A Cool Science for Young Scientists

A Cool Science for Young Scientists

Az Erasmus+ program célja:

  • a kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, különös tekintettel a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre; elsősorban tanulmányi célú mobilitások, illetve az oktatási-képzési intézmények és a cégek közötti együttműködés segítségével
  • a minőség, az innováció és a nemzetköziesítés erősítése az oktatási-képzési intézményekben, elsősorban nemzetközi együttműködések segítségével, az oktatás-képzés világán túli szereplők bevonásával
  • a szakpolitikai reformok és az oktatási-képzési rendszerek modernizációjának támogatása, elsősorban szakpolitikai együttműködésekkel, az Unió átláthatóságot és elismertetést szolgáló eszközeinek hatékonyabb használatával, valamint a jó gyakorlatok megosztásával
  • a nyelvtanítás és nyelvtanulás fejlesztése, a nyelvi sokszínűség és az interkulturális érzékenység támogatása.

                    Magyarországon a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány koordinálja.

                    Gimnáziumunk angol szakos pedagógusa, Monok Péter sikeres pályázatot nyújtott be a Tempus Közalapítványhoz. A Cool Science for Young Scientists egy KA219-es stratégiai iskolai együttműködési pályázat hat ország hét intézményének részvételével: Írország, Szlovénia, Törökország, Németország, Görögország és Magyarország. Célunk a környezettudatosság kialakítása, mivel kísérletinket főleg újrahasznosított anyagokból fogjuk elvégezni. Másik célunk az angol nyelvi készségek és képességek fejlesztése az idegen nyelvi környezetben, valamint nemzetközi interaktív órák megtartásának segítségével. Mobilitások: 3 nemzetközi találkozó, illetve 3 nemzetközi oktatási, tanítási tevékenység (workshop) amelyeken tanulók is részt vesznek.

                    A pályázat időtartama: 2év, kezdő és záró dátuma: 2017. 09.01- 2019. 08. 31.

                    Találkozók, mobilitások: A találkozók két részre vannak osztva: Nemzetközi találkozók, ahova csak tanárok utaznak, ezeknek a célja a feladatok egyeztetése, előzetes megbeszélése és mindenfajta projektmanagementtel kapcsolatos megbeszélés, valamint az oktatási, tanulási és képzési tevékenységek, (workshopok), amelyekre tanulók is utaznak, és amelyeknek fő célja a feladatok elvégzése.

Nemzetközi találkozó: Írország 2017. október 2 tanár
Workshop: Magyarország 2018. április Mi vagyunk a fogadóintézmény
Workshop: Németország 2018. június 2 tanár+ 4 diák
Nemzetközi találkozó: Görögország 2018. szeptember 3 tanár
Workshop: Szlovénia 2018. december 2 tanár+ 5 diák
Nemzetközi találkozó: Törökország 2019. május 2 tanár
erasmus+ erasmus-logo-high-resolution

A program hivatalos logója a KLG 9.A osztályos tanulójának, Cseh Krisztinának a terve lett.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

        intézményvezető


Iskolánk október folyamán több meglepetésdobozt is kapott a futó Erasmus + pályázatunk résztvevő intézményeitől: Írországtól, Szlovéniától, Törökországtól, Németországtól és Görögországtól. Ezek a kis csomagok különféle dolgokkal, prospektusokkal, iskolát bemutató füzetekkel, hagyományos tárgyakkal, szuvenírekkel, az adott országra jellemző édességekkel voltak megtöltve. A csomagok tartalmából kiállítást rendeztünk, amelyet az iskolai könyvtárban lehet megtekinteni.

Pályázatunkban minden intézménynek van egy kabalaállata, annak pedig egy naplója. A cél, hogy ezek a kis kabalák a két éve alatt minden országba, minden résztvevő iskolához és minél több tanulóhoz eljussanak. A mi kis állatunk, egy kutya, Bundás, aki miután az 5. és a 6. osztályok tanulóinál töltött több napot, elutazott Írországba, onnan pedig a német koordinátor hazavitte magával. Az ír találkozóról mi is hoztunk kabalát, egy csacsi személyében, akit Eolai-nek hívnak. Ez a kis kabala mostanában sokat lesz látható közösségi oldalakon, amint éppen látogatást tesz gyerekeknél.

