Beszámoló portugáliai utazásunkról

A Be the solution to pollution című Erasmus+ pályázat keretein belül tartalmas 5 napot tölthetett el 5 diák és két kísérőtanár a portugáliai Guimaraes városában. Nagy Viktória, Oczella Dorina, Radics Rebeka, Som Viktória, Ullmann Dorka, valamint K. Nagyné Pataki Noémi és Monok Péter 2022. március 7. és 12. között vettek részt a projekttalálkozón, hogy találkozzanak portugál, török és spanyol partnerekkel.

A pályázat a környezetszennyezésről szól, ezen belül most a talaj szennyezését vettük górcső alá. Számos  tevékenységet terveztek nekünk a vendéglátók: megvizsgáltuk, hogyan védi meg a talajt a növényzet, milyen típusú szennyező anyagok érik a földet, szimuláltuk a talaj károsítását, valamint megoldásokat kerestünk ezen szennyezés csökkentésére.

Az első nap az iskolába látogattunk el, ahol a hivatalos fogadás után a portugál diákok kis csoportokban vezettek végig minket az iskolában, betekintést nyújtva az iskola életébe és a nemzet oktatási rendszerébe. Ebéd után különböző „workshopokon” vehettünk részt (robotika, természettudományos és ökológiai foglalkozások)

A második nap elbuszoztunk egy laboratóriumba, ahol először a talaj szennyezéséről hallhattunk előadást, majd különféle kísérleteket mutattak be nekünk a szakértők. Délután egy olyan helyre mentünk el, ahol régen bőrfeldolgozással foglalkoztak, erről láthattunk tárgyi emlékeket, majd robotokkal foglalkozhattunk.

A harmadik együtt töltött napon az iskola könyvtárában irodalmi jellegű foglalkozásokra mentünk,  ahol egymás nyelvét mutattuk be verseken keresztül, valamint környezetvédelmi témájú dalokkal foglalkoztunk. Később könyvjelzőket készítettünk az iskola számára. A délutáni órákban megismerkedtünk Guimaraes városának történelmével, sétálva a macskaköves utcákon, barangolva a palotában s az ódon várban a szemerkélő esőben.

A negyedik nap folyamán a város szélén található hegyre a Penha-ra mentünk fel libegővel, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra és a környező hegyekre.  Egy finom ebéd után koordinátori megbeszélést tartottunk, majd szabadprogram keretén belül sétáltunk az óvárosban. Este búcsút mondtunk partereinknek, és másnap Porto városnézést beiktatva indultunk haza. Először az Atlanti óceán partjára metróztunk ki, ahol a z időjárás nem volt a legkegyesebb hozzánk, mivel eső és hatalmas szél fogadott minket. Délután pedig az óvárost, a Riberia-t néztük meg.

A hivatalos programokon kívül számtalan lehetőség volt az ismerkedésre: az étkezések során a diákok szívesen beszélgettek egymással, rendeztünk közös esti programokat, ahol bemutathattuk táncainkat, valamint karaokéztunk is. A találkozó alatt nemcsak a környezettel kapcsolatos témákat tártunk fel, hanem történelmi, földrajzi és kulturális ismeretekkel is gazdagodtunk, és természetesen a nyelvi készségeinket is csiszoltuk a számtalan beszélgetés alatt.