A kék sétával ismét felhívtuk a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élő emberekre

A Református EGYMI Tiszafüredi Telephelye és a Kovács Pál Művelődési Központ idén is megszervezte figyelemfelhívó programját az autizmus világnapjához kapcsolódóan. A kék sétával ismét felhívtuk a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élő emberekre. Kékbe öltözött a Deák tér, a város minden oktatási intézménye, köztük a gimnáziumunk is csatlakozott a sétához az 5.A osztály képviseletében.

Ujvári Imre polgármester úr köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy az autista embertársaink élete akkor lesz kiegyensúlyozott, ha a velük kapcsolatba kerülők türelmesen, nyitottan és együttérzően fordulnak feléjük. Nem mindegy, hogy az a közeg, amelyikben élnek, az egy befogadó, megértő, toleráns közeg, vagy épp egy bezárkózó, elutasító. Nekünk ebben nagyon komoly felelősségünk van!

Iskolánk is kiemelten fontosnak tartja a szociális kompetencia fejlesztését, keressük az eszközöket, hogy tanulóinkból nyitott, empatikus és segítőkész felnőtteket nevelhessük. Ezért is örültünk, hogy csatlakozhattunk ehhez a rendezvényhez.

Balogh Levente előadása a gimnáziumban

„ A minőség nem extra követelmény, hanem alapvető elvárás!” címmel tartott előadást a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskolában a „Cápák között” illetve az „Az álommeló” című reality műsorokból ismert vállalkozó, Balogh Levente. A hangulatos előadáson diákjaink megismerhették a sikerhez vezető út buktatói mellett az élelmiszeripar szigorú világát is. A tanulók az előadás második felében kérdéseket tehettek fel az előadónak, aki kendőzetlen őszinteséggel válaszolta meg őket, melynek köszönhetően a hallgatóság egy számára ismeretlen világba nyerhetett betekintést.

Videó az előadásról: