Szép Kossuthos eredmények az l. Túrkevei Matematika Versenyen

Még az ősz folyamán szólt Dékány László matematika tanárom, hogy van egy új matematika versenyre lehetőség és szeretnék-e benevezni? 5-8. osztályos, matematikát szerető diákok részére indították el ezt a versenyt. Természetesen igennel válaszoltam, így elkezdődött a többfordulós levelezős feladatsorok megoldása. Tetszettek a feladatok, általában logikusan gondolkodva sikerélménnyel megoldhatók voltak. Osztályomból ketten vállalkoztunk, hogy foglalkozzunk a feladatokkal, de iskolatársaimtól hallottam, hogy ötödikes és hatodikos diáktársaim is jelentkeztek a versenyre. Három levelezős fordulót követően a legjobb eredményt elérőket hívták be a 2018. április 23-án Túrkevén megrendezett döntőre.

  A Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskolában került sor a DÖNTŐ megírására. A verseny előtt az iskola igazgatója mondott néhány szót magáról a versenyről és reményét fejezte ki, hogy hagyományt tudnak majd teremteni a későbbi években a matematikát kedvelő gyerekek nagy örömére!

  Természetesen izgalom most is volt, amikor megkaptuk a feladatsorokat, de ez később átváltott lázas munkálkodásba a feladatokkal való megbirkózás során. Minden versenyző kódszámot kapott és ezt kellett a feladatsorunkra írni, így igazából mikor javították a dolgozatainkat, akkor nem tudták a nevelők éppen kinek a munkája és melyik iskolából érkező diák feladatait javítják. 60 perc állt rendelkezésünkre az öt feladat megoldására. Ha koncentráltan dolgoztunk, akkor be tudtuk fejezni a munkát és megállapíthattuk, hogy barátságos feladatokkal volt dolgunk. Ezután nem maradt más hátra, mint várni az eredményekre.

  Amíg a nevelők javították a feladatsorokat, addig mi egy számítógépes teremben vezethettük le a verseny izgalmait. Egy óra elteltével megszülettek a végleges eredmények.

  Ötödikes és hatodikos diáktársaink már nem várták meg az eredményeket, mert siettek az erdei iskolába az osztálytársaik után, így ránk bízták az esetleges (remélt) díjaik átvételét.

A következő eredmények születtek:

  1. osztály Józsa János Zoltán    2. helyezés
  2. osztály Nagy Tímea                   1. helyezés
  3. osztály Törőcsik Árpád            1. helyezés

 Természetesen nagy örömmel hoztuk el a díjakat és külön öröm volt, hogy az iskolánkból mindhárom osztályból amiből indultunk sikerült 1. és 2. helyezést bezsebelni.

Köszönettel tartozunk felkészítő tanárainknak! 5-6. osztály:  Szabóné Gyöngy Gyöngyi tanárnő,

  1. osztály: Dékány László tanár úr.

Ha lesz rá lehetőség, akkor  jövőre is indulni fogok ezen a versenyen. Nektek is csak ajánlani tudom, mert nagy valószínűséggel sikerélménnyel gazdagodnátok!

                                                                                                                             Törőcsik Árpád 7.A