Tájékoztató

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN

EGYÉNILEG JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

(NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM)

Az egyéni jelentkezés menete a 2018/2019. tanévben zajló középfokú felvételi eljárás során a következő:

 

  • A felvételi lapok kitöltését a jelentkező, illetve a szülő önállóan is kezdeményezheti, ha a jelentkező a középiskola kilencedik évfolyamánál alacsonyabb évfolyamára (tehát 6, vagy 8 évfolyamos gimnáziumba) jelentkezik.
  • Az egyéni jelentkezés során a felvételi lapokat (tanulói adatlap és jelentkezési lap(ok)) a jelentkezőnek, illetve a szülőnek a KIFIR elektronikus adatlap kitöltő program egyéni jelentkezők számára létrehozott felületén kell előállítani, majd kinyomtatva továbbítani kell a továbbtanulásra kiszemelt középfokú iskolákba, illetve az Oktatási Hivatal győri központjába.
  • Felhívjuk a figyelmüket, hogy kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására nincs lehetőség, ezért NE HASZNÁLJÁK az interneten különböző honlapokon megtalálható, korábbi tanévi felvételi lap nyomtatványokat.

A felvételi lapok előállítása a KIFIR rendszer segítségével történik.

Javasoljuk, hogy az elektronikus rendszer használata estén az alábbiak szerint járjanak el:

  1. Hozzanak létre egy jogosultságot az Oktatási Hivatal honlapján

https://www.oktatas.hu/regisztracio/!Regisztracio/index.php/regisztracio/regisztracio

 

Amennyiben már korábban regisztráltak a fenti linken, ezt a lépést kihagyhatják, és a korábban létrehozott jogosultsággal használhatják a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő programot.

  1. A létrehozott jogosultsággal lépjenek be a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára létrehozott felületére:

https://www.kir.hu/KIFIR2/JellapKitolto/egyeni

  1. A program súgó gombjára kattintva töltsék le, és alaposan tanulmányozzák át a program felhasználó útmutatóját.
  1. A felhasználó útmutatóban leírt módon rögzítsék a tanuló(ka)t és jelentkezéseiket a programban. A program lehetőséget biztosít arra, hogy egy jogosultsággal több tanuló jelentkezéseit is kezeljék.
  1. A felhasználó útmutatóban leírt módon adhatják meg a tanuló.

a) általános iskolájának adatait (nem kötelező)

b) személyes és értesítési adatait

c) tanulmányi adatait

d) továbbtanulási adatait (a megjelölni kívánt tanulmányi területeket, és ezek sorrendjét)

  1. Oktatási azonosítóval nem rendelkező tanulók részére a középfokú felvételi eljárásban szükséges fiktív azonosító számot a program biztosítja a kitöltés során a felhasználói útmutatóban leírtak szerint.
  1. Ezen adatok megadása után az adatokat véglegesíteni kell, majd a programból ki kell nyomtatni a felvételi lapokat. (Javasoljuk, hogy a dokumentumok egy-egy példányát nyomtatva, vagy pdf formátumban mentve őrizzék meg a felvételi eljárás végéig.)
  1. A felvételi lapokat írják alá, majd (célszerűen könyvelt postai küldeményként) legkésőbb 2019. február 18-án (éjfélig) adják postára.

a) a jelentkezési lapo(ka)t a középfokú iskolá(k)ba a jelentkezési lapon megjelölt cím(ek)re

(Iskolánk címe: Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola, 5300 Tiszafüred, Baross utca 36.)

b) a tanulói adatlapot az Oktatási Hivatal győri feldolgozó központjába – Oktatási Hivatal

9001 Győr, Pf. 694.

Javasoljuk, hogy a felvételi eljárással kapcsolatban, tanulmányozzák át az Oktatási Hivatal honlapján a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2018/2019. tanév)/Felvételi a középfokú iskolákban a 2018/2019. tanévben menüpont alól letölthető tájékoztató kiadványt. A kiadvány részletes áttekintést nyújt a felvételi eljárás menetéről és az eljáráshoz kapcsolódó határidőkről.

Ha az eljárással kapcsolatban kérdésük, problémájuk van, forduljanak Dajkáné Szabó Erzsébet iskolatitkárhoz (59/350-220) vagy az  intézményvezető-helyettesekhez (59/352-932).

Tiszafüred, 2019. január 11.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

intézményvezető