ELISMERŐ DÍJAK ÁTADÁSA

Tiszafüred Város Önkormányzata és a Kovács Pál Művelődési Központ által 2023.03.15-én az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére és a Dicsőséges Tavaszi hadjárat emlékére rendezett ünnepi események részeként került sor Tiszafüred Város Elismerő Díjak átadására. Büszkék vagyunk intézményünk díjazott diákjaira és pedagógusára.

Tiszafüred Város Kiváló Általános Iskolai Tanulója díjban részesültek:

  • Hamar Péter 6.A
  • Fehér Viola 8.A
  • Varga Kinga Vanessza 8.A

Fehér Viola a Kossuth Lajos Gimnázium 8. A osztályos tanulója. Példaértékű magatartásával és szorgalmával mintaként szolgál osztálytársai előtt. Közösségi munkája kiemelkedő. Több tantárgyból nagyon tehetséges, önálló rajz- kiállítása nyílt az iskola folyosóján az önszorgalomból készített munkáiból. Tanulmányi eredménye: ötödik osztályban a kitűnő bizonyítványban 7, 6. osztályban 9, 7. osztályban félévkor 7 tantárgyi dicséret szerepelt, év végén 8 dicséret. Nyolcadik osztályban 4.

Fehér Viola

Viola szívesen, sikeresen vesz részt tanulmányi versenyeken.

Versenyeredményei:

  • Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei anyanyelv és irodalom megyei forduló 5. hely
  • Túrkevei Matematikaverseny döntő 3. hely
  • Bolyai természettudományi csapatverseny megyei/körzeti forduló 13. hely
  • Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei forduló 15. hely
  • Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei forduló 4. hely
  • Bolyai matematika csapatverseny megyei/körzeti forduló 14. hely
  • Bolyai matematika csapatverseny megyei/körzeti forduló 8. hely
  • London Bridge országos angol nyelvi verseny, döntő országos 4. hely
  • London Bridge országos angol nyelvi verseny szuperdöntő országos 2. hely
  • London Bridge országos angol nyelvi verseny országos döntő 8. hely
  • Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei/körzeti forduló 1. helyezés
  • Bolyai anyanyelvi csapatverseny országos forduló 23. hely

Varga Kinga Vanessza a Kossuth Lajos Gimnázium 8. A osztályos tanulója. Magatartása, szorgalma példaként szolgál iskolatársai előtt. Az osztályban végzett közösségi munkája szintén kimagasló. Osztálytársait a tanulásban segíti.  Minden tantárból folyamatosan igyekszik a maximumot teljesíteni. Jól mutatja ezt kitűnő tanulmányi eredménye, a dicséretek nagy száma: ötödik osztályban a kitűnő bizonyítványban 11, hatodik osztályban 9, 7. osztályban félévkor 11tantárgyi dicsérete volt.  Év végén 10 tantárgyi dicséret. Nyolcadik osztályban félévkor 9 dicséret.

Varga Kinga Vanessza

Versenyeken való készüléskor is igyekszik a maximumot nyújtani, több tantárgyból büszkélkedhet szép versenyeredménnyel.

  • Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei anyanyelv és irodalom megyei forduló 5. hely
  • Nyelvész verseny megyei döntőjébe jutott
  • ,, A Természetvédelem Határtalan”- pályázat 8. hely
  • Országos Elsősegély –ismereti Verseny 17. hely
  • Tudásbajnokság- magyar nyelv, arany fokozat
  • Bolyai természettudományi csapatverseny megyei/ körzeti forduló 13. hely
  • Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei/ körzeti forduló 9. hely
  • Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei forduló 21. hely
  • Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei forduló 27. hely
  • Bolyai matematika csapatverseny megyei/ körzeti forduló 25. hely
  • Bolyai matematika csapatverseny megyei/körzeti forduló 8. hely
  • Nyelvész megyei fordulója 17. hely
  • Országos Elsősegély-nyújtó Verseny Országos elődöntőbe jutott

