KLG-karácsony 2018

Kellemesen családias ünnepségre gyülekeztünk december 20-án fél ötkor a Kossuth gimnázium tornatermébe, amelyet dekorációja ezúttal karácsonyi hangulatú alkalmi színházteremmé varázsolt. A csillogó fenyőfa mellett gyönyörködhettünk a gyerekkezek által csipkézett papír-hópelyhek változatos mintáiban, és jól kivehető volt a rénszarvas szimbolikus figurája is.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó intézményvezető köszöntötte a szülőket, tanárokat, diákokat. Büszkén említette az iskola folyamatos szépülését, otthonosságát, amihez az iskola tanulói is hozzájárulnak szezonális terem- és folyosódíszítéssel. – Ehhez kapcsolódóan került sor az est folyamán később a karácsonyi ablakfestő verseny eredményhirdetésére.

Igazgató asszony röviden felidézte az elmúlt időszak legkiemelkedőbb iskolai sikereit is. A kiváló tanulmányi és sporteredményeket felmutató tanulók közül most három olyan hátrányos helyzetű fiatalt emelt ki név szerint, akik helytállásuk elismeréseként a Karcagi Tankerületi Központ ajándékát vehették át – egy-egy laptopot – : Nagy György 12.A, György Erika 12.B, Kis Károly 12.C. Meggyőződhettünk arról, hogy jó helyre kerültek az eszközök, hisz hallhattuk a jutalmazást indokló osztályfőnöki jellemzéseket is.

Kezdődhetett a nap fő programja, a karácsonyi műsor, melyet az énekkar szereplése fogott keretbe, Fügéné Szádeczky Csilla tanárnő irányításával. Az énekkari nyitányt bájos hópehely-tánc követte a fehérbe öltözött lánykák előadásában. Az idei tanévben két ötödikes osztályunk indult. Most az ő összefogásukkal valósult meg a nagy ívű vállalkozás: a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő jeleneteket fűztek össze. Nagyszülői emlékezés nyomán népszokásokat, rigmusokat elevenítettek fel. A remekül összeállított anyagot ügyesen, színvonalasan vitték színre a kisdiákok. Elismerés illeti felkészítőiket, Tóthné Kovács Irén és Bukta Erzsébet tanárnőket.

 

A felsőbb évesek ezúttal amatőr versírók sorait közvetítették komolyan, értően. Néhány hangszeres fellépő játéka és egy szép népdalcsokor tette változatossá a verses összeállítást.

Tartalmas, élvezetes műsorral ajándékoztak meg bennünket a gimnázium tanulói. Köszönet érte nekik s az est szervezését vállaló Oláhné Kürtösi Ágnes tanárnőnek.

A rendezvényen készült képeket megtekintheti galériánkban.

 

(MZE)