SIKEREK A BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENYEN – ORSZÁGOS DÖNTŐBEN A GIMNÁZIUM CSAPATA

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

2019. október 11-én, pénteken rendeztük meg a Bolyai matematika csapatverseny megyei/körzeti fordulóját 3-8. évfolyamos tanulók részére. Az idei tanévben 20 csapat választotta gimnáziumunkat helyszínként. Tőlünk 8 csapat, 30 diák versenyzett.

A 7. osztályos IQ bajnokok csapat (Józsa János Zoltán, Kis Liliána Barbara, Kiss Adél, Tudesze Petra) Jász – Nagykun – Szolnok megyében gimnáziumi kategóriában az 1. helyet szerezte meg, így országos döntőbe jutottak. Felkészítő tanáruk: Szabóné Gyöngy Gyöngyi Veronika.

A 8. osztályos Bűvös négyes csapat (Árvai Csenge, Nagy Tímea, Szűcs Evelin) Jász – Nagykun – Szolnok megyében gimnáziumi kategóriában az 3. helyet szerezte meg. Felkészítő tanáruk: Szabóné Gyöngy Gyöngyi Veronika

A 2019/2020. tanévben a versenyt az egész országban, valamint a határon túlon: Kovászna, Hargita, Bihar, Kolozs és Szilágy megye területén hirdették meg. A tanulók évfolyamonként 4 fős csapatokkal indulhattak megyei/körzeti fordulóban, majd a továbbjutók a Kárpát-medencei döntőn mérik össze tudásukat.

A versenyen nemcsak a felkészülés során szerzett tudásukat mutathatták meg a diákok, hanem azt is, hogy a csapattagok mennyire tudnak együttműködni a nehéz feladatok megoldásában. Mindenki igyekezett a maximumot kihozni magából és csapatából.

A csapatoknak és felkészítő tanáraiknak az elért eredményekhez szívből gratulálunk!

Köszönjük az Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány és az országos szervezők bizalmát, hogy már évek óta helyet adhatunk a Bolyai csapatversenyeknek.

Demján Mária

intézményvezető – helyettes