Hamar Péter a gimnázium nyolcosztályos tagozatának jelenleg 6.-os kisdiákja. Bár még csak másfél éve jár a gimnáziumba, de már kitűnt társai közül. Sokoldalúan tehetséges, szorgalmas, precíz, a társai és tanárai irányában figyelmes, csöndes gyerek. A tanárai ezt el is ismerték, hiszen kitűnő bizonyítványt vihetett haza, és számos dicséretet is bezsebelhetett. A tanulás mellett kapható a kulturális műsorokban való részvételre: legyen az évnyitó, színpadi játék, iskolai ünnepség. Az elmúlt esztendőkben több alkalommal képviselte iskolánkat különböző tantárgyi és egyéb versenyeken. A legkiemelkedőbb eredményét – amivel az intézmény egész közösségét is büszkévé tehette -, a Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű országos versenyben érte el. Kiváló szereplésért ő lett Jász-Nagykun-Szolnok megye Agár KicsiAttaséja, és 3 társával együtt alkotják a megye ”KicsiNagykövetségét”.

Hamar Péter

Tiszafüred Város Kiváló Középiskolai Tanulója-gimnáziumi kategória díjban részesültek:

  • Moldován Dóra 12.A
  • Szűcs Evelin 11.A
  • Fodor Zsombor 10.B

Moldován Dóra a Kossuth Lajos Gimnázium nyolcosztályos tagozatának 12. A osztályos tanulója. Dóri rendkívül széles látókörű, tájékozott, nyitott gondolkodású fiatal. Szorgalma társai számára követendő, példaértékű. Az intézmény diákéletének aktív, meghatározó tagja, iskolánk junior nagyköveteinek egyike. Becsületes, lelkiismeretes diák, segítőkészsége kiemelkedő.  Számos rendezvényt színesít fuvolajátékával, szavalatával az intézményen belül és kívül is. Szociális érzékenysége előrehaladott, a társadalmi problémák iránt fogékony; rendszeresen vesz részt olyan tevékenységekben, amelyekkel a körülötte lévők életét szebbé teheti, megkönnyítheti. Munkájában precizitás, pontosság jellemzi. Példamutató kitartása, felelősségérzete, kötelességtudata nemcsak az évek óta kitűnő bizonyítványokban mutatkozik meg, hanem a rengeteg tantárgyi dicséret, a középfokú angol nyelvvizsga teljesítése, és a tanulmányi versenyeken az évek alatt elért előkelő helyezései is ezt igazolják.

Moldován Dóra

Legfontosabb versenyeredményei:

  • Nyelvész verseny: megyei 2. helyezés (2018)
  • Simonyi Zsigmond helyesírási verseny: megyei 2. helyezés (2018)
  • Szépolvasó verseny: városi, körzeti 3. helyezés (2018)
  • „Szép Magyar Beszéd” verseny: területi 1. helyezés (2018)
  • Kazinczy- jelvény: bronz fokozat (2018)
  • „Szépen szóló” szépolvasó verseny: körzeti, területi 1. helyezés (2019)
  • Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny: megyei 1. helyezés (2019)
  • Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis csapatverseny: megyei 4. helyezés (2020),
  • 2. helyezés (2021)
  • Hunyadi -1456-Halhatatlan hős születik országos csapatverseny: 10. helyezés (2020)
  • Itthon Otthon Vagy –Földrajzverseny: országos 6. helyezés (2018), 5. helyezés (2020)
  • Országos elsősegélyverseny megyei 1. hely (2021)
  • Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara által megrendezett verseny: látványos kísérletek bemutatása (2022)
  • Szegedi Tudósakadémia Program résztvevője (2022)
  • Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara által megrendezett országos verseny 4. hely
  • 4 for Europe verseny, regionális döntő 5. hely
  • PoliticON –országos történelem, EU-ismeretek verseny 1. forduló