A kiállítás és a kabalaállatok képeit megtalálja galériánkban.


A Cool science for young scientists pályázat keretében elkezdtük a kísérletek lebonyolítását. A két év alatt három területen tevékenykedünk majd (víz, levegő, és tűz) Elsőként a víz három halmazállapotát vizsgáljuk meg, ezekkel kapcsolatosan végzünk kísérleteket és kapunk magyarázatot a természet törvényszerűségeire. Dékány László tanár úr vezetésével a jeges kísérleteket a hatodik osztályosokkal, a víz folyékony halmazállapotával kapcsolatos kísérleteket pedig az ötödik osztállyal végeztük. A kísérletekről készült fotók itt, a videó itt, a feladatlapok pedig itt találhatók. December hónapban Monok Péter tanár úr is bemutatott néhány kísérletet a víz tulajdonságaival kapcsolatban. Az erről készült videó itt látható.


Nemzetközi projekttalálkozó Magyarországon, a Kossuth Lajos Gimnáziumban

A Cool Science for Young Scientists Erasmus+ nemzetközi együttműködési pályázat második találkozójának iskolánk, a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola adott otthont 2018. március 11. és 17. között. A találkozó tevékenységei a VÍZ témaköréhez kapcsolódtak.

A török, német, ír, görög és szlovén partnerekkel az első nap Budapesten találkoztunk, ahol közös vacsorán vettünk részt és vázoltuk fel az előttünk álló hét eseményeit. A delegáció 16 tanárból és 35 diákból állt.

A hétfői nap folyamán (márc. 12.) egy kis pesti városnézés után a Csodák palotájába látogattunk el, ahol mind a tanulók, mind a tanárok kipróbálhatták a felállított játékokat és megérthették a fizika törvényszerűségeit. A délelőtt egy részében látványos kísérleteket láthattunk a vízzel és a tűzzel kapcsolatban. Kis szabadidő és gyors ebéd után Budapest egyik szennyvíztisztító telepére látogattunk el, ahol bepillantást nyerhettünk a kommunális szennyvíz tisztításának egyes fázisaiba. Láttuk, hogyan érkezik a kezeletlen szennyvíz az üzembe, és hogyan távozik a tisztított változata a Dunába. Két órás buszút után megérkeztünk Tiszafüredre, a Hableány hotelbe.

 

Kedden (márc. 13.) az iskolában fogadtuk a vendégeinket. Intézményvezetőnk, Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó köszöntője után színvonalas műsort adott a helyi mazsorett csoport és a füredi néptáncosok csapata. A partnereket magával ragadta a fiatalok tánca. Ezek után a külföldiek mutatkoztak be egy-egy prezentációval, amely az országukról és az iskolájukról szólt. Ahogy a hangulat oldódott, a gyerekek szívesen megmutatták egy-egy táncukat is. A finom ebéd után a poroszlói Ökocentrum felé vettük az irányt, ahol megismertük a régió flóráját és faunáját egy kis film és az állandó kiállítások segítségével, valamint szenzációs látványban volt részünk a kilátótorony tetejéről.  Késő délután a füredi termálfürdőbe mentünk el, megtekintettük a termál kutat, majd a víztisztító berendezést, végül pedig fürdésre is alkalmunk nyílt a kellemesen meleg vízben.

Szerdán (márc.14.) a Szent Imre Katolikus Iskolába látogattunk el, ahol az iskolát bemutató diasor után egy izgalmas kísérletsorozatot láthattunk, Szabó Szilvia és Gáspárné Tokaji Edit tanárnők vezényletével. A partnerek itt is prezentációval készültek az iskolájukról. A délelőtt további részében a partnerek önállóan fedezhették fel Tiszafüredet, majd együtt sétáltunk el a Polgármesteri Hivatalba, ahol Virág Tibor alpolgármester úr fogadott és köszöntött minket. Ebéd után a Kiskörei víztározóhoz utaztunk el, itt megismerkedtünk a vízlépcső keletkezésének körülményeivel, a technikai sajátosságokkal, majd sétát tettünk a zsilipek fölött a hallépcsőkhöz is. Mivel az időjárás kedvező volt egy kis csoportos játékhoz, a gyerekeket számháborúra invitáltuk, amit nagyon kedveltek, önfeledten szaladgáltak a kijelölt területen és próbálták megszerezni az ellenfél zászlaját. A délutáni móka tovább folytatódott Poroszlón, a Fűzfa Pihenőpark bowling pályáján. Az estét finom vacsora zárta az Öreg Halász étteremben.

