Kirándulás a Duna-kanyarban

2021.szeptember 25-én, egy csodás őszi napon indult útnak a Kossuth Lajos Gimnázium 10. A osztálya, hogy egy kicsit bepótolja a járvány miatt elmaradt közös programokat, és együtt kirándulhasson Magyarország egyik legszebb vidékén. A szombati nap fő látnivalója a Rám-szakadék volt, mely egyre keskenyedő szurdokvölgyével, kis vízeséseivel, hatalmas sziklafalaival ejtett ámulatba minket. Akiknek a több órás túra nem volt elegendő, azok Monok Péter tanár úr vezényletével még ellátogattak a Vadálló kövek első alakzatáig is. Visszafelé a Lukács-árkon keresztül jutottunk le a hegyről.

Tovább a cikkhez

„MŰANYAGOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS KARAKTERIZÁLÁSA”

DR. DEÁK GYÖRGY ELŐADÁSA

A Magyar Tudományos Akadémia Alumni programjának keretében iskolánkban 2021. szeptember 27-én Dr. Deák György – a Debreceni Egyetem nyugalmazott docense – tartott előadást a műanyagok 21. századi felhasználási lehetőségeiről. Tanár úr az előadás elején kiemelte, hogy ő is szorosan kötődik gimnáziumunkhoz, hiszen az azóta már legendássá vált ,,Puskás osztály” egyik tagja. A rövid elméletii bevezető során megismerhettük a műanyagok százéves történetét, szerkezeti felépítésüket, alkalmazási módjaikat, gyártástechnológiai felhasználásukat. Ezt követően az érdeklődő diákoknak és pedagógusoknak alkalma volt egyszerű, de látványos kísérletek elvégzésére.

Tovább a cikkhez

London Bridge

2021. szeptember 25-én Budapesten került lebonyolításra a London Bridge országos angol nyelvi verseny szuperdöntője, ahova az előző tanév végén lezajlott döntő első négy helyén végzett diákjait hívták be. Iskolánkból két fő kapott meghívót erre a megmérettetésre, Fehér Viola és Sári Boglárka mindketten 7. osztályos tanulók. A lányok nagyon szép eredményt értek el, Viola országos 2. (felkészítő tanár: Hajdu Éva Mónika) míg Bogi 3. helyezett (felkészítő tanár: Bekéné Németh Tímea) lett. Eredményükhöz gratulálunk!

Európai Diáksport Nap

Az Európai Diáksport Napján- szeptember 24-én-arra ösztönöztük gimnáziumunk diákjait, hogy a felajánlott sportolási lehetőségeket kiaknázva, a másfél évig tartó, mozgásszegény időszakot követően újra megtapasztalhassák a közösségi sportolás örömét. A három tanórát követően Magyarné Ficzere Andrea és Szarvas Fanni testnevelők vezényletével kb. 150 diák és pedagógus zumbázott a két épület közötti iskolaudvaron.

Tovább a cikkhez

A Kossuth Lajos Gimnázium Kossuth Lajos Általános Iskolájának infrastrukturális fejlesztése

A KLG Kossuth Lajos Általános Iskolája infrastrukturális fejlesztése 518 millió forintból valósult meg. „A Kossuth Lajos Gimnázium Kossuth Lajos Általános Iskolájának infrastrukturális fejlesztése” című EFOP-4.1.2-17-kódszámú pályázat iskolaátadó rendezvényére 2021.09.02-án került sor. Megtekinthetik az eseményről szóló kisfilmet, valamint virtuálisan körüljárhatják a gyönyörűen felújított, 21. századi elvárásoknak megfelelő, modern általános iskolánkat.