Fűszer-és gyógynövénykert

A tavasz a megújulás időszaka, így a fűszer- és gyógynövénykertünkbe is új virágok kerültek.
A már korábban ültetett növények metszése, valamint az ágyás felfrissítése is megtörtént. A
virág/vetőmagok egy részét korábbi versenyeken nyertük, másik részét felajánlásból kaptuk,
melyet ezúton is köszönünk. Célunk továbbra is, hogy a gyerekek minél több gyógy-illetve
fűszernövénnyel ismerkedjenek meg, illetve a tananyagban is szereplő vagy egyéb más
szempontból érdekes növényekkel bővítsük a kertet.


A kerti munkában a 6. A és a 10. A osztályosok vettek részt.

Öko-munkaközösség

Erdei tábor 2. nap

A honfoglaláskori magyarság fegyverzetével és ruházatával ismerkedtek meg a gyerekek, és az íjászkodást ki is próbálhatták. Délután túráztak a Benevárhoz. Visszaindulás előtt még belefért Mátrafüreden egy fagyizás és játszóterezés is.

Erdei tábor 1. nap

Az erdei iskola első napján az 5. és 6. osztályos diákjaink osztályfőnökeik(Dékányné Szabó Enikő és Dr. Demján Adalbert) kíséretében és Magyarné Ficzere Andrea szervezésében az MVM Mátra Energia Zrt-nél Visontán jártak üzemlátogatáson. Majd a Sástói Kilátót mászták meg. A nap zárásaként megismerkedtek az éjszakai Mátrával egy túra keretében.