Egy élménydús nap Nyíregyházán

Március 14-én korán csörgött a 6./A osztálynak az ébresztő órája, mert már 6 órakor indult a buszunk Nyíregyházára a LEGO gyárba. A két és fél órás út hamar eltelt és már csak arra lettünk figyelmesek, hogy megérkeztünk a hatalmas betűkkel jelzett gyár parkolójába.

Előre egyeztetett időpontra mentünk, így a tervezett időpontban egy kedves néni fogadott bennünket. Bemutatkozott és elmondta, hogy ő fogja végigvezetni az osztályt a létesítményen.

Először egy hatalmas játszószobába vezetett bennünket, ahol lepakolhattuk a dolgainkat és ezután mindenkinek egy-egy látogatói mellényt kellett felvennie. Ezután kért bennünket, hogy nézzünk meg figyelmesen egy kis bemutató filmet. A vetítés után kérdésekkel ellenőrizte, hogy kellően figyeltünk-e, de mi válaszainkkal bizonyítottuk, hogy figyelmünk és érdeklődésünk töretlen.

IMG_20170314_104352

Ezt követően elindultunk a hatalmas gyárat feltérképezni. Mindig a zöld színű úton kellett haladnunk, mert az volt a túristáké.Egy hatalmas maketton LEGO kockákból láthattuk a gyár kicsinyített mását, ezután egy hosszú folyosón végigkövethettük a LEGO történetét a kezdetektől napjainkig.

Volt egy hatalmas csarnok, ahol több, mint 60 gép dolgozott, különböző műveleteket végezve. A vezetőnk elmondta, hogy ilyen gépekből a világon kevesebb, mint 800 darab van. Utunkat a matricaforrasztó csarnokban folytattuk, ahol az elemek elnyerték végleges dekoratív állapotukat.

Itt kaptunk két játékos feladatot, hogy kaparjuk le a forrasztott matricát a kockáról és egy LEGO DUPLO figurának próbáljuk lehúzni a fejét. Egyik feladatot sem tudtuk megoldani, de végül is ez volt a cél, mivel így tudták számunkra is szemléltetni, hogy mennyire biztonságos játékok készülnek a gyárban.

Utunkat a csomagolóteremben folytattuk, ahol a csomagolás folyamatát láthattuk, amit szintén gépek végeznek. A munkát emberek ellenőrzik, ezután a raktárban targoncával a polcokra rakják és már csak az elszállítás marad hátra.

IMG_20170314_110231

A bemutató után visszamentünk a játszószobába, ahol még legozhattunk kedvünkre egy bő órát. Még ajándékkal is kedveskedtek számunkra. Mindenki kapott egy kis LEGO csomagot, amiből otthon egy papagájt tudtunk kirakni.

A kedves idegenvezetőnknek megköszöntük az érdekes gyárbemutatót és elköszöntünk.

IMG_20170314_112314

Indulás előtt még a gyár előtti téren a hatalmas LEGO építményekkel (élethű állatok, virágok, emberi alakok, stb.)fényképezkedtünk.

Innen a Nyíregyházi Állatparkba indultunk. A vadaspark hatalmas területen fekszik és rengeteg állat él benne. Mindannyian érdeklődve figyeltük a nem hétköznapi állatokat, életmódjukat, táplálkozásukat. Azt gondolom, hogy az osztály számára a legnagyobb sikere a gyönyörű bundájú fehér tigrisnek és a mosolyt fakasztó beszélő papagájnak volt.

Parkbéli sétánk vége is tartogatott meglepetést számunkra. A gyülekezőhelyünkre érve az M1 televízió riporterei jöttek oda az osztályunkhoz és épp engem szemeltek ki maguknak, hogy válaszoljak néhány kérdésükre. Kis izgalommal tolmácsoltam a vadasparkban megélt élményeinket. Kis csalafintasággal kamerán kívül még arra is rávettek, hogy a záró mondatom az legyen „ha lennének MAMUTOK az állatkertben, akkor biztos, hogy többször visszatérnénk”!

Legnagyobb meglepetésünkre még aznap este benne is voltunk az M1 híradójában.

Az egész osztály nevében mondhatom, hogy mindannyiunk számára érdekes és kedves élmény marad ez a nap! Köszönjük szépen osztályfőnökünknek Nagyné Varga Anikónak, hogy részesei lehettünk a felejthetetlen élményeknek!

Törőcsik Árpád 6./A