A Kossuth Napok keretében március 9-én rendeztük meg a „KLG EXATLON” sportvetélkedőt. A játék két fordulóban zajlott. Először a 7– 8. és a 9 –10. osztályos tanulók, majd a 2. fordulóban az 5– 6. és a 11–12. osztályos tanulók versenyeztek. A játék során a győztes csapatok 11 pontot, a 2. helyen beérők 10. pontot, a 3. helyen beérők 9 pontot stb., a legutolsó csapat 1 pontot kapott. A két futam során időeredményeket mértünk, és így alakul ki a végső sorrend. A csapatok 7 versenyszámban mérték össze erejüket.
1.Krumpliültetés: Indítójelre a kezdő játékos kifut és a kislabdákat egyesével a bóják alá teszi. Megkerüli a zsámolyt, összeszedi a labdákat és a labdák átadásával váltja társát. A játék akkor ér véget, amikor a 10. játékos kezében a labdákkal a célvonalon áthalad.
2. Labdavezetés floorball ütővel: Indítójelre az első játékos odafele kezében a floorball ütővel vezeti a labdát, a gát alatt átgurítja és átugrik felette, szlalom futással halad a bóják között, megkerüli a zsámolyt, visszafelé egyenesen futva vezeti a labdát, a gát alatt átgurítja a labdát, majd átugrik felette. Váltás az ütő átadásával a rajtvonal mögött. A játék akkor ér véget, amikor a 10. játékos kezében az ütővel a célvonalon áthalad.
3. Labdahordás tornabottal: A csapatok felsorakoznak a bója mögött párosával. A futás során a botokat nem lehet egyszer sem elengedni, 2 kézzel kell fogni. A verseny kezdetén a botok, illetve a labda a földön van. Az első páros a botok segítségével eljuttatja a labdát az első bója tetejére, majd visszafut, miközben a botokat nem engedik el. Átadják a soron következő párosnak a botokat, akik kifutnak addig a bójáig ahol a labda van, ott a 2 bot segítségével felveszik a labdát és egy bójával tovább viszik, majd visszafutnak és átadják a soron következő párosnak a botokat. 3. páros a 3. bójára teszi át a labdát. A 4. és az 5. páros visszafelé hordja a labdát a 2. és a 1. bójára.
4. Mocsárjárás :A csapatok tagjai közül 5 játékos a rajt-, 5 játékos a célvonal mögött áll. Indítójelre az első játékos lerakja maga elé a lapokat és rálépve előre halad, a többiek követik. Az utolsó játékos a szabadon lévő lapokat mindig előre adja. A célvonalon az utolsó játékosnak is át kell haladni, összeszedve az összes lapot. Visszafelé ugyanez a feladat a következő 5 embernek. A játék akkor ér véget, amikor a 10. játékos is áthalad a célvonalon kezében a lapokkal.
5. Repülő szőnyeg:A csapatok tagjai közül 6 játékos a rajtvonal mögött, 3 játékos a célvonal mögötti bójánál áll. Indítójelre a csapat 2 játékos áthúzza a túloldalra a szőnyeget, 1 játékos ráhasal és fogja a szőnyeg szélét, majd áthúzzák a túloldalra. Itt leszáll a játékos a szőnyegről, majd az új játékos fekszik rá és az új húzópárok futnak vele vissza. A játék akkor ér véget, amikor a csapat 3. párosa áthalad a cél vonalon.
6. Bombázó játék: A két csapat a játéktér két oldalán áll fel egymással szemben a padok mögött. A csapat 5 játékosa kezében 5 gumilabda van. Sípjelre a középen felállított bójákat kell eltalálni. A játéktérre csapatonként csak 2 labdaszedő mehet be. A játék akkor ér véget, ha minden bója leesett. Az a csapat győz, amelyik több bóját tudott leütni.
7. Kötélhúzás: A két csapat egymással szemben áll fel a kötél két oldalán. Sípjelre indul a húzás. Az a csapat győz, ahol a középre kötött jelzőszalag áthalad a középvonalon 1 percen belül.
Köszönet a sportnap szervezéséért Magyarné Ficzere Andrea testnevelés munkaközösség-vezetőnek és a lebonyolításban résztvevő kollégáknak, valamint Kátai Andrea tanárnőnek a sportnap levezetését. A sportoló gyerekeket megjutalmaztuk egy-egy egészséges müzli szelettel, valamint a helyezett csapatok oklevelet vehettek át az intézményvezetőtől.
Eredmény:
Helyezés | Csapatok |
1 | 10A-7A |
2 | 11A-6A |
3 | 9A-8A |
4 | 9B-8A |
4 | 12A-5A |
5 | 11B-6A |
6 | 10B-7A |
6 | 10C-7A |
6 | 11C-6A |
7 | 12B-5A |
8 | 12C-5A |
Videó az eseményről: