Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjébe jutottak

Ebben a tanévben került megrendezésre a 49. Országos Elsősegélynyújtó Verseny – 2021 a Magyar Vöröskereszt szervezésében. Az idén a területi és a megyei forduló összevonásra került, online feladatsort kaptak a versenyzők. Több, érdekes, sokszor komplex feladatot kellett megoldaniuk. Még egy Minidöntőn is részt vettek, ahol kamera előtt kellett elméleti illetve gyakorlati feladatokat teljesíteni.

A tanulók nagyon lelkesek és szorgalmasak voltak a felkészülés során, ennek meg is lett az eredménye. Ifjúsági kategóriában az induló csapat tovább jutott a 49. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjébe. A csapat tagjai: Hajdu Anna 9. B, Budai Fanni 9. B, Fehérvári Virág 9. B, Moldován Dóra 10. A, Oláh Róbert 11. B. Gyermek kategóriában is indult csapat, ők is nagyon szép helyezést értek el: 74 induló csapatból 18. helyezés. A csapat tagjai: Juhász Viktória 5. A, Bernáth Luca 6. A, Farkas Noémi 6. A, Ratkai Valentina Roberta 6. A, Varga Kinga Vanessza 6. A.

Tovább a cikkhez