EGY ÚJABB NYERTES PÁLYÁZAT

„Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására II.” , „Tehetségek Magyarországa” című EFOP-3.2.1-15-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt

2017 októberében a Tehetségek Magyarországa Projektiroda „Felhívás Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására II. a „Tehetségek Magyarországa” című EFOP-3.2.1-15-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében” felhívására nyújtottunk be pályázatot.

A pályázatokat beérkezésük után a felhívásban jelzett szempontok alapján a felkért tehetségsegítő szakemberek értékelték, majd a bíráló bizottság november 14-én meghozta döntését, miszerint a beadott pályázatunk megfelelt a bírálati szempontoknak, szakmai kidolgozottsága alapján támogatásban részesül.

Regisztrált tehetségpontként egy pályázat benyújtására volt lehetőségünk. A felhívás szerint két szakkör, valamint egy ezekhez kapcsolódó további tehetségsegítő program megvalósítását, valamint egy, a tehetségsegítéssel kapcsolatos műhelybeszélgetés megszervezését vállalhattuk.

A megvalósításra kerülő programjaink:

  • szakkör I.: filmklub szervezése (filmvetítéssel és beszélgetéssel)
  • szakkör II.: kézműves foglalkozás, melynek célja egy a kreativitást és más készségeket fejlesztő, mentális feltöltődést jelentő közös aktivitás megvalósítása
  • tanórán kívüli program: kirándulás (színházlátogatás) egy alkalommal, a pályázat időtartama alatt. A kirándulás célja a résztvevő gyerekek mentális feltöltődése, az együttműködésük fejlesztésére szolgáló közös tevékenység, ahová lehetséges további résztvevők, kísérőszülők bevonása is.
  • műhelybeszélgetés: egy alkalommal, a tehetséggondozással kapcsolatos műhelybeszélgetést szervezünk pedagógusaink részére. A műhelybeszélgetés címe: Tehetségek felkutatása, felhívó jelek a tanulóknál. A meghívott előadó Császár István, tehetséggondozó koordinátor, tehetségfejlesztési szakértő a JNSZ Megyei Pedagógiai Intézetből.
  • Matehetsz képzésen való részvétel (2 fő pedagógus)

A pályázat megvalósítói: Bodnárné Földi Zita, Tóthné Kovács Irén, Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

Köszönöm a két kollégának a pályázat precíz kidolgozását, mellyel nagyban hozzájárultak a pályázat sikeréhez.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

intézményvezető