TANÉVZÁRÓ 2017

Iskolánk tanévzáróját június 18-án a gimnázium belső udvarán tartottuk.

Aggódva figyeltük az időjárást, vajon a szabadban vagy a padokkal berendezett tornateremben kerülhet sor az évzáró rendezvényre. A szokatlanul erős, hűvös szél okozott némi zavart, de végül lezajlott rendben az ünnepség, melyet megtiszteltek jelenlétükkel a városi képviselőtestület tagjai, a tiszafüredi járás valamint a Karcagi Tankerületi Központ képviselői.

A kisgimnazista Moldován Dóra(6.A) szavalata után az iskolai énekkar adott elő egy hangulatos dalcsokrot Fügéné Szádeczki Csilla tanárnő vezényletével (és zongorakíséretével).

A műsort követően Dr. Pásztorné Dr. Vass Anikó intézményvezető asszony tekintett vissza a 2016-17-es tanévre. Megköszönte a tanári karnak és a diákságnak az együttműködését és helytállását a tanév feladatainak elvégzésében. Szerencsére sok szép teljesítmény született. Felsorolta a tanulmányi és sportversenyek legkiemelkedőbb eredményeit (Megtalálhatók az iskola honlapján!), hallhattuk a kitűnő tanulók névsorát. Igazgatónőnk felidézte a hagyományos rendezvények sora mellett a Kossuth-napok sikeres megvalósítását, s megtudhattuk többek között, hogy a Kossuth-bál bevételéből lehetőségünk nyílik a pedagógiai programunk zavartalan megvalósítására.

Elhangzott a diákhallgatóság és a szülők tájékoztatására, hogy a közelmúltban iskolánk három pedegógusát részesítették kitüntetésben. Dögei Imréné (Irina néni) polgármesteri elismerésben részesült a pedagógusnap alkalmából, Dr. Jakabné Fekete Edit tanárnő Bonis Bona-díjat kapott eredményes matematikai tehetséggondozó munkájáért, Tóthné Kovács Irén tanárnő pedig a Jász-Nagykun-Szolnok  megyében alapított Pro Talento-díjat nyerte el sikeres szakmai és pedagógiai tevékenysége elismeréséül.

Ezután Oláhné Kürtösi Ágnes tanárnő a Dr.Tokaji Ida Alapítvány kuratóriumának képviseletében elmondta, hogy sok tanulónk megfelelt a pályázati feltételeknek a különböző kategóriákban. Ezután ismertette a díjazottak nevét és az elnyert összegeket. A díjakat az igazgatónő nyújtotta át a diákoknak.

Az évzáró keretében búcsúztattuk el a diákönkormányzat eddigi elnökét, Mohácsi Ágnest(12.A), majd megismerhettük az újonnan választott diákvezetőt, Nagy Jankát(10.A).

Sor került még az iskolai szabadidős sport házi bajnokságainak eredményhirdetésére. A kupákat Dányi Zsolt és Tudesze Csaba testnevelő tanároktól vehették át a csapatok képviselői.

Az évzáró ünnepség a Szózat éneklésével véget ért, de az osztályok még a termükbe vonultak, s ott kapták meg a bizonyítványokat, illetve a jutalomkönyveket a kiemelkedő közösségi, tanulmányi és/vagy sporttevékenységért.

Kellemes vakációt kívánunk minden diáknak és tanárnak !

                                                                                                                                             (MZE)