Jó bőrben vagyunk?

Iskolánk néhány diákja, Kócsik Klaudia és Koltai Kiara 11. A és Farkas Szilvia a 11. B osztályos tanulók Fazekasné Gál Erzsébet tanárnő kíséretében, a Szegedi Tudós Akadémia újabb rendezvényén vettek részt a Tóth Árpád Gimnázium TÁG-Tudor laborjában. A program Dr. Gonda Andrea bőrgyógyász-onkológus szakorvos előadásával kezdődött. Bevezette a résztvevőket a bőrgyógyászat világába, megismertette a diákokkal az orvostudományt, mint pályaválasztási ágat. Az előadását a doktornő saját élményeivel kezdte, bemutatta a különböző betegségeket, amellyel eddigi munkája során találkozott, valamint néhány igen ritka estről is beszélt. Szó esett az anyajegyekről és azok elváltozásairól. A vizsgálatok legegyszerűbb módja a dermatoszkópos vizsgálat, melyet a diákok magukon is kipróbálhattak. A foglalkozás második részében a gyakorlati feladat ujjlenyomat vétele és vizsgálata volt. A bőrérzékelés vizsgálatánál a kétpontküszöb térképét lehetett megállapítani.

Az eseményeket egy online teszttel zártuk, a leggyorsabb és egyúttal a legeredményesebb tanuló ajándékkönyvet nyert.

Várjuk a következő foglalkozást.

A tizenegyedikes résztvevők