Farsang 2017

A február a farsangi vigasságok hónapja. Iskolai hagyományainkat követve 17-én pénteken sor került a KLG-s farsangra is. Mint a műsorközlő megemlítette a bevezetőben, nálunk a közösségépítés remek alkalmává vált ez a rendezvény. Az osztályok csoportosan öltöznek be, és kis műsort is előadnak. Idén hat osztályból jelezték a fellépési szándékot.

Az 5.A osztály táncos tehetségkutatóra érkezett. A lányok legényeknek, a fiúk lányoknak öltözve vonultak be a színre. A szerepcserében társukká lett osztályfőnökük, Monokné Edó néni és férje, az angoltanár Peti bácsi is. Mivel a fellépők „elégedetlenek” voltak a néptáncos teljesítményükkel, további próbálkozások következtek. Különböző nemzetek táncait karikírozták (orosz, spanyol, görög tánc, sőt a francia mulatók kánkánja is sorra került), de mindegyiket nehéznek tartották, s végül a rockban érezték magukat otthon. A közönség természetesen nagy tapssal jutalmazta a „versenyzőket” mindegyik bemutatójuk alkalmával.

A 6.A-sok csoportja a Bad Boys együttes számára lépett fel. Modern táncukat akrobatikával is fűszerezték.

Tóthné Irénke néni „csoportbontáshoz” folyamodott nagy létszámú osztályával, a 8. A-val. Az első bevonulók fergeteges cigánytánccal léptek színre, „autentikus” zenekaruk mímelte a talpalávaló zenélést. A csinos legények és leányok között remekelt Irénke néni is; a bulihangulat a közönségre is átragadt. Váltás következett, a vadnyugat cowboyai táncoltak be a színre, s őket is nagy taps kísérte. Újabb csoport érkezett, a pár évtizede népszerű német Dschinghis Khan együttes – slágerük, a „Moskau” nyomán tetőfokra hágott a hangulat. (A tánckarnak most is tagja volt „átváltozó művészként” az ofő.)  Ezután Michael Jacksont idézték meg zenével-mozdulattal a kalapos-nyakkendős táncosok. Az osztály tanulói végül közös fellépésen mutatták meg „összetartozásukat”, búcsúzóul pedig Irénke néni kívánságát is teljesítették:  retro buli forrósította föl a tornatermet.

A 9.B osztály vállalkozó szellemű lányai „A tánc evolúciója” címet adták  műsoruknak. Gyors váltásokkal sokféle zenét és tánctípust összevágtak és megjelenítettek: keringő, rock and roll, „kacsatánc”, cowboy-motívum, többféle modern tánc bravúros szemléltetésével ajándékoztak meg bennünket. A közönség tapsa őket is elismerően kísérte.

Biztos közönségsikerben reménykedhettek a 10.B osztály fiai: klasszikus női balettöltözékben (fehér tüllszoknyácska, virágos fejdísz!), fegyelmezetten komoly arccal adtak elő egy részletet A hattyúk tavából. Groteszkjüket azzal fokozták, hogy a romantikából hirtelen kemény rockra váltottak ők is.

A 10.C-sek „A zene fejlődése” címmel az őskortól napjainkig idéztek meg egyes korokat. Az ókori Egyiptom –  az osztályfőnök, Ficzere Andrea tanárnő Kleopátraként jelent meg itt, s nyílt színen taszította le trónjáról az épp uralkodó fáraót  –, a sötét középkor, a reneszánsz, majd nagy ugrással a XX.század több jellegzetes zenei és táncstílusa elevenedett meg előttünk, miközben a szóvivő egy-egy pikáns viccén is derülhettünk. A Boney M együttes vérpezsdítő zenéje, majd az ifjúság lázadó szellemét képviselő rockzene ismét magasra emelte a hangulatot, és a közönség soraiból is táncra szólítottak többeket. A siker csúcsát pedig a mai kor kedvence, a rap ütemei jelentették. Ez zárta az osztály műsorát és az egész farsangi előadást:”Minden változik, a lényeg nem…”

Iskolai farsangi rendezvényünk kellemes kikapcsolódásul törte meg a tanulós mindennapok egyhangúságát. Remek ötletek és bravúros kivitelezésük bizonyítják a tanulók és tanáraik tehetségét, a jó közösségek együttműködését – megérdemelték a jutalomtortát! –, a közönség pedig fáradhatatlan tapssal juttatta kifejezésre köszönetét a lazító szórakoztatásért.

A fellépőkről képeket galériánkban találhat.

(MZE)