2025. május 24-én, szombaton 10.00 órától került megrendezésre Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campusán a London Bridge Verseny országos döntője.
Márton Tibor Balázs 5. A osztályos tanulónk országos 4. helyezést ért el, Veres Tamás szintén 5. A-s diákunk az országos 5. helyezést hozhatta el.
A TITOK versenyek London Bridge nevű vetélkedője egy írásbeli verseny, melynek 3 fordulója van. A tesztkérdések az angol nyelvtan szabályainak gyakorlati alkalmazásáról szólnak, valamint országismereti kérdések is szerepelnek a megoldandó feladatok között. Az első egy válogató forduló, melyen a versenyzők megismerkednek a feladattípusokkal és kedvet kaphatnak a nevezéshez, a második fordulónak már komoly tétje van, hiszen az elért eredményeik alapján hívják be a tanulókat az országos döntőbe. Általában évfolyamonként a legjobb 60-120 diák méri össze tudását a döntőn. A kérdésekre több jó válasz is lehetséges. Minden jót be kell karikázni ahhoz, hogy a tökéletes válaszért a versenyző megkapja a pontját, ezért is kíván rendkívüli koncentrációt és nagy tudást ez a verseny.




Az országos döntőbe magas pontszámmal bejutott még Virág Ninetta 6. A osztályos tanulónk is. Azonban ugyanezen a hétvégén került megrendezésre Győrben a Maraton Magyar Bajnokság, és az ő szíve azt választotta, nem tudott mindkét helyen azonos időben helyt állni.
Versenyzőinknek szívből gratulálunk és nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Monokné Andrási Edit
angol szakos pedagógus