Erasmus nap iskolánkban

Országszerte közel 80 program várta az érdeklődőket október 10-től 12-ig az Erasmus Napokon. Az európai rendezvénysorozathoz idén több mint 40 ország csatlakozott, hazánk pedig bekerült a legtöbb eseményt szervező országok közé. A szakmai és szórakoztató események az Erasmus+ program sokszínűségére hívták fel a figyelmet.

A program több mint 30 éves története során bebizonyosodott, hogy a nemzetközi tapasztalatnak köszönhetően fejlődik a résztvevők nyelvtudása és személyisége; javulnak a munkaerőpiaci esélyek; új tanulási-tanítási módszerek, eszközök és technológiák ismerhetők meg; ezek az innovációk pedig alkalmazhatók hazánkban is, az oktatás, a képzés és az ifjúsági munka területén.

Iskolánkban október 11-én, pénteken  rendeztük meg az Erasmus napot az 5-8. évfolyamos diákok számára.

A program első felében a diákcsoportok a Read, Count and Play- These skills will take you a long way című nemzetközi együttműködési pályázattal kapcsolatban dolgoztak közösen. Mivel a projekt ebben a félévben a versekkel foglalkozik, ezért a tanulók ír, lengyel, portugál, török és finn verseket hallhattak, olvashattak és készíthettek hozzájuk kapcsolódóan rajzokat. A költeményeken keresztül a diákjaink az adott ország nyelvéről is tanultak, valamint irodalmi és kulturális ismeretekkel is gazdagodtak. 

A program második részében minden évfolyamból önként jelentkezők szavalták el a partnerségben részt vevő országok egy-egy versét az eredeti nyelven, angolul és magyarul. Ezután a többiek is kipróbálhatták, hogy milyen nehéz egy török, finn vagy egy lengyel verset felolvasni.

A program végén a diákok egy népszerű ír dalt tanultak meg és énekeltek el közösen.

Monok Péter