Érettségiző diákok figyelem!

A határidő (február 15.) közeledtével érdemes áttekinteni, hogyan kell/lehet az érettségi vizsgára jelentkezni. Alapvetően három esetet kell megkülönböztetnünk:

            1          végzős diákjaink az ún. rendes érettségi vizsgára jelentkeznek,

            2          alsóbb éves tanulóink ún. előrehozott érettségi vizsgára jelentkezhetnek,

            3          korábban végzett diákjaink ún. kiegészítő, ismétlő, vagy javító érettségi vizsgákra jelentkezhetnek.

A rendes érettségi vizsga

Rendes érettségi vizsgát a tanuló a középiskola befejezése után, de még tanulói jogviszonyának fennállása alatt (vagy annak megszűnését követően első alkalommal) tesz.

Az érettségizőnek legalább öt tantárgyból kell vizsgáznia, melyből négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv), egyet pedig maga választ. (Ez utóbbit nevezzük a kötelezően választott vizsgatárgynak.)

E tantárgyak mellé a vizsgázó még további szabadon választott vizsgatárgyakat jelölhet meg. A választható tantárgyak kapcsán nincsenek korlátok, csupán annyi a követelmény, hogy az adott tárgyból lehessen érettségi vizsgát tenni.

A választható tantárgy(ak) kiválasztásánál nagyon fontos szempont a jelentkező továbbtanulási szándéka. A „megcélzott” felsőoktatási intézmény „felvételi” tárgyaiból muszáj érettségi vizsgát tenni, különben a felsőoktatási jelentkezés (aminek a határideje szintén február 15.) érvénytelen!

Érettségi vizsgára egy tárgyból csak akkor lehet jelentkezni, ha a tanuló az adott tantárgyból teljesítette az iskola helyi tantervében előírt követelményeket, azaz kapott valamilyen év végi osztályzatot és ez benne van a bizonyítványában.

Az egyes érettségi tantárgyakból középszinten, vagy emelt szinten lehet érettségi vizsgát tenni. Az érettségiző – függetlenül attól, hogy a középiskolában milyen szintű vizsgára készült fel – szabadon választhatja meg a vizsga szintjét.

Figyelem! Nem kezdheti meg az érettségi vizsgát az a – nappali tagozatos – tanuló, aki az írásbeli érettségi kezdetéig nem teljesítette a kötelező 50 órás közösségi szolgálatot!

Előrehozott érettségi vizsga

Előrehozott érettségi vizsga a tanulói jogviszony fennállása alatt, a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelmények teljesítését követően a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév május–júniusi vizsgaidőszakában letett érettségi vizsga, amelyre kizárólag idegen nyelvekből, illetve informatikából kerülhet sor.

Az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének az a feltétele, hogy a tanulónak teljesítenie kell a saját középiskolájának helyi tantervében az adott vizsgatárgyra – a teljes tanulmányi időre vonatkozóan – megfogalmazott követelményeit, és meg kell szereznie az abban előírt osztályzatokat. E nélkül a tanuló nem bocsátható érettségi vizsgára. Az osztályzatok megszerzése osztályozó vizsgával történik. Ha valaki május-júniusban olyan tárgyból kíván előrehozott vizsgát tenni, amelyet abban a tanévben fejez be, még az írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdete előtt teljesítenie kell az osztályozó vizsgát az adott vizsgatárgyból. Ebben az esetben a jelentkezőnek ki kell töltenie a „OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS ELőREHOZOTT ÉRETTSÉGI IRÁNTI KÉRELEM ” című dokumentumot.(határidő: 2018. február 5.)

Az előrehozott érettségi vizsga ugyanolyan érettségi vizsgának minősül, mint a rendes érettségi vizsga:

  • a jelentkezéstől ebben az esetben sem lehet visszalépni;
  • a jelentkezés szintje a jelentkezési határidőt követően nem módosítható;
  • egy tárgyból adott szinten egy alkalommal tehető előrehozott érettségi vizsga;
  • a sikeres (elégtelentől különböző eredményű) előrehozott érettségi vizsga megismétlésére jobb érdemjegy megszerzése érdekében nincs lehetőség;
  • ha az előrehozott vizsga során a vizsgázó középszinten vizsgázott, tanulói jogviszonya alatt egy alkalommal szintemelő érettségi vizsgát tehet az adott vizsgatárgyból.

Az előrehozott érettségi vizsga után a tanuló nem kap érettségi bizonyítványt. Az előrehozott érettségi vizsga szintjét, érdemjegyét és százalékos eredményét az iskola rávezeti a tanuló törzslapjára, a tanuló a vizsgáról törzslapkivonatot kap. Érettségi bizonyítványt a rendes érettségi vizsga után kap a tanuló, az előrehozott érettségi vizsga eredménye ekkor kerül be a bizonyítványba.

Figyelem: a sikertelen előrehozott érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában lehet majd jelentkezni! Azok a tanulók tehát, akiket ekkor javító vagy pótló vizsgára utasítanak, ezen vizsgáikat csak rendes érettségi vizsgájuk vizsgaidőszakában tehetik le.

Szintemelő vizsga

Azok a tanulók, akik a tanulói jogviszony fennállása alatt, a középiskolai tanulmányok teljes befejezése előtt középszinten – idegen nyelvekből, valamint informatikából – előrehozott érettségi vizsgát tettek, ezekből a vizsgatárgyakból tehetnek szintemelő érettségi vizsgát. Ezt változatlanul mind a május-júniusi, mind az október-novemberi vizsgaidőszakban megtehetik. Ugyanakkor a végzős tanulók, a rendes érettségi vizsgájuk vizsgaidőszakában, ha a középiskolai tanulmányaikat a vizsgaidőszak kezdete előtt sikeresen befejezték (vagyis az év végén nem buktak meg egyetlen tantárgyból sem), bármilyen olyan vizsgatárgyból tehetnek szintemelő érettségi vizsgát, amelyből középszintű előrehozott vizsgaeredménnyel már rendelkeznek.