A csütörtöki napot (márc.15.) teljes egészében az iskolában töltöttük, délelőtt kísérleteket mutattunk be egymásnak a víz témakörében. Minden résztvevő iskola feladata volt, hogy néhány érdekes kísérlettel készüljön a találkozóra. Ebéd után a gyerekek megtanulták, hogyan készítsenek kokárdát, majd pedig közösen sportoltak a magyar tanulókkal. Közben a tanárok egy része koordinátori megbeszélést tartott az elkövetkezendő találkozókkal kapcsolatban. Az estét a Hableány Hotel éttermében zártuk, ahol a vacsora után karaoke partit rendeztünk.

Pénteken (márc.16.) Egerbe látogattunk. A közös séta alatt megismerkedhetett a csoport a fő látnivalókkal, majd pedig szabadprogram keretében folytatódott a nevezetességek felfedezése. Délután a Saliris fürdőbe mentünk el Egerszalókra, hogy fáradt tagjainkat ellazítsuk. Itt információkat nyújtottunk a létesítmény keletkezésének körülményeiről, a víz ásványi anyag tartalmáról. Az estét és egyben a találkozót is, közös vacsora zárta.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a találkozó sikeres megvalósításához:

Ábrahám Tamás és Gacsal Elvira, Nemzeti Étterem és Hotel Hableány

Árvai Zsigmond és Nagy Csaba, Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola

Csodák Palotája, Budapest

Dékány László, a Kossuth Lajos Gimnázium matematika-fizika szakos tanára

Demeter László, Öreg Halász Étterem

Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep

Kiskörei Víztározó

Kossuth Lajos Gimnázium angol munkaközössége

Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanárai és tanulói

Virágné Jordán Mária és Csőke Kálmánné, Tiszafüredi Mazsorettekért Egyesület

Külön köszönjük a Kossuth Lajos Gimnázium tanárainak és tanulóinak, a vendéglátáshoz nyújtott segítségüket:

Bukta Erzsébet

Dékányné Szabó Enikő

Demjén Mária

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

Hegedűsné Trázsi Mária

Cseh Krisztina (9.A)

Cserniczki Márk (7.A)

Koltai Lea Kiara (9.A)

Pichler Boglárka (8.A)

Puskás Dorka (9.B)

Szarvas Péter (8.A)

Urbán Aletta (9.B)

Látogatáson készült képeket megtekintheti galériánkban

Látogatáson készült videót megtekintheti itt

A kísérletekről készült könyv megtekinthető itt

A tanév második felében elkezdtük a tűzzel kapcsolatos kísérletek kidolgozását és bemutatását. Ebben a részben három altémával fogunk foglalkozni: a Nappal és energiájával, a tűzzel és a hővel. Az erről készült videó itt tekinthető meg.

Április 22-ét, a Föld napját zöld és kék póló viselésével ünnepeltük. Az erről készült fotók itt találhatók.

júniusban a tűz témakör keretében ellátogattunk a helyi tűzoltóságra, ahol K. Nagy Róbert fogadott és vezetett körbe minket. Megismerkedhettünk a tűzoltók életével és az általuk használt eszközökkel. A látogatásról készült fényképek itt tekinthetők meg.

Egy tanulmányi kirándulás keretében elutaztunk Egerbe, ahol az interaktív múzeumot, a Varázstornyot néztük meg. Itt különböző fény és hőtani kísérleteket mutattak be nekünk. A rövid összefoglaló itt található.