Szűcs Evelin a Kossuth Lajos Gimnázium nyolcosztályos tagozatának 11. A osztályos tanulója. Rendkívül tájékozott, művelt, éles eszű diák, akivel öröm beszélgetni a legkülönfélébb témákról, hiszen ifjú kora ellenére már határozott, önálló véleménnyel bír. Érzelmi intelligenciája igen magas, az őszinteség, a becsület, mások támogatása értékrendjének alappillérei. Szorgalma, segítőkészsége, karitatív munkája példaértékű. Mind német, mind angol nyelvből komplex középfokú nyelvvizsgabizonyítvánnyal rendelkezik. Német nyelvből előrehozott érettségi vizsgát tett 2022-ben kiváló eredménnyel, angol nyelvből pedig szintén előrehozott érettségi vizsgát tesz 2023 májusában, ezen kívül angol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgára is készül. Minden tanévben kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet. Kötelező feladatai mellett versenyeken is részt vesz, főleg matematika tantárgyból, megyei és országos megmérettetéseken. Immár harmadik éve szívesen vállalja és vezeti a gimnázium diákönkormányzatát, mely során lelkiismeretesen képviseli diáktársait. A tiszafüredi Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanszakán tanul 11 éve. Tanulmányai során több országos és megyei versenyen is részt vett, 2018 óta a zeneiskola által alapított Vándor Díj büszke tulajdonosa.

Szűcs Evelin

2022-ben elért versenyeredményei:

  • Várhelyi Ferenc Matematika Verseny megyei 19. helyezés
  • Nemzetközi Kenguru matematika verseny megyei 25. helyezés

Fodor Zsombor, a Kossuth Lajos Gimnázium 10.B osztályos diákja, a 2021-2022-es tanévet kitűnő tanulmányi eredménnyel, 6 tantárgyból szaktanári dicsérettel zárta, továbbá sikeres B2-és komplex nyelvvizsgát szerzett angol nyelvből. Mind magatartásával, mind szorgalmával példát mutat osztálytársai számára. Nagyon jó közösségi ember, megnyerő személyisége, segítőkészsége, humora miatt osztálytársai szeretik, tisztelik, véleményét elfogadják.

Fodor Zsombor

Egyike iskolánk 4 Junior Nagykövetének, akik országos rendezvényeken, konferenciákon és versenyeken képviselik intézményünket. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis elnevezésű verseny megyei döntőjében 1. helyezést értek el, amivel bejutottak az országos döntőbe, ahol 8. helyezettek lettek.

Benedek Gábor Díj:

  • Pető Hanna 11.A
  • Kertész Attila Noel 7.A

Pető Hanna nyolc éve kajakozik. 2022-ben a Magyar Bajnokságban mind a négy versenyszámát megnyerte. A több mint 50 ország részvételével megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén hazáját képviselve két ezüstérem mellett egy aranyat is szerzett. Az edzés mellett a tanulásban is kiemelkedő. Országos ifjúsági válogatott kerettag.

Eredmények:

  •             Olimpiai Reménységek Versenye, Pozsony, K-2, 1000 m: 1. hely
  •             K-1, 1000 m: 2. hely
  •             K-2, 500 m: 2. hely
  •             Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokság, Szeged: K-1, 1000 m: 1. hely
  •             K-1, 2000 m: 1. hely
  •             K-2, 500 m: 1. hely
  •             K-2, 1000 m: 1. hely

Felkészítő edző: Fülöp János (Díjat édesanyja vette át.)

Kertész Attila Noel céltudatos, kitartó, lelkiismeretes sportoló. Munkája és elhivatottsága példaértékű.  2022-ben tagja lett a Kökény Roland Regionális Akadémia kölyök válogatott csapatának. Sportolói sikerei mellett tanulmányi eredménye kitűnő.

Kertész Attila Noel

Versenyeredményei:

  • Gyermek Kölyök Magyar Bajnokság, MK-1, Férfi Kölyök U13, 2000m: 5. hely
  • MK-4, Kölyök U13, 1000 m: 4. hely
  • Kökény Roland Regionális Akadémiai Kupa, MK-1, Férfi Kölyök U13, 2000 m: 1. hely

Felkészítő edző: Fülöp Fanni

Az Év Testnevelő Tanára Díj:

