Ősz a gimi gyógynövénykertjében

Az ősz a nyugalom, a télire készülődés, a lecsendesülés időszaka. Kis gyógynövénykertünk is lassan téli álomra készül.

Köszönjük karbantartóinknak az új táblácskákat, melyek segítségével tavasszal is megtaláljuk majd a gyerekek által ültetett gyógynövények új hajtásait.

Tél előtt utolsóként búzát vetettek ötödikes diákjaink. A már elültetett növények mellett a búza növekedését is figyelemmel kísérhetik, megismerkedhetnek a tulajdonságaival, felhasználásának módjaival sőt gyógyhatásával (búzacsíra).

Öko-munkaközösség

Tovább a cikkhez

A te kezedben is!

Az Európi Hulladékcsökkentési Hét 2009. óta minden év novemberében felhívja figyelmünket a fenntarthatóságra, a hulladékmentes életmód fontosságára.

Idén a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. is különleges módon szerepet vállalt a szemléletformáló akcióban. Egy videoklipet készítettek a vízvédelem jegyében, így szólítva meg a fiatalokat. Úgy gondolták, hogy az ifjúsághoz a zene nyelvén, az általuk kedvelt műfaj segítségével, a rappel lehet a legkönnyebben eljutni.

És valóban, a kisgimiseknek nagyon tetszett az „A te kezedben is” című videóklip, mely kapcsán beszélgettünk, ötleteltünk, mit is tehetnénk mi, kisemberek a tudatos hulladékkezelés érdekében.

Öko-munkaközösség

Tovább a cikkhez

KIVÁLÓAN TELJESÍTETTEK GIMNÁZIUMUNK CSAPATAI A BOLYAI CSAPATVERSENYEKEN

“Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

A járványhelyzetre való tekintettel az idei tanévben a Bolyai Anyanyelvi és Matematika Csapatverseny fordulóit online bonyolították le. Ez azt jelenti, hogy a csapatok maguk választhatták meg, hogy mindenki otthon a saját gépe mellett ülve interneten kommunikálva a csapattársaival oldja meg a feladatokat, netán egy helyen összegyűlve dolgozik a csapat, esetleg. A verseny „tisztaságát” megőrizve csapataink a verseny napján, a gimnáziumban oldották meg a feladatokat. A verseny szervezője: Demján Mária intézményvezető-helyettes.

Tovább a cikkhez

Kedves Szülők

Az étkezés az 5-8. évfolyamos diákok számára változatlanul biztosított a gimnáziumban.

A 9-12. évfolyamos diákok számára a Füredi Hableány Bt. biztosítja kérésükre, térítésmentes házhoz szállítással az ebédrendelés lehetőségét. (A tájékoztató itt olvasható)

Kérés

Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy tartózkodjon a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskolát érintő rémhírterjesztéstől, a pedagógusok, dolgozóink egészségi állapotáról szóló pletykák, álhírek, elferdített információk híresztelésétől, az álhírek tömegkommunikációs csatornákon történő megjelenítésétől. Rendkívül nehéz lelkileg feldolgoznunk, hiszen ezek a hírek eljutnak az érintett kollégákhoz, olvassák, hallják a családtagjaik is. Rendkívüli kárt okoz, hiszen pánikot kelthet diákjainkban és szüleikben.

Ezért kérjük, hogy intézményünk honlapján és Facebook oldalán megjelenő hivatalos információk alapján tájékozódjanak. A honlapunkon, nyomon követhető a COVID-19 koronavírussal kapcsolatos napi aktuális helyzetjelentés. Szeretném megerősíteni, hogy NINCS fertőzött diákunk.  Az őszi szünetben tesztelt pozitív kollégák gyógyulófélben vannak, rövidesen visszatérnek dolgozni.

Kollégánk elvesztése miatti gyászidőszakban elkeseredve és felháborodva vesszük tudomásul az országos média (TV, sajtó) szenzációra éhes működését is. Mást nem tudunk tenni, mint figyelmen kívül hagyjuk ezeket a tényeket mellőző/elferdítő cikkeket.

Vigyázzunk egymásra!

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

intézményvezető

Tisztelt Szülők!

Kedves Diákok!

A vírusjárvány terjed, veszélyeztetve kisebb-nagyobb közösségeinket, családtagjainkat, pedagógusainkat, diákjainkat. Fontosnak tartjuk, hogy a központi intézkedések mellett mindent megtegyünk, amire saját hatáskörünkben lehetőségünk van.

Az eddigi intézkedéseken felül-folyamatos az iskoláink épületének fertőtlenítése, termek ózongenerátos fertőtlenítése, testhőmérsékelt mérése, kézfertőtlenítő használata- 2020. november 5-én, a Kossuth Lajos Gimnáziumban, valamint tagintézményünkben, a KLG Kossuth Lajos Általános Iskolájában, Kliniko-Tempo, Bactakleen 100% környezetbarát technológiával végeztek fertőtlenítést a Full Autóklinika Kft. szakemberei.

Ezzel a technológiával végzett fertőtlenítés antivirális és antibakteriális hatással bír 2 hónapon keresztül, bizonyítottan elpusztítja a baktériumok és spórák 99,9%-át, 2 hónapig aktív antibakteriális és vírusellenes réteget képez az oldat által érintett felületeken.  A technológia segítségével el lehet kerülni az iskolai keresztfertőzéseket, az intézményünkben dolgozók és tanulók egészségének védelme érdekében.

Köszönjük fenntartónk, a Karcagi Tankerületi Központ támogatását.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

intézményvezető