A járványhelyzet miatti hosszú várakozás után, végre ismét részt vehettünk diákjainkkal és néhány kollégával egy Erasmus+ találkozón Lengyelországban. S bár ezen a találkozón rajtunk kívül más országból nem érkeztek partnerek, a lengyel fogadó iskola diákjainak és tanárainak meleg vendégszeretete feledtette ezt velünk!
Utazásunkat 2021.06.20-án kezdtük, és a 13 óra, melyet a kisbuszban együtt töltöttünk bőven elegendő volt, hogy a magyar csapat (10 tanulónk és 4 tanárunk) jó hangulatát megalapozza. Mindenki várakozással tekintett a következő napokra, látnivalókra. Ostrow Wielkopolskiba az esti órákban érkeztünk, ahol egy közös vacsorát költöttünk el a lengyel koordinátorokkal, és az iskola igazgatónőjével.
Másnap felfedezhettük a városka nevezetességeit egy közös séta keretében, majd az iskolába látogattunk el, ahol a lengyel diákok egy nagy csapata izgatottan várt bennünket. Először az iskola tantermeibe, helyiségeibe kalauzoltak bennünket, ahol megtekinthettük az oktatási-nevelési munka feltételeit, majd közös csapatépítő tevékenységekkel próbáltuk a fiatalokat még közelebb hozni egymáshoz, ami remek lehetőséget nyújtott az angol nyelv gyakorlására is. Ezt a napot az Ostrowban található Piaski-tóban való fürdéssel zártuk.
Június 22-én, kedden, egy 2 napos kirándulás kezdődött, mely különleges volt, hiszen együtt, magyarok és lengyelek elutaztunk Ostrowból először Wroclaw városába, majd a Kudowa nevű településre, ahol a közös szálláson tovább szövődhettek a barátságok. Wroclawban az idegenvezető segítségével rengeteg információt szerezhettünk a nevezetességekről, több csodás templomban gyönyörködhettünk, fantasztikus kilátás nyílt a városra a Sky Tower 49. emeletéről, és Lengyelország 2. legnagyobb folyóját, az Oderát is megtekinthettük. Kudowaban ismét közös játékkal, egy számháborúval zártuk az estét.
Szerdán Kudowa híres gyógyvizével ismerkedtünk meg, valamint a városka gyönyörű épületeivel. Ezt követte a Sleza-hegységben megtett túránk, melynek során időnként szűk helyeken kellett átpréselnünk magunkat a sziklatömbök között. Kalandos, vadregényes út volt, mely mindenkit lenyűgözött. Ezt a napot lengyel kulináris élményekkel zártuk: vendéglátóink hagyományos lengyel étkekkel kápráztattak el bennünket, megkóstolhattuk a sziléziai gombócot, a pirogit, a bigost, és sok más ínycsiklandó ételt.
A találkozó hátralévő napjain ellátogattunk Krakkó városába, ahol a hangulatos főtéren helyezkedik el a híres Mária templom, elsétáltunk a Wawel várfalai alatt a várost őrző sárkányszoborhoz, és szabadidőnkben a Posztócsarnok üzleteiben vásároltunk szuveníreket, mely további lehetőségeket teremtett az idegen nyelv használatára.
A hazafelé úton nem hagyhattuk ki a Tarpataki-vízeséseket a szlovákiai Magas-Tátrában, melyek páratlan látványt nyújtottak. Élményekkel gazdagon tértünk haza Magyarországra, abban a reményben, hogy az Erasmus+ program 1 év kényszerű kihagyás után tovább folytatódhat, és még sok-sok diákunk számára jelenthetnek feledhetetlen utazásokat, kapcsolatokat ezek a találkozók!
Monokné Andrási Edit
A találkozóról készült film itt tekinthető meg
Az esemény legjobb képei innen érhetők el