KLG SZALAGAVATÓ 2022

2022. november 12-én tartottuk gimnáziumunk talán legszebb ünnepségét, a szalagavatót. Nem csoda, hogy intézményünk nagy hangsúlyt helyez a szalagtűzés méltó megünneplésére minden évben, hisz ez egy rendkívül fontos fordulópont végzőseink számára. Hamarosan búcsút kell venniük szeretett iskolájuktól, beleértve tanáraikat, társaikat és a legszebb pillanatokat is. Ilyenkor szinte az összes fiatal lázban ég a rendezvényt várva. A 11-esek a szervezés folytán, hogy minden hibátlan legyen, az iskola egy része abban a reményben, hogy a pakolás, a díszítés és próbák miatt elmarad néhány óra, a másik az izgatottságtól, amelyet a műsor iránt érzett kíváncsiság szül; illetve természetesen az est főszereplői összességében mindenért.

Az idei szalagavató ünnepség is magasra tette a mércét, ahogyan ezt az elmúlt években már megszokhattuk. A városi sportcsarnok a mutatós dekoráció (Bodnárné Földi Zita) és a szervező osztályok munkája (11.A-Monokné Andrási Edit,11.B-Bekéné Németh Tímea, 11.C-Szabó Attila, 10.A-Monok Péter) által átlényegült az alkalomhoz illő díszteremmé. Az ünnepi rendezvény első része az iskolai hagyományokat követte. Fanfárok (Kerekes András és a Zeneiskola diákjai) jelezték a kezdést és a bevonulást, felsorakozott a három végzős osztály, élükön az osztályfőnökök: Borbélyné Gyurcsák Judit és Csordás Valéria tanárnők, valamint Virág Imre tanár úr.

A műsorvezetők(Gyöngy Blanka és Pásztor Fanni Miléna 11.A) üdvözölték az egybegyűlteket: Varga Tibort, a JNSZ Megyei Kormányhivatal Tiszafüredi Járási Hivatalának vezetőjét, Vargáné Balogh Irén alpolgármester-asszonyt, Virág Tibor alpolgármester urat, Szabó Konrád Sándor nagytiszteletű urat és feleségét, Szabóné Varkoly Zsuzsanna nagytiszteletű asszonyt, valamint Moldován György urat, a Karcagi Szakképzési Centrum főigazgatóját, a megjelent önkormányzati képviselőket és az ünnepségünket megtisztelő intézmények, tagintézmények vezetőit, képviselőit, valamint a végzősöket és a megjelent hozzátartozókat. Megköszönték mindazok munkáját, illetve szponzori támogatását, akik hozzájárultak a szalagavató színvonalas megrendezéséhez: F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő úrnak, Sági István tankerületi igazgató úrnak valamint Mester Marianna képviselő asszonynak. Köszönetet mondtak aBenedek Gábor Városi Sportcsarnok dolgozóinak, a Tiszafüredi Polgárőrségnek, a Maggie Virágboltnak, a Zeneiskola tanulóinak és valamennyi támogató szülőnek, pedagógusnak, hogy segítették a rendezvény létrejöttét.

A ceremóniát a tizenkettedikesek ünnepélyes bevonulását követően Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó intézményvezető kezdte meg köszöntő beszédével, majd Sági István tankerületi igazgató úr végzős diákoknak címzett üzenetét is intézményvezető asszony tolmácsolta. A rendező évfolyam tanulója, Nemcsik Natasa 11. Bosztályos tanuló köszöntötte verssel a végzős diákokat. Ezután tanártársai képviseletében a 12. C osztályfőnöke, Virág Imre osztotta meg ünnepi gondolatait. Meghatottan elevenített föl egy-egy maradandó pillanatot, amikor ő állt néhány éve KLG-s diákként a szalagavatón.

A maturanduszok nevében Rákóczi Rebeka 12. A osztályos tanuló verssel köszöntötte az ünnepelteket. Ezt követően osztályonként zajlott a szalagtűzés, majd a tanulók mindegyik osztályfőnöknek virággal köszönték meg a fiatalok a velük és értük végzett sokrétű pedagógustevékenységet. Az alma mater emléklapjait az iskolatársak nyújtották át a végzősöknek. Végül az elsötétült teremből gyertyafényben, megható dal kíséretében vonultak ki e nap ünnepeltjei.

Az est második felvonását a táncműsor jelentette. A 12. évfolyam az összetartozását kívánta kifejezni egy közös keringővel. Elegánsan mutatós volt mindegyik koreográfia: a méltóságteljes palotás, valamint a fenséges keringők. Jogosan illette a nyílt színi köszönet a táncoktatókat, Nagy Csabánét (keringők) és Árvai Zsigmondot (palotás).

Utolsó akkordként a végzősök és táncpartnereik táncba hívhattak szülőt, testvért, barátot, illetve bárki csatlakozhatott a táncolókhoz. E derűs báli élményt az örömteli gratulációk és fotózások forgataga zárta.

Szeretettel gratulálunk maturanduszainknak a szalagtűzés alkalmából, s a továbbiakban zavartalan érettségi felkészülést, majd sikeres vizsgákat kívánunk nekik.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó
intézményvezető