A sikertelen szintemelő érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában lehet majd jelentkezni.

A jelentkezés menete, módja

A tanulói jogviszony fennállása alatt a jelentkezést a diák iskolájában lehet benyújtani. A tanulói jogviszony megszűnését követően középszintű érettségi vizsgára egy vizsgabizottságot működtető középiskolában, emelt szintű érettségi vizsgára pedig csak az illetékes (fővárosi, megyei) kormányhivatalnál lehet jelentkezni.

A jelentkezés legvégső határideje február 15. utána jelentkezést sem elfogadni, sem módosítani nem lehet.

A lépések:

  • A diákok személyes adatainak rögzítése az érettségi szoftverben.
  • A személyi adatokkal „megszemélyesített” jelentkezési lapok kinyomtatása és átadása a diákoknak.
  • A diákok otthon (nem nagykorúak: szüleikkel együtt) kitöltik és aláírják a jelentkezési lapot (közben ellenőrzik az abban szereplő személyi adatok pontosságát is!), majd átadják osztályfőnöküknek legkésőbb 2018. február 8-ig.

A formanyomtatványon- a személyes adatokon kívül – fel kell tüntetni:

  • a kötelező vizsgatantárgyakat,
  • a kötelezően és a szabadon választható vizsgatantárgyakat,
  • a vizsga szintjét és fajtáját,
  • azt, hogy a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló akar-e valamilyen mentességgel, kedvezménnyel élni. Ebben az esetben a jelentkezési laphoz csatolni kell a kért kedvezményt pontosan leíró kérelmet, illetve az azt megalapozó szakértői véleményt.

Az informatika vizsgára jelentkező tanulóknak a jelentkezéskor nyilatkozatot kell kitölteniük a vizsgán történő szoftverhasználatra vonatkozóan. A testnevelés vizsgára jelentkezőknek a jelentkezéskor szintén nyilatkozatot kell kitölteniük a választott sportágakról.

Fontos, hogy a korábbi érettségi vizsgaidőszakokban már megszerzett, sikeres vizsgákból („előrehozott”) is „jelentkezni” kell, beszámítás kéréssel.

  • A jelentkezések rögzítése az érettségi szoftverben.

A kitöltött, aláírt, leadott jelentkezési lapok alapján a jegyzők folyamatosan rögzítik az érettségi szoftverben a jelentkezéseket.

  • Ellenőrzés, hibajavítás, nyomtatás, aláírás.

A lényeg: február 15-re minden érettségizni szándékozónak végleges (azaz kézi javítást nem tartalmazó), általa (és szükség esetén szülője) által aláírt jelentkezési lappal kell rendelkeznie. Ennek másolatát február 16-a után az iskola által hitelesítve mindenki megkapja.

  • Az intézményvezető 2018. február 27-ig meghozza a mentességekkel, kedvezményekkel kapcsolatos, személyre szóló határozatokat.

 

Kiegészítő, ismétlő, javító, pótló érettségi vizsga

Kiegészítő érettségi vizsgát akkor tehet valaki, ha sikeresen befejezte az érettségijét (=van érettségi bizonyítványa), és ezt követően a bizonyítványban nem szereplő tantárgyból szeretne érettségizni.

Ismétlő érettségi vizsga az érettségi bizonyítvány kiadása után iskolai felvételi kérelem elbírálásához vagy más okból, egyes vizsgatárgyból a korábban sikeresen letett érettségi vizsga azonos szinten, illetve az emelt szintű vizsga középszinten történő megismétlése.

Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt sikertelen érettségi vizsga megismétlése.

Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett érettségi vizsga folytatása.

Gimnáziumunk természetesen lehetőséget biztosít korábban nálunk végzett diákjainknak arra, hogy – amennyiben továbbtanulásukhoz szükséges – nálunk tehessenek középszintű (ún. kiegészítő vagy ismétlő, esetleg javító) érettségi vizsgát.

Ezek a vizsgák – a vonatkozó jogszabályok szerint – díjkötelesek. A vizsgadíjak az, OH közleménye szerint az alábbiak:

  • a középszintű érettségi vizsgáért az adott évre érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 15 %-ának megfelelő összeget kell fizetnie (ez az összeg 2018-ben 21.000 – Ft),
  • az emelt szintű érettségi vizsgáért minden vizsgadíjra kötelezett jelentkezőnek az adott évre érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 25 %-ának megfelelő, összeget kell fizetnie (ez az összeg 2018-ben 35.000 – Ft),

A fenti összegek vizsgatárgyanként értendőek.  Ha jelentkező a középszintű vizsgajelentkezését egy középiskolába nyújtja be, úgy a középszintű vizsga fent meghatározott vizsgadíját a középiskolába kell befizetnie, a jelentkezéssel egyidejűleg. Emelt szintű vizsgajelentkezés esetén a vizsga díját minden esetben az Oktatási Hivatalnak kell befizetni.

A jelentkezőket arra kérjük, hogy a jelentkezés adminisztrációjának módja miatt (internetes adatfelvitel) legkésőbb 2018. február 8-ig személyesen keressenek föl bennünket az iskolában. Feltétlen hozzák magukkal személyi igazolványukat vagy útlevelüket, érettségi bizonyítványukat, illetve nyelvvizsga-bizonyítványukat.

A kormányhivatalnál természetesen középszintű érettségi vizsgára is lehet jelentkezni.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

           intézményvezető