Verssel, dallal – határok nélkül

Iskolánk francia nyelvet tanuló diákjai  szaktanáruk, Dögei Imréné vezetésével minden évben részt vesz a Verssel, dallal – határok nélkül elnevezésű versenyen.

A verseny szervezői: Jászkun-Picard Baráti Körök Egyesület, Europ direct tájékoztató hálózat irodája, a Francia Intézet  és a szolnoki Verseghy Gimnázium. A verseny három kategóriában zajlott, öt gimnázium tanulói vettek részt.

Első kategória, egyéni vers, a második az egyéni ének, a harmadik pedig a csoportos szereplés. A mi iskolánk diákjai mindhárom kategóriában elsők lettek.image001image003Énekben Görbe Angéla, 11. C, versmondásban Szőlősi Dávid 11. A, a második Koszta Béla 8. A-s, aki a nagyok mellett, három hónapi nyelvtanulás mellett érte el ezt a szép eredményt.

A sikeres versmondásért oklevelet kapott:

Janó Hanna, 9. A

Balogh Eszter, 11. B

Bodnár Krisztina 11. B

Kapás Dávid 11. A

Torma Sándor 11. A.

A csoportok között is a mi iskolánk diákjai nyertek. Szólisták:

Szőlős Dávid 11. A

Gál Réka 12. A

Párbeszédekben és monológokban a következő tanulók szerepeltek:

Nagy Ádám, 10. A

Tóth Szandra, 10. A

Elek Fanni 10. A

Németh Fruzsina, 10. A

Jakab Péter 10. A

Kínál Dániel 10. A

Bella Szolanzs 12. A

Kertész Krisztina 12. A

A produkció sikeréhez hozzájárultak még:

Balog Brigitta 11. A

Szabó Regő 11. A

Kovács Adrián 11. A

Hajdú József 11. A

Tamás Levente 11. A

Bánik Bence 12. A

Eredményükhöz gratulálunk.

Jutalmul a diákok az okleveleken kívül könyveket, szótárakat, CD-ket vehettek át.

image005

A színvonalas szereplés jutalmaként a fentiek mellett meghívták iskolánk tanulóit a Frankofon Fesztiválra, amit jövő márciusban rendeznek meg Szolnokon. Az eseményen hagyományosan jelen van a francia nagykövet is. A fesztivál célja a francia nyelv és kultúra megszerettetése és terjesztése, ápolása.