Agria Universitas

Az Agria Universitas Egyesület idén is megrendezte a Fiatalok a nemzetközi kapcsolatokban nevű országos versenyét. Ennek témája ezúttal a Duna menti országok régiója volt. Az első fordulóban egy feladatsort kellett kitölteni a tágabb Duna menti régió országainak hagyományairól, ételeiről, földrajzi, történelmi vonatkozásairól, valamint a Duna Bizottság létrejöttéről és munkájáról.

A második fordulóban egy komplett projektet kellet kidolgozni a versenyzőknek a Nemzetközi Duna nappal kapcsolatban, mely magában foglalta a Duna stratégia elemeit és annak népszerűsítését. A verseny döntője 2020. január 21-én Egerben a Városháza üvegtermében zajlott, ahová az ország legkülönbözőbb helyeiről tíz csapat jutott be, köztük iskolánk két csapata is. A döntő 10 fordulójában voltak teszt jellegű (földrajzi, történelmi, biológiai stb.), feladatok, kreativitást igénylő bemutatók, viták, ötletbörzék stb., valamint a diákok tájékozottságát felmérő feladatok (zászlók, himnuszok, politikusok, Duna menti városok felismerése).

A feladatokat háromtagú zsűri értékelte: Dr. Gyarmati István, diplomata, biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár, Dr. Horváth Ágnes, az Agria Universitas Egyesület elnöke és Hacsi Lajos politológus. A döntőben kemény versenyzés mellett és nagyon szoros eredménnyel a 11.A osztály csapata 2. helyezést ért el (immár második alkalommal): Bekes István Zsombor, Gyöngy András és Lengyel Lehel, felkészítő tanáruk Dr. Demján Adalbert. Jutalmuk egy bécsi tanulmányút.

Szintén nagyon szépen szerepelt a 10.B osztály csapata is: Arany Zsolt, Tajta István, Zrínyi Timót, felkészítő tanáruk Bekéné Németh Tímea.