2017. november 13-án rendezték a diákolimpia 4. korcsoportos FUTSAL körzeti döntőjét Fegyverneken. A tornán négy csapat, köztük a tiszafüredi KLG labdarúgói vettek részt.
Monthly Archives: november 2017
Szalagavató 2017
Ahogy visszatértünk az őszi szünetről, már a szalagavató közvetlen előkészületei határozták meg a hetet a gimnáziumban. A KLG ezt a nagy hagyományú rendezvényt évek óta november második hétvégéjén tartja meg a tiszafüredi városi sportcsarnokban.
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY
„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”
2017.október 13-án, pénteken rendeztük meg gimnáziumunkban a Bolyai matematika csapatverseny megyei/körzeti fordulóját 3-8. évfolyamos tanulók részére. 17 csapat mérettette meg tudását a versenyen. Gimnáziumunkból 8 csapat, 31 diák versenyzett. A 8. osztályos Mate-kosok csapat (Hajdu Péter, Beranek Bence, Soltész Olivér, Tamás Levente) az előkelő 2. helyet szerezte meg. Felkészítő tanáruk: Kovács Péter.
A régi új tanterem
205. terem 7.A osztály ……… Az ajtón ugyanaz a felirat, de mintha más osztályba tévedtél volna. Biztos, hogy itt van óránk? A múltkor még nem így nézett ki!
Nyugodj meg, jó helyen jársz. A 7.A osztály tanterme valóban megújult. Szorgos diákkezek, segítőkész szülők munkájának eredményét láthatod. Köszönet Molnárné Rofa Judit szülőnek a festékekért, a kunhegyesi szakközépiskola végzős festő tanulóinak a szép munkáért és mindenkinek, aki munkájával hozzájárult, hogy kellemesebb környezetben tanulhassunk.
Nézz be hozzánk és gyönyörködj te is!
A 7.A osztály tanulói
SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ
SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ
Tisztelt Szülők!
Kedves Tanulók!
Szeretettel várjuk az érdeklődő 4. és 8. osztályos tanulókat és szüleiket:
2017.november 22-én (szerda) szülői tájékoztató a 4. osztályos diákok számára 17.00 órai kezdettel a 007-es teremben.
2017.november 23-án (csütörtök) szülői tájékoztató a 8. osztályos diákok számára 17.00 órai kezdettel a 005-ös teremben.
Érdeklődni lehet személyesen (5350 Tiszafüred, Baross u. 36.) az intézményvezető-helyetteseknél, e-mailben igazgatoklg@gmail.com, illetve a következő telefonszámokon:59/352-932, 511-114
Takarékossági vetélkedőn jártunk
2017. november 07-én rendezte meg a tiszafüredi városi könyvtár a Takarékossági Világnap alkalmából a már hagyománnyá vált játékos vetélkedőjét. Iskolánkat három csapat képviselte az 5. A osztályból, melyből kettő holtversenyben második helyezést ért el.
A győztes csapatok tagjai voltak:
A pénz az ész:
Drén Krisztina Nóra
Hegedűs Réka
Bacsa Máté
Szabó Péter
Takarékos Lányok:
Ferenczi Kinga
Kis Liliána
Kiss Adél
Tudesze Petra
Eredményükhöz gratulálunk!
(TKI)
Jutalomkirándulás a tiszaigari arborétumba
A 2016/17-es tanév diáknapján a mi osztályunk (akkor még 5.A!) bizonyult a legaktívabb résztvevőnek, ezért jutalmul kaptuk Blaskó Mihály erdészeti igazgató úr felajánlását, ami egy vezetett sétát tartalmazott a tiszaigari arborétumban, 20 000 Ft értékben. Mi úgy gondoltuk, hogy egy ilyen séta talán ősszel a legérdekesebb, amikor szebbnél szebb színekben pompáznak a fák, bokrok.
Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja
2017.10.27-én immár második alkalommal a gimnázium helyszínéül szolgált a Tiszafüredi Járásbíróság rendezvényének, melyet az Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából rendezett meg.