 


2018. december 2-án iskolánk 8 diákja (Ács Miklós, K. Nagy Noémi, Jóvér Attila, Pichler Boglárka, Cserniczky Márk, Szarvas Péter, Puskás Dorka és Urbán Aletta) és két tanára (Demján Mária és Monok Péter) indult el vonattal Szlovéniába, a Ljubljana-tól 15 kilométerre fekvő Ig faluba, hogy részt vegyen a Cool Science for Young Scientists című Erasmus+ nemzetközi együttműködési pályázat soron következő találkozóján.

Az első, partnerekkel együtt töltött napon ellátogattunk a fogadóiskolába, ahol egy szép műsorral kedveskedtek nekünk az intézmény tanárai és diákjai. Az igazgató és a polgármester köszöntője után minden partner kapott néhány percet, hogy egy prezentáció segítségével bemutassa a régiót, ahonnan származik és iskoláját. Ezután a szlovén diákok különböző, főleg levegővel kapcsolatos kísérleteket hajtottak végre. (Ebben az évben a fő témánk a levegő, a hang és a szél). A délután folyamán megismerkedtünk a szlovén főváros, Ljubljana nevezetességeivel, felsétáltunk a várba, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környező hegyekre, valamint megtekintettünk egy interaktív kiállítást, ahol a gyerekek testközelből tapasztalhatták meg a természet csodáit, illúzióit is, amelyek az érzékszerveinket tévesztik meg.

Kedden ismét az iskolában kezdtünk, most rajtunk volt a sor, hogy kísérleteket mutassunk be a többieknek: levegőágyúval mécsesek elfújása, levegő rakéta kilövése, valamint egy  kólás doboz kiemelése kéz használata nélkül egy bögréből. A partnerországok által demonstrált kísérleteket is nagyon hasznosnak találtuk, ezeket majd a mi intézményünkben is szeretnénk a tanév során bemutatni. Ezután koordinátori megbeszélés következett, ahol megvitattuk az előttünk álló néhány hónap fő feladatait, és teendőit. Ebéd után ismét Ljubljana-ba mentünk, ahol egy másfél órát tölthettünk az ottani „Csodák palotájában”, a kísérletek házában.  Itt a diákok különféle eszközöket próbálhattak ki, és kaptak magyarázatot a fizika törvényszerűségeire.  Kis szabadprogram és vásárlás után egy hajókiránduláson vehettük szemügyre a főváros esti fényeit.

A következő nap egy szélfarmra látogattuk el, amelynek különlegessége, hogy azon a környéken ez az egyedüli ilyen jellegű erőmű. Megtudtuk, hogy történt az építése, és miért sokkal jobb, mint a nem-megújuló energiaforrások. Ezután egy barlangrendszert, a szlovén Grand Canyon-ként emlegetett Skócián barlangokat néztük meg. A délután a szlovén tengerpart ékkövéhez, Piran városába utaztunk el.

A csütörtöki napot a helyekben töltöttük, itt a hegymászók  mindennapjaiba kaphattunk betekintést. Egy órás séta után eljutottuk a Pericnik vízeséshez, amelynek jellegzetessége, hogy a vízesés háta mögé is be lehet sétálni. Délután hajókáztunk Bled taván.  Az este folyamán egy olyan házaspárral találkozhattunk, akik mint pár, elsőként mászták meg a Föld legmagasabb hegyét. Egy power point prezentáció segítségével mutatták be tevékenységüket.

Pénteken Szlovénia keleti részére buszoztunk el, ahol a majd ezer méteres magasságú Lisca nevű hely tetején található meteorológiai állomást néztük meg és kaphattunk róla információkat. Itt ismét sor került koordinátori megbeszélésre is, ahol a következő találkozóról beszéltünk részletesen.  A délután a pihenésé volt: fáradt tagjainkat egy aquapark medencéiben nyújtóztattuk ki.

A találkozó alatt a magyar diákok nagyon gyorsan összebarátkoztak más országok diákjaival, különösen a görög gyerekekkel. Sok mindent tanulhattak a körülöttünk levő természetről, más kultúrákról és szokásokról. Az egy hét nagyon tartalmasan telt el.

A mobilitásról készült film itt tekinthető meg.

Tiszafüred, 2018. december 16.

