2022. 11. 21-22-én a Kovács Pál Művelődési Központ munkatársai, a Vízfolt klub és a Makramé szakkör tagjai látogattak el gimnáziumunkba. Saját alkotásaikból állítottak össze egy gyönyörű kiállítást, melyet két napon keresztül tekinthettek meg az érdeklődők. A kiállítást Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó és Zám Lajosné nyitotta meg. A bemutatott tárgyak különböző technikákkal készültek, volt köztük patchwork, horgolás, kötés, amigurumi, makramé stb. A tárgyak jó része maradék vagy újrahasznosított alapanyagokból készült



A két nap alatt szinte minden diákunk megcsodálhatta a kiállított ágytakarókat, játékokat, mesefigurákat, karácsonyi díszeket, ruhadarabokat, táskákat, használati eszközöket. Közben a kiállítás alkotói kézműves foglalkozásokra invitálták a látogatókat.

Szebb környezetet el sem lehetett volna képzelni ehhez. A tanulók kipróbálhatták a varrógéppel varrás alapjait.





Megtanulhattak gombot felvarrni, elszakadt pulóvert javítani.



Az egyszerűnek tűnő pelenkaöltést kis mikulás tasakok készítéséhez használták fel, amihez készítőik szaloncukrot is kaptak a segítő nénitől.


Egy másik asztalnál kötni és horgolni tanultak a kíváncsi diákok. Néhányan, köztük diákok és kollégák is, már gyakorlottan mutatták be tudományukat valamely kézműves technika terén. Volt olyan diák is, aki az első próba után délután már saját horgolótűt vásárolt, annyira megtetszett neki ez a kreatív tevékenység.





A következő asztal körül makramé karkötők, levelek és karácsonyfák, később pedig kis plüss nyuszik is készültek.


A diákok véleménye alapján senki nem unatkozott, többségük örömmel próbált ki többféle technikát, alkotott maradandót, hasznosan töltötték el az időt. Még a nem magyar anyanyelvű diákjaink is örömmel vettek részt a foglalkozásokon.


Ezúton is köszönjük a Művelődési Ház munkatársainak, a Vízfolt klub és a Makramé szakkör tagjainak, hogy megcsodálhattuk alkotásaikat, hogy a gyerekek kézzelfogható közelségbe kerülhettek az alkotás csodájával. Remélem, még lesz alkalmunk hasonló közös programra és hogy a tanulóink közül sokakat „megfertőztek” a kézműveskedés szeretetével.
A témahét kezdeteként a Művelődési Ház munkatársai, a Vízfolt klub és a Makramé szakkör tapasztalt tagjai segítségével leshettek be diákjaink a kézműves fortélyokba. A hét további részében a gimnázium pedagógusai folytatták a kézműves foglalkozások sorát.
Az újrahasznosítás jegyében bontott és maradék fonalakat használtunk fel madárkák készítéséhez. 5-6-os diákok, az arra járó idősebb tanulók lelkesen gyártották a fonalkupacokat, ragasztották a gyöngyszemeket, kötözték össze képzeletbeli vagy az igazihoz hasonló kismadarakká. Gacsal Lilla és Szabóné Gyöngy Gyöngyi tanárnők segítségével egész csicsergő hadsereg készült.




Technika órán a 7-esek folytatták a szárnyasok készítését Szász Bettina tanárnő és Gyenge László tanár úr irányításával, majd a 10.A-sok is készítettek egy madársereget Dékányné Szabó Enikő és Szabóné Gyöngy Gyöngyi tanárnőkkel. Az elkészült művek nagy részét a készítőik jótékony célra ajánlják fel.




Szabó Anikó Ildikó tanárnő biológia óráján illatos fűszerekkel töltöttek meg a tanulók a saját maguk által készített, karácsonyi mintás maradék anyagból készült illatos tasakokat. Igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a maradékmentéshez.


Hegedűsné Trázsi Mária tanárnő útmutatása alapján használt törölközőkből és egyéb ruhadarabokból varrtak tanulóink kozmetikai törlőkendőket. Az így elkészült tárgyak még sokáig használhatók lesznek a fürdőszobában, így jóval kevesebb hulladékot termelünk az arctisztítás során.


A visszajelzések alapján a diákok egész héten nagyon lelkesek voltak, tetszett nekik ez a programsorozat. Olyan diákok is odaszaladtak a folyosón, akiket nem is tanítok, csak a foglalkozások egyikén találkoztunk, hogy nagyon jó volt, ugye lesz máskor is? Legyen így!

Pénteken, a témahét zárásaként a 2. alkalommal megrendezett, osztályok közötti kupakgyűjtő verseny eredményét hirdettük ki. Több mint 85 kg műanyag hulladék gyűlt össze tavasz óta. A 3. helyezett a 7. A, 2. helyezett a 11. B, a győztes pedig az 5. A osztály lett.

A gyűjtésben részt vettek még a 8.A, 9. A és B, 10.B és 11.C osztályok. Mindenkinek köszönjük, és gratulálunk! A hozott kupakokat átadtuk Gőz Andreának, a református EGYMI igazgatójának, aki eljuttatja felajánlásunkat egy beteg kislány szüleinek, ezzel is segítve gyógyulását.
Szabóné Gyöngy Gyöngyi
reál munkaközösség vezető