  • Virág Imre

Virág Imre 2019-ben a Nyíregyházi Egyetem történelem és testnevelő szakán szerzett általános iskolai tanári diplomát. A mai napig folyamatosan vesz részt képzéseken. 2022-ben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen középiskolai testnevelő tanárként végzett. 2021-ben Pedagógus 1 tanári fokozatba lépett és az IWI Nemzetközi Fitnesziskola személyi edző tanfolyamát is elvégezte. A Kossuth Lajos Gimnáziumban testnevelő tanárként dolgozik, valamint 3. éve osztályfőnökként is tevékenykedik az intézményben. 2020 óta a Tiszafüred Városi Diáksport Bizottság elnöke, a Szolnoki Sportcentrum megbízásából pedig a 2022 szeptemberében induló U-9-es korosztályú leány kosárlabdacsapat edzője. A sport iránti elhivatottságát kiválóan mutatja, hogy heti 2 alkalommal funkcionális edzéseket tart a lakosság számára, illetve nyáron úszótanfolyamot szervez a gyermekek részére.

Virág Imre

Eredményei:

  • Vármegyei Diákolimpia, mezei futóverseny: III. korcsoportos fiú csapat 2. hely, országos döntő 38. hely, V. korcsoportos fiú csapat vármegyei 2. hely, országos 12. hely, egyéni vármegyei 10. hely
  • A Diákolimpia, kosárlabda vármegyei elődöntőjében a gimnázium csapata a 2. helyen végzett
  • a vármegyei kosárlabda bajnokságon a gimnázium lány csapata a 2. helyen, fiú csapata a 3. hely végzett
  • vármegyei egyéni és váltófutó Atlétika Diákolimpia: 800 m síkfutás 1. hely, 1500 m síkfutás 3. hely, 3000 m síkfutás 2. hely, 100 m sík

Tiszafüred Város Kiváló Ifjúsági Sportolója díjban részesültek:

  • Dékány Lili 11.A
  • Virág Krisztián 10.B
  • Vincze Valentin 12.A
  • Borbély László 11.A
  • Árvai Péter 7.A
  • Teróczki Máté 7.A
  • Erős Anna 7.A
  • Farkas Noémi 8.A
  • Lajtos Szabina 8.A

Virág Krisztián tanulmányi átlaga kiemelkedő, 3 tantárgyból szaktanári dicséretben részesült. Angol nyelvből B2-es szintű komplex nyelvvizsgával rendelkezik. Közvetlen, vidám, szeretetreméltó személyiség.

Virág Krisztián

Kimagasló versenyeredményei:

  • Vármegyei Diákolimpia, Mezei Futóverseny, Országos döntő: 12. helyezés
  • Mezei Futóverseny: csapat 2. helyezés
  • Vármegyei Egyéni és váltófutó Atlétika Diákolimpia, 4×100 m váltófutás: 3. helyezés
  • 3000 m síkfutás: 2. helyezés

Felkészítő edző: Bodnár Gábor

Dékány Lili a 2022-es évben megint nagyot teljesített. Korosztályában a maraton és a síkvízi országos bajnokságon is dobogós helyen végzett. A felnőtt magyar bajnokságon is sikerült dobogóra állnia csapattársaival négyesben.  Az edzést és a tanulást jól összeegyeztetve dolgozik.

Eredményei:

  • Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokság, K-2, 1000 m: 3. hely
  • Felnőtt és Parakenu Magyar Bajnokság, K-4, 1000 m: 3. hely
  • Maraton Magyar Bajnokság, K-1, 21 km: csapat 3. hely

Felkészítő edző: Fülöp János (A díjat édesapja vette át.)

Vincze Valentin versenyszerűen kajakozik, emellett részt vett nyolcosztályos sportversenyeken, atlétika és mezei futóversenyeken. Magatartása és szorgalma példaértékű. Társai elé példaként állítható mind a sport, mind a tanulmányait tekintve.

Eredmények:

  • Vármegyei Diákolimpia, Mezei Futóverseny: csapat 2. hely,
  • Országos Döntő 12. hely
  • Vármegyei Egyéni és váltófutó Atlétika Diákolimpia, 4×100 m váltófutás és 3000 m síkfutás egyaránt 3. hely.

Felkészítő edző: Szarvas Fanni (A díjat távolléte miatt későbbi időpontban veszi át.)

