Megható köszönetnyilvánítás

„…ezek a fiatalok….!” Milyen sokszor halljuk és mondjuk ezeket a félmondatokat – szinte kizáróan negatívan, rosszallóan. Tapasztaljuk, kevés a nyitott – megérteni akaró figyelem a különböző korosztályok között.

Az elmúlt évtizedekben egyre mélyül a szakadék, gyakran ellenségessé is válik a „viszony”. Pedig nem ártana jól ismernünk egymást, hiszen a gyerekek és a szüleik, az unokák és a nagyik korosztályáról van szó. Az a tény, hogy még ennél is nagyobb a feszültség a generációk között, az idősekkel szembeni ellenséges megnyilvánulások – napi szintű tapasztalat.

15416885_1149892365047721_10992381_n

15403168_1149892375047720_731610154_nHogy ennek nem kell így lenni, tehetünk azért, hogy a tinédzser korosztály és a nyugdíjas korosztály tisztelheti és szeretheti egymást, példázza a 10.A osztály. Már pár éve hagyománynak számít, hogy az osztály diákjai az Idősek napján egy műsorral köszöntik városunk nyugdíjasait.

Az Idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tajgai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek, és a türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket.

A köszönet egy szokatlan és megható példáját élhettük ma meg a nyugdíjasok részéről. Egy meglepetés műsorral készültek a gyerekek és osztályfőnökük, Nemesné Jóvér Mária számára. Karácsonyi dalokat énekeltek, valamint saját hímzésű könyvjelzővel ajándékozták meg őket.

Megható volt látni, hogy ez a gesztus milyen érzelmeket szabadított fel a fiatalokban, hogy mennyire elérzékenyültek az idősek megható gesztusától.

„Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, a jóindulatúval és az udvariassal:tehát az ünneppel.”

/Márai Sándor/

Köszönet Szabóné Katalinnak és a nyugdíjasoknak ezért a felejthetetlen élményért!

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó