A KLG futsal csapata ismét nagyon szép eredményt tudhat magáénak. Jászberényben, a futsal diákolimpia megyei döntőjén második helyezést ért el, s ezzel bejutott az országos elődöntőbe.
Eredmények:
KLG Tiszafüred- Széchenyi Körúti Sportiskola Szolnok 7:1 KLG Tiszafüred- Kováts Mihály Általános Iskola Karcag 5:1 KLG Tiszafüred- Kassai Úti Általános Iskola Szolnok 6:4
Döntő:
KLG Tiszafüred- Bercsényi Miklós Általános Iskola Jászberény 3:4 Gratulálunk a csapat tagjainak a nagyszerű teljesítményükhöz, valamint felkészítő tanáruknak, Dányi Zsoltnak!
Köszönjük az önkormányzat segítségét a csapat utaztatásához.
Honvéd kadét partnerintézményként éltünk a lehetőséggel, hogy részesei lehessünk a Déryné Program keretében megvalósuló KultUp elnevezésű színházi és művészeti témanapnak. 2023.12.15-én egy teljes tanítási napot átfogó témanap zajlott gimnáziumunkban, amely közösségteremtő és készségfejlesztő foglalkozások segítségével helyben, középiskolai keretek között teremtett lehetőséget a diákok számára a minőségi színházi élmény átélésére.
Az iskolai közösségünknek unikális élményben volt része. 45 perces órákra bontva, az évfolyamok, illetve osztályok korosztályuknak megfelelő programokon vehettek részt, többek között tantermi színházi előadáson, szünetszínházi előadáson, rendhagyó irodalom- és drámaórán, közösség- és csapatépítő foglalkozásokon, rendhagyó zenés foglalkozásokon. A témanap elsődleges célja az élménynyújtás, illetve a közösségi kompetenciák erősítése volt.
A témanap gazdag repertoárja: Fekete János Jammal -Megzenésített költészet; Déryné Társulat – Szigeti veszedelem előadása; Jobku és Dzsevu Világhírű Történelemóra Színháza Aranybulla c. előadása, KENYA,SZESZ társulat jóvoltából Tanár úr kérem és Beszterce ostroma; Szilvási Dániel: Ritmus a színházi térben; Poprádi Norber: Színházi élőzene; Gecsó Zoltán Mozgás tréning; Bánki Beni Hello Yala! irodalmi show; Aztabanda címmel Balog Réka drámajátéka; Burkus Egon Elveszett idők, valamint Ülj közelebb Produkció tantermi előadása József Attila-Szabad ötletek jegyzéke címmel.
A tantermi előadások formanyelve, eszközhasználata, rendezői elve és a megvalósítás megkönnyítette a befogadást, az abban található „drámára”, mint morális problematikára utófoglalkozás keretein belül, drámapedagógus segítségével, közösen reflektálhattak a diákok. Színpadra vittek az előadók magyar klasszikusokat is „máshogy”! Az erős színházi formanyelv megragadta a diákok figyelmét, szélsőséges ingert kínált és magával ragadott. Nem az volt a cél, hogy teljes drámák, irodalmi művek tartalmát, mélységeiben kapjuk meg mi nézők. A művészek elsődleges célja az érdeklődés felkeltése és a nézők szórakoztatása volt. A katartikus hatást bizonyítja néhány diák véleménye:
„Nagyon jól esett szabadjára engedni a fantáziánkat! Egy ilyen rendhagyó irodalom óra nagyon jól esett a mindennapokban. Nem gondoltam, hogy ilyet fogok mondani, hogy egy irodalom óra jól tud esni, de ez most eljött.”
„Olyan volt, mintha ténylegesen József Attila állt volna előttem. És ő beszélt volna. Én még mindig a hatása alatt vagyok. Csodálatos volt. Nem találok rá szavakat.”
„Szerintem nagyon jók voltak az előadások. Egyrészt azért, most először került megrendezésre ez a program iskolánkban, másrészt pedig azért, mert érdekes volt ilyen formában látni az Aranybullát és a Szigeti veszedelmet. Az előadók is nagyon közvetlenek voltak és nagyon jó volt, hogy a közönséget is bevonták egy-egy jelenetnél, így még izgalmasabb volt az előadás. Valamint ilyen humoros változatban a történelmi események is érdekesebbnek tűntek.”
„Nagyon jól éreztem magam, nagyon jók voltak az előadások. Egyáltalán nem rontott a katarzison, hogy termekben adtak elő a színdarabokat. A színészek közvetlensége segített a figyelem fenntartásában, illetve modern formában előadva jobban bele tudtunk látni az akkori világba. Remélem a következő évek generációja is megtapasztalhatja ezt a fantasztikus élményt, amit a mai nap folyamán kaphattunk.”
Köszönjük Kállay-Nagy Anitának a programhoz csatlakozás lehetőségét (Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztály Köznevelési és Ifjúságstratégiai Osztály) Millei Mónikának és a témanap helyszíni vezetőjének Németh Jennifernek a program szervezéséhez nyújtott segítségét! És nem utolsósorban hatalmas elismerés és köszönet illeti a fellépő művészeket!