Beszámoló portugáliai utazásunkról

2022. április 2. és 9.között a Create your own business című Erasmus+ pályázat keretein belül a portugáliai Madeira szigetére utazott iskolánk 9 diákja (Ács Botond, Barta Boglárka, Beke Botond, Borbély Bence, Dékány Lili, Gál Dorina, Krausz Márk, Pető Hanna és Szabó Nóra) valamint két tanára (Monokné Andrási Edit és Monok Péter), hogy részt vegyen a pályázat utolsó találkozóján.

Az utunkat Portó városában szakítottuk meg néhány órára, ahol szétnéztünk az óvárosban, majd átrepültünk Madeira-ra. A reptéren, amelyet a híres focistáról Cristiano Ronaldo-ról neveztek el, már várt minket a portugál küldöttség.

Másnap, vasárnap találkoztunk az olasz delegációval is, majd egy közös program keretében felmentünk libegővel a Monte hegyre és megtekintettünk egy trópusi kertet, így megismerve a sziget növényvilágát. Közös ebéd után szabadidőnk volt a város központjában.

Hétfőn az iskolába, Canico-ba buszoztunk, ahol hivatalos fogadáson köszöntötte a résztvevőket a polgármester és az igazgató. Minden intézmény prezentációval készült, amely során bemutatta az országát és az iskoláját. Az iskolai ebéd után az intézmény Sea School-ját néztük meg, ahol a diákok rendszeresen sportolnak. Mi is bemehettünk a kissé hideg, sziklákkal körülvett vízbe neoprén ruhában és mentőmellénnyel, és a diákjaink kipróbálhatták a SUP-ot. A speciális ruhában nem fáztunk, hiszen testünk felmelegítette a ruhába került vizet.

Kedden egy olyan túrán vettünk részt az olasz és portugál delegáció tagjaival, amely során átszeltük keresztben a szigetet és az északi részt tekintettük meg: Sao Vicente, Seixal, Porto Moniz. Itt egy helyen egy órára megálltunk a láva medencéknél, amik különleges képződmények, ahol teljesen biztonságosan, a vad hullámoktól elzártan lehet fürdeni az óceán vízében. Utunkat folytattuk, a nyugati partvidék mellett értünk vissza a déli részre. Calheta városában álltunk meg, ahol megtekintettük a nádfeldolgozó üzemet. Itt megismerkedtünk a folyamattal, amikor a cukornádból kivonják a cukrot, és különféle dolgokat készítenek belőle.  Calheta még a strandjáról is híres, amelyre Marokkóból importálták az aranyló homokot.

Szerdán az iskolában kezdtünk: A diákoknak dráma foglalkozásokat szerveztek: nemzetközi csoportokban különféle tárgyak segítségével történeteket kellett a diákoknak kitalálniuk és eljátszaniuk. A koordinátorok közben megbeszélést tartottak: a téma a záróbeszámoló volt. Ebéd után Canico látnivalóival és az ottani mesterségekkel  ismerkedtünk: elsétáltunk a 14 méter magas Krisztus szoborhoz, mely az óceán partján levő hatalmas sziklán magasodik. Innen nagyszerű kilátás tárult elénk a környező tájra. Ezután meglátogattuk a kabinos felvonóval a közeli Garajau strandot, ahol a gyerekek kicsit megpihentek.

Csütörtökön ismét az iskolában kezdtünk: az eTwinning felülettel ismerkedtek a tanulók, majd drámajátékokkal folytattuk. Ezután a portugál csapat néhány tagja mutatta be tánctudását két produkció előadásával. A közös búcsúebéden a híres espetada-t, hosszú nyárson sütött marhahús ettünk.

A délután hátralévő részében Madeira második legmagasabb csúcsához, a Pico de Arierio-hoz buszoztunk el. Sétánkat úgy kezdtük, hogy a csúcs felhőben volt, így a látótávolság nem volt a legjobb. Kis idő múlva kitisztult az idő 1800 méteres magasságban, így már láthattuk a körülöttünk lévő csúcsokat és az alattunk hömpölygő felhőfolyamot.

A pénteki nap délelőttjén elsétáltunk a Szt Katalin parkba, ahol bámulatás fotók készültek háttérben pálmafákkal és az Atlanti óceánnal, megnéztük Ronaldo szobrát, végigmentünk a tengerparti sétányon, majd megálltunk egy órára fürdeni a Sao Tiago erőd mellett. Délután elbúcsúztunk a szigettől és elindultunk hazafelé repülővel. Prága volt az úticélunk, ahonnan másnap indultunk haza vonattal.

Az egy hét alatt mind a diákok, mind a tanárok fantasztikus élményekkel gazdagodtak, barátságokat kötöttek, és hatékonyan tevékenykedtek a pályázatban.