Projekttalálkozó Törökországban

2023. október 14. és 22. között egy tartalmas hetet tölthettünk Mersinben, Törökországban a Promoting interest in STEAM education to reduce the gender gap című nemzetközi stratégiai Erasmus partnerségi pályázat eretein belül.

A találkozóra 7 diák (Csesznok Gabriella, Jakab Levente , Mezei Balázs, Novák Kornél, Szarvas Vivien, , Tihanyi Zalán és Trázsi Kornélia) valamint két kísérőtanár (Monokné Andrási Edit és Monok Péter) utazhatott.

Az esemény alatt török, horvát, lengyel, ír és spanyol diákokkal és tanárokkal dolgozhattunk együtt.

Október 15-én, vasárnap meglátogattuk a török koordinátort és családját, akik nagyon szívélyesen fogadtak minket otthonukban. Aznap este találkoztunk a külföldi küldöttségekkel is.

Október 16-án, hétfőn az iskolában kezdtük a napot: először a diákok mutatták be az intézményüket, majd az intézmény aulájában folytatódott az ismerkedés „ice breaker” feladatokkal. Később minden résztvevő egy prezentáció segítségével ismertette meg a saját iskoláját, régióját és országát a közönséggel. Ezután olyan preziket mutattunk be egymásnak, amely híres női tudósokról, életükről, munkásságukról szólt. A délután folyamán ellátogattunk a mersin-i oktatási hivatal igazgatójához, ahol tanítással kapcsolatos kérdéseket vitattunk meg.

Október 17-én, kedden ismét az iskolában töltöttük a délelőttöt, ahol különféle férfi-női egyenjogúsággal kapcsolatos kérdéseket tisztáztunk, majd pedig matematikai, logikai jellegű feladatokat oldottunk meg csoportokban. A finom ebéd után Mersin városának központjába buszoztunk, ahol egy kis szabadprogram következett, majd a délután további részében a híres márványfestés eljárást próbálhattuk ki.

Október 18-án, szerdán a hotel strandján töltöttük a délelőttöt, ahol különféle játékok segítségével kerültek a nemzetközi diákcsoport tagjai egyre közelebb egymáshoz. Játék közben kötetlenül ismerkedhettek, kommunikálhattak.

Délután a vendéglátók egy partit szerveztek, amelynek a témája a Halloween volt, így ilyen jellegű jelmezekben vettünk részt a mulatságon.

A következő nap, október 19-én egy egész napos kiránduláson vettünk részt a közeli Tarsus-ba: megtekintettünk egy cseppkőbarlangot, egy állatkertet, egy vízesést és sétáltunk a régi városrészen.

Október 20-án, nagyon korán indultunk a szállásról (hajnali egy órakor), mert az úticélunk Kappadókia volt, és szerettük volna látni a különleges sziklaformációk felé emelkedő hőlégballonokat. A felkelő nap fényében felszálló ballonok fantasztikus látványt nyújtottak. A nap további részében Kappadókia kötelező látnivalóit fedeztük fel. Késő este értünk a szállásra és búcsúztunk el a legtöbb partnertől.

Az utolsó törökországi napot néhány helybeli diákkal töltöttük, a környék tengerpartjait fedeztük fel.

Az utazás örök élmény maradt diáknak és pedagógusnak egyaránt: török vendégszeretet, kedvesség, jó csapat, felejthetetlen látnivalók jellemezték ezt a mobilitást.

Monok Péter