Szép eredmények a Túrkevei Matematika és Természetismeret Versenyen

Második alkalommal veszünk részt a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola által szervezett levelezős matematika versenyen és első alkalommal a természetismeret versenyen.

Három levelezős forduló feladatsorát kellett otthon megoldanunk, amit elküldenek az iskoláknak. A harmadik forduló után összesített pontszám után a legjobban teljesített tanulókat behívták a döntőbe. Idén gimnáziumunkból Jakab Levente és Mukus Helga 5.A, Réz Adél 5.B, Józsa János 6.A, Nagy Tímea és Szűcs Evelin 7.A , Törőcsik Árpád 8.A osztályos tanulók jutottak be.

A döntőn a feladatlap megírására 60 percünk volt, ez után pedig a természetismeret feladatlapok megoldása következett. Erre a döntőre Kovács Eszter 6. A-s tanulót hívták be. Miközben ők a feladatlapjaikat írták, a matematika feladatlapokat javították, így ennek eredményhirdetésére hamarabb került sor. Idén az dobogósok matematikából:

Törőcsik Árpád        8.A             1. helyezett          felkészítő tanára Dékány László

Nagy Tímea              7.A             3. helyezett          felkészítő tanára Szabóné Gyöngy Gyöngyi

Józsa János               6.A             1 helyezett           felkészítő tanára Szabóné Gyöngy Gyöngyi

Mindenkinek gratulálok a szép eredményekhez!

Nagy Tímea

7.A osztályos tanuló