2024. május 23. és 28. között a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium 5 diákjának ( Gulyás Márk, Oláh Attila Levente, Szabó Tivadar Imre, Szepesi-Gacsal Anna és Turcsán Balázs Áron) és két kísérőtanárának (Virág Imre és Monok Péter) volt lehetősége kiutazni Spanyolországba, hogy részt vegyen a Think Blue, Go Green and Drink Clean című kisléptékű Erasmus+ partnerségi pályázat első találkozóján, ami Sant Celoniban került megrendezésre.
A diákok fogadócsaládoknál voltak elszállásolva, ami nagy előny, hiszen így sokkal hatékonyabban tudják fejleszteni idegen nyelvi képességeiket, valamint beleláthatnak egy spanyol család életének mindennapjaiba is.
A találkozó témája a víz szennyezése volt, ezen belül pedig enenk okaival foglalkoztunk. Az egyik nap egy szabadtéri kiállításon vettünk részt, ahol a környék általános is középiskolái képviseltették magukat egy- egy standdal. A mi fogadó iskolánk azt mutatta be, hogy lehet a vizeletet megtisztítani. Egy másik feladat a lakóhely környezetének megtisztítása volt, egy Clean up nap keretein belül. Ellátogattunk a közeli patakhoz is, ahol megismerkedhettünk ennek élővilágával valamint víztisztasági vizsgálatot is tartottunk. A tengerparton, Lloret de Mar-ban neoprén ruhába bújva vizsgálhattuk meg a tenger élővilágát, és tudhattunk meg részleteket a tiszta és a szennyezett víz jellemzőiről. Egy szabadnap alkalmával pedig Barcelonába is elutaztunk, hogy megismerkedjünk a nevezetességekkel, a Gaudi ihlette építészeti műremekekkel (Casa de Milla, Casa de Batló, Sagrada Familia), sétáltunk a híres utcán a La Rambla-n, valamint a spanyol építészet különböző részleteit bemutató Poble Espanol nevű helyet is felfedeztük.
A találkozón megismerkedhettünk az izlandi partnerekkel valamint nagy örömmel találkoztunk ismét a török és spanyol tanárokkal.
Tiszafüred, 2024. május 31.