Élményalapú tanulás a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskolában

 

 

A Karcagi Tankerületi Központ sikeresen pályázott az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében a Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása című pályázatára. A Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával 238 100 000 forintból valósulhatja meg programjait.

A projekt célja a köznevelés minőségi fejlesztése nem formális és informális tanulási módszerek kísérleti megvalósításán keresztül, hangsúlyt fektetve az élményalapú tanulási módszerek kísérleti megalapozására, a tanulás közösségi élménnyé formálására.

Tematikus napközis és tematikus bentlakásos tanulási alkalmakat valósít meg, mely során a pedagógusok az Oktatási Hivatal által az EFOP-3.2.15-VEKOP-17 konstrukció keretében kifejlesztett tartalmakat alkalmazzák. A lebonyolítás időszaka 2018 és 2019 júniusának 3-4. hete. A megvalósítás 2 éve alatt a Pályázat által 4762 fő gyermeknek biztosít élményeken alapuló táborozási lehetőséget 182 tematikus napközis és 22 tematikus bentlakásos táborban, 102 pedagógus, 11 fő animátor pedagógus, 11 fő önkéntes és 22 fő közösségi szolgálatot teljesítő diák közreműködésével.

Intézményünkben a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskolában digitális világ és tudatos médiahasználat tematikájú napközis táborban 23 fő vett részt.

 A Kossuth Lajos Gimnázium Kossuth Lajos Általános Iskolájában nemzeti és kulturális identitás és környezetvédelem, természetismeret tematikájú táborokban összesen 116 tanuló táboroztatására volt lehetőség.

 A Kossuth Lajos Gimnázium Nagyiváni Általános Iskolájában nemzeti és kulturális identitás tematikájú tábor valósult meg, 50 fő részvételével.

A Kossuth Lajos Gimnázium Tiszaszőlősi Általános Iskolájában sport és egészség tematikájú napközis tábor valósul meg 40 – alsó- és felső tagozatos- diák bevonásával.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy intézményi szinten 229 tanuló vehetett rész 20 pedagógus koordinálásával a fent említett tematikájú napközis táborokban. Közösségi élményalapú tanulásban lehetett részük színes és élménygazdag programok mellett. Egynapos kirándulás keretében, tematikába illően volt, aki Hortobágyra, Karcagra, Berekfürdőre, Egerbe tett látogatást, felkeresték a helyi látványosságokat.

 A programok megvalósítására, belépőjegyek megvásárlására, egynapos kirándulás lebonyolítására, napi négyszeri étkezés biztosítására közel 2,5 millió Ft fordítható.

Köszönet a fenntartónak, a Karcagi Tankerületi Központnak, a táborok megvalósításhoz nyújtott  segítségért, nem utolsó sorban a  napközis tábort vezető és segítő pedagógusoknak.

Dr. Drénné Takács Krisztina