átszelve érkeztünk meg a Tátra kapujába, Poprádra, ahol a diákok egy kis szabadidőt kaptak. A délután további részében felkerestük Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű erődítményét, Szepes várát, ahol Szapolyai János, magyar király is született. Közben felelevenítettük tudásunkat az 1500-as évek Magyarországáról, a három részre szakadt nemzetről és a török hódoltságról.  A várlátogatás után egy nem mindennapi geológiai képződményt, a Szürkeszakáll gejzírt tekintettük meg. A hideg, szénsavas víz egy domboldalon bugyog fel a felszínre. Este elfoglaltuk a szállásunkat a Szepessümeg mellett található Trió panzióban, ahol meleg vacsora várt ránk. A diákok az este folyamán a szállás jakuzziját, szaunáját és beltéri medencéjét is kipróbálhatták.

Tovább a cikkhez

Erasmus+ találkozó Lengyelországban

A járványhelyzet miatti hosszú várakozás után, végre ismét részt vehettünk diákjainkkal és néhány kollégával egy Erasmus+ találkozón Lengyelországban. S bár ezen a találkozón rajtunk kívül más országból nem érkeztek partnerek, a lengyel fogadó iskola diákjainak és tanárainak meleg vendégszeretete feledtette ezt velünk!

Tovább a cikkhez