Ballag már a vén diák…/ 2018

Nyárinak is beillő, napfényes májusi időjárás keretezte a KLG ballagási ünnepségét május 5-én. Három osztály búcsúztatására díszítették a termeket és a folyosókat az alsóbb évfolyamosok.

A 10 órakor megszólaló csengő jelezte a kint gyülekezők számára is, hogy elindultak a végzősök. Az „A” osztályosok nyolc év, a „B” és a „C” tanulói négy tanév napjait töltötték iskolánk falai között. A hagyományos ballagási énekek üzenete most mélyen érintette őket, megilletődötten vonultak végig az épületen, majd felsorakoztak az iskola udvarán, rokonok, barátok, iskolatársak és tanáraik figyelő tekintetétől kísérve. Ez a nap róluk szól!

 Az ünnepi hagyományokat követve búcsúztak és búcsúztatták őket, költők szavaival, valamint személyes hangvételű beszédekben.

Először Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó intézményvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Az iskola díszvendégei között helyet foglaltak a Matastik család tagjai, a Puskás – ösztöndíjat alapító osztály képviselői, valamint a Tiszafüredi Járási Hivatal vezetője, Varga Tibor és Vargáné Balogh Irén alpolgármester.  Igazgatónőnk büszkeséggel szólt arról, hogy a búcsúzó évfolyam tagjai is szép teljesítményekkel öregbítették iskolánk hírnevét, az alma mater pedig azzal a reménnyel tekint mindegyik diákjára, hogy kellően megerősödött szárnyakkal indulnak útra az életbe.

A beszédet követően olvasták fel Fazekas Sándor miniszter úr üdvözletét és jókívánságait.

   Miután Kertész Tímea(12.C)  verset mondott,  Szőllősi Dávid(12.A)  emlékezett hol derűsen, hol filozofikusan a végzős évfolyam nevében, majd megköszönte a szülők támogatását és a tanárok oktató és nevelő munkáját. Csató Anikó (11.C) egy ballagási verset szavalt el, a búcsúztató beszédet  felolvasó diáktárs pedig Sásvári Brigitta(11.B) volt.

Az osztályok most is felkötötték a névsorukat rögzítő szalagot az iskolazászlóra, majd sor került a zászló ünnepélyes átadására.

Az elismerések és díjak átadása következett.

Idén is emléklapot vehettek át az igazgatónőtől az egyes osztályokból azok, akik kimagasló tanulmányi vagy sportteljesítményt nyújtottak, valamint az osztály-, illetve iskolaközösségben vállaltak és végeztek többletmunkát.

A Puskás – díjat Szőllősi Dávid nyerte el, a gimnázium saját alapítású KLG – díját Monok Eszter(12.A)  részére ítélte oda a tantestület.

A pedagógiai munkát elismerő Matastik – gyűrű díjazottja Virágné Jordán Mária könyvtáros tanárnő lett. Mindhármuk tartalmas jellemzése meggyőzhetett bennünket arról, hogy méltó személyekre esett a választás.

Bizony, jócskán eltelt az idő, a tűző napon álldogálást a szél segített elviselni. Az ünnepség záró akkordjaként a tizenkettedikes diákok és osztályfőnökeik, Bodnárné Földi Zita(12.A), Szabóné Gyöngy Gyöngyi(12.B) és Tudeszéné Pallagi Erika(12.C) tanárnők meghatódottan röptették a magasba színes léggömbjeiket, melyekre mindenki feljegyezhette a jövőről szóló gondolatait, vágyait.

Kívánjuk, hogy koronázza majd eredményes érettségi vizsga a gimnáziumi éveket, és kívánunk sikeres életutat a jövőben!

                                                                                                                      (MZE)