A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara tudományos tábort szervezett középiskolás diákok részére augusztus 25-30 között, amelyen diáktársaimmal én is részt vettem.
Különböző tudományterületen bővítettük a tudásunkat, naponta más intézetet látogattunk meg, délután pedig a választott témánkkal foglalkoztunk. Kovács Péter (11. B) és Mezei Balázs (11. B) földrajz, Tóth Levente Balázs (11. B) biológia és ökológia, én pedig (10. B) a kémia kutatás során gyarapítottam tudásom.
A szobáink elfoglalása és egy kiadós ebéd után a főépületben meghallgattuk az egyetem létrejöttének történetét, majd a Földtudományi Intézet szervezésében ellátogattunk a Debreceni Nemzetközi Repülőtérre, ahol a készenléti tűzoltók és mentőhelikopter állomását, és egy repülőgép leszállását figyeltük meg. A Fizika Intézet szervezésében ellátogattunk az Agora Tudományos Élményközpontba, ahol egy csillagászati előadást hallgattunk meg.
A Biológiai Intézet szervezésében feladványokat, kvízeket oldottunk meg, a Matematika Intézetben logikai játékokat játszottunk, valamint egy matematika tanösvényen vettünk részt, a csütörtököt pedig kémiai előadások, majd keresztrejtvények színesítették. Az egyik estét városi kisvonatozással zártuk, egy másikon karaoke partyt tartottunk, vagy a Sportkollégium kertjében a Semmelweis című filmet néztük meg, de a kedvenc programom a táncház volt, ahol Hajdusági táncokat sajátíthattunk el.
Délelőttönként a kutatásokkal foglalkoztunk, az én témám a Magyarországi pálinkák fémtartalmának vizsgálata volt. A kutatótársaimmal, a témavezetőinkkel, a laborral és a kutatáshoz használandó eszközökkel való megismerkedés után a pálinkák illatát vizsgáltuk meg. Majd a 15 ismert és 3 ismeretlen pálinkából automata pipettával mértünk mintát a főzőpoharakba, addig melegítettük, hogy csak egy csepp pálinka maradjon a alján. Másnap a pálinkákat roncsoltuk salétromsavval, majd hidrogénperoxiddal, amit elhelyeztünk egy ún. ultrahangos centrifugába. Később az előkészített mintáinkat ICP-OES készülékbe helyeztük, ezzel elemanalitikai vizsgálatot végezve. Nagyon izgalmas volt ezeket a számomra ismeretlen eszközöket, műszereket kipróbálni. Az eredményeket táblázatban hasonlítottuk össze.
Kovács Péter témája a mesterséges intelligencia volt, azt vizsgálta, hogy a turizmusban a kirándulás tervezése során az ember vagy az mesterséges intelligencia szervez jobb programot. Mezei Balázs társaival az 1 eurós ingatlanokkal foglalkozott. Belátást kaptak az ingatlanpiaci kötelezettségekbe, es az 1 eurós ingatlanok előnyeibe és hátrányaiba.
Tóth Levente Balázs és csoportja a Berettyó halközösségét vizsgálta terepmunka keretében. Csónakkal egy elektromos halászgép segítségével a folyó egy szakaszán különböző halfajokat fogtak be, és segítségükkel megvizsgálták a vízminőséget.
A folyamatokról prezentációt készítettünk, melyben bemutattuk a felhasznált eszközöket, a kutatásunk folyamatait, valamint az eredményeinket, mi például az elemanalitikával beazonosított ismeretlen pálinkák tartalmát. Pénteken mindenki izgatottan várta a zárókonferenciát, hogy ismertesse a saját munkáját és megtekinthesse a társaiét is. Szó volt többek között a repedési hálózatok elemzéséről, a 3D nyomtatott abszorbertöltet fejlesztéséről, valamint arról is, hogy valóban állandó-e a Newton-állandó. Számomra felejthetetlen élményt, valamint betekintést nyújtott a kémia szerteágazó tudományába.
Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényen.
Seress Miléna 10. B osztályos tanuló