Monok Péter


Az Erasmus Napok keretében 1300 különböző programot szerveztek október 12-13-án a világ mintegy 37 országában. Magyarországon 21 városban várták az érdeklődőket előadásokkal, workshopokkal, kiállításokkal és szórakoztató programokkal, hogy megmutassák az Erasmus+ program sokszínűségét.

Az eseményeken diákok, egyetemisták, tanárok, ifjúsági szakemberek és munkavállalók vettek részt. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökének védnöksége alatt megvalósuló rendezvényeken iskolák, alapítványok, felsőoktatási intézmények és egyesületek mutatták be a már megvalósult nemzetközi projektjeiket, azok hatásait és személyes élményeiket. Magyarországon 64 különböző eseményt szerveztek az Erasmus Napokon. Szakmai programok, játékok, élménybeszámolók, több flashmob és interaktív kísérlet várta az érdeklődőket. A programsorozathoz a mi iskolánk is csatlakozott.

2018. október 13-án, szombaton az 5.-8. évfolyamos diákok számára Dékány László tanár úr tartott egy fél órás kísérlet bemutatót. A látványos előadáson a vízé, a tűzé és a levegőé volt a főszerep, hiszen az egyik Erasmus+ pályázatunk (Cool Science for Young Scientists) is ezzel a három témával foglalkozik. A diákok megláthatták, hogy mit csinál a Mentos cukorka a kólában, hogyan lehet levegővel rakétát készíteni, mi lesz a végeredménye az ecet és a szódabikarbóna reakciójának, hogyan lebeg a ping-pong labda és hogyan lehet elektromosság nélkül porszívózni. Továbbá Laci bácsi kezét is meggyújtották.

A második blokkban a diákokat öt helyiségben várták az angol szakos tanárnők, ahol mindenki maga próbálhatott ki kísérleteket: hány csepp vizet tudunk egy pénzérmére csöppenteni, hogyan ég a nyírfaháncs, hogyan lehet kivenni kéz nélkül egy fém üdítős dobozt egy bögréből, szívószállal hogyan tudunk átlyukasztani egy krumplit, mit csinál a lufi a fakírágyon, miért lebeg a gémkapocs a víz felszínén, miért nem tudunk egy műanyag flakonban lufit felfújni. Ezen kívül még kipróbálhatták a tanulók a levegőágyút és a levegővel működő rakétát is, valamint egy országismereti tesztet töltöttek ki.

Az eseményről készített video itt látható, a fényképek pedig itt találhatóak.

Monok Péter


Egy kellemes, napos délután a Cool Science pályázat keretein belül az 5.B osztály tanulói papírsárkányokat készítettek, majd röptettek az iskola udvarán megtapasztalva a szél tulajdonságait és erejét. Az eseményről készült film itt található.

Iskolánk két tanulója, Cserniczky Márk és Szarvas Péter arra vállalkoztak, hogy angol nyelven mutatnak be néhány kísérletet. Az erről készült videó itt látható.


A Cserniczky Márk és Szarvas Péter által bemutatott kísérletek második része itt található.

Az 5. B osztállyal az osztályfőnökük, K. Nagyné Pataki Noémi március hónapban mini ejtőernyőket készített különféle újrahasznosított anyagokból, majd kipróbálták őket, és közben megtapasztalhatták ezeknek az elmés szerkezeteknek a működési elvét.

Az utolsó témánk a pályázatban a levegő. Ezzel kapcsolatban meghívtuk K.Nagy Róbertet a tűzoltóságról, aki előadást tartott nekünk a levegő összetételéről, a levegőszennyezés okairól és következményeiről.

A ’Scientific Wednesdays’ kísérletsorozat újabb összeállítása itt található. Ebben a részben főleg a levegővel ismerkedtünk, bár akadnak más típusú kísérletek is, mint pl a nem-newton-i folyadékkal való játék is.

Az Európa napon beszámoltunk az Erasmus+ pályázatokról, amelynek a diasora itt található. Dékány László tanár úr ugyanezen a napon kísérlet bemutatót tartott, az eseményről készült kisfilm itt érhető el.

A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium honlapja