Borbély László sportága a kajak-kenu. A válogatókon és a magyar bajnokságon nyújtott teljesítményének köszönhetően nemzetközi szinten is megmérette magát. A több mint 50 ország részvételével megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyéről egy arany és két ezüstéremmel tért haza. Országos Ifjúsági válogatott kerettag.

Eredményei:

  • Olimpiai Reménységek Versenye, Pozsony, K-4, 500 m: 1. hely
  • K-2, 1000 m: 2. hely
  • K-4, 200 m: 2. hely
  • Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokság, K-2, 500 m: 3. hely

Felkészítő edző: Fülöp János (A díjat húga vette át.)

Árvai Péter már több éve tagja a Tiszafüredi Városi Sportegyesület korosztályos csapatainak. A labdarúgás nagyon sokat jelent számára, meg is tesz ezért mindent. Tehetsége miatt hétről-hétre a nagyobb korosztályokban is szerepel. A sport mellett figyel a tanulásra is, kitűnő tanuló.

Árvai Péter

Eredmények:

  • Területi U14-es őszi bajnokság: 1. helyezett
  • U13-as bajnokság: 2. helyezett
  • Vármegyei U16-os bajnokság: 3. helyezett

Felkészítő edző: Dorcsák Zoltán

Teróczki Máté óvodás kora óta focizik a Tiszafüredi Városi Sportegyesületben. Folyamatos fejlődésének köszönhetően mára korosztályának meghatározó játékosa. Csapattársai körében nagy népszerűségnek örvend. Jó lelkű, segítőkész. A sport mellett figyel a tanulásra is, kitűnő tanuló.

Teróczki Máté

Eredmények:

  • Területi U14-es őszi bajnokság: 1. helyezett
  • U13-as bajnokság: 2. helyezett
  • Futsal U13-as bajnokság: 2. helyezett

Felkészítő edző: Dorcsák Zoltán

Erős Anna a kézilabda csapat kiemelkedő tagja, mind játékszervezésben mind játékintelligenciában. Az edzésekhez és a mérkőzésekhez való hozzáállása példaértékű.

Erős Anna

Az Országos Gyermek Bajnokság LU14 2.osztályának 1. csoportjában az őszi félévben a góllövőlista 3. helyét érte el.

Felkészítő edzők: Pénzesné Balázs Kitti és Mozer Előd Máté

Farkas Noémi a mazsorett egyesület tagja 6 éve, tanulmányi eredménye kitűnő.  Tiszafüred hírnevét versenyeken, környékbeli településeken, illetve külföldi utak alkalmával is népszerűsíti.

Farkas Noémi

Eredményei:

  • Hevesi országos Mazsorett fesztivál, botos kategória:1. helyezés, pom-pom kategória kiemelt arany
  • Szolnok Open Mazsorett Verseny, botos és pom-pom kategória:1. helyezés
  • Tiszafüredi Mazsorett Fesztivál, botos pom-pom kategóriában ezüstminősítés

Felkészítő edző: Bán Melinda Tünde

Lajtos Szabina sportága a mazsorett.  Fiatalabb társai munkáját a próbákon kívül is segíti a koreográfiák gyakorlásában. A csoportos koreográfiákon túl vállalkozik páros produkciók előadására is. Állandó résztvevője a helyi és környékbeli, illetve külföldi fellépéseknek.

Lajtos Szabina

Eredményei:

  • Hevesi országos Mazsorett fesztivál, botos kategória:1. helyezés, pom-pom kategória kiemelt arany
  • Szolnok Open Mazsorett Verseny, botos és pom-pom kategória: 1. helyezés
  • Tiszafüredi Mazsorett Fesztivál, botos pom-pom kategóriában ezüstminősítés

Felkészítő edző: Bán Melinda Tünde

A Fekete László Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola által kitüntetetett diákunk:

  • Samodai Botond Bendegúz 7.A

A Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola által kitüntetetett diákjaink:

  • Trázsi Kornélia 10.C
  • Szabó Veronika 10.B
  • Szabó Viktória 10.B

Gratulálunk valamennyi díjazottnak!

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

intézményvezető

A képeket készítette: Korda Photos