Felszállott a Páva

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes hosszú,eredményes múltra tekint vissza. 64 évvel ezelőtt 1953 szeptemberében alakult. Jelenlegi vezetőjük Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint, akik gyermekkoruk óta tagjai az együttesnek. Ma 400 fő táncol a Hajdúban az apró óvodásoktól az iskolás, felnőtt korosztályon keresztül egészen az idősebb korosztályig. 2003 óta a  ,,Hajdútánc ” Alapfokú Művészeti Iskola keretei között, a közoktatás részeként is működik a gyermekek művészeti képzése.  Jómagam 2015. szeptemberétől vagyok az Együttes tagja. Az idei év októberétől két csoportnak – a kisiskolás Bóbitának és az idősebb korosztályt magába foglaló HajKeFének (Hajdú Kezdő Felnőtt) pedig az egyik próbavezetője is, heti 3 alkalommal.
Számos kitüntetés mellett 1979-ben a Hajdú  elnyerte az eddigi legnagyobb kitüntetést a „Népművészet Európai Díjat” .

Az Együttes évente 50-60 alkalommal lép közönség elé Magyarországon, valamint a határokon túli és távolabbi országokban egyaránt.
Jártak az USA-ban, Mexikóban, Brazíliában, Kanadában, Japánban, Indonéziában, Franciaországban. Ebben az évben a húsvétot Belgiumban töltötték, a közelmúltban pedig 2 hétig Kínában voltunk, majd ezt követően Izraelben és Bulgáriában „Magyar Napok”-at ünnepeltünk. Ott egy fesztivál keretében mutattuk be a hazai  hagyományokat.

Az idei év elején átvehette a Hajdú az Operett színházban a 3. Marin György emlékplakettet, amire nagyon büszkék vagyunk, hiszen azok az együttesek kapják, akik 3 éven keresztül „Kiváló”-ra minősülnek. Együttesünk 9 egymást követő évben megszakítás nélkül elnyerte az említett díjat.
Táncosaink számos kiemelkedő nívódíjjal, közönségdíjjal büszkélkedhetnek, melynek magam is részese lehettem és 2016 novemberében egy régi álmom vált valóra, megkaptam az ,,Ezüstpitykés Táncos ”  díjat, mely korosztályomban a legmagasabb szintű elismerést jelenti.
Az Együttes felnőtt tagjai a Csokonai Színházban is megmutatják időnként tehetségüket és a színészekkel közös produkcióban lépnek fel egy-egy darabban. 2014 óta pedig minden évben részt vesznek a ,,Csaba Királyfi” híres székely rockopera előadásában, ahol 100 hajdús táncos szerepelt, köztük jómagam is. Ez a színdarab járt már a határon túl – Csíksomlyón -, ahol 250.000 néző csodálta az előadást, az idei évben pedig a székhelyünkön, Debrecen városában játszottuk nagy sikerrel.

Az együttes nemcsak hazánkban, hanem a határokon túl is őrzi a hagyományt, (pl.: Erdélyben) és 6 éve van kapcsolatban az egyedüli színmagyar településként megmaradt Kőröstárkánnyal olyannyira , hogy a különböző látogatások, táboroztatások és programokon való részvétel eredményeként a Hajdúsok újraélesztették a helyi tánchagyományokat és mára 3 csoportban táncolnak a kisiskolástól a – felnőttig az ottani emberek is.

Számos szakmai elismerés, kitüntetés mellett nagyon fontos számunkra a szülők, a gyermekek és a közönség elégedettsége valamint a tehetséggondozás.

Jelenleg az együttes felnőtt tagjai (köztük én is) a Felszállott a Páva című  tehetségkutató televíziós műsorban vesznek részt, amelyben a régi  kultúrát kedvelő és őrző táncos- énekes –zenész-szólisták és együttesek mérettethetik meg tudásukat és mutathatják meg a magyar kultúra csodáit és sokszínűségét a nézőknek  és persze a zsűrinek. A műsor a tavasszal indult, melyben a szívünkhöz oly közel álló Hortobágy kultúráját, a pásztorélet mindennapjait, vetítettük le kisfilmben és a színpadi műsorban is . Majd az zsűri értékelése alapján lehetőségünk volt az elődöntőben megmutatni, hogy a kitartó munka, és a tánc iránti tisztelet és szeretet meghozza a gyümölcsét. Ezt követően november 17-én részt vehettünk az első elődöntős élőben közvetített, televíziós adásban,ahol „Tiszapolgári rukkoló bál” címmel, egy  vidám mulatság és a katonai besorozás szomorú történeteit elevenítettük fel egy 4 perces előadásban. Hatalmas örömünkre a zsűri tetszését elnyerve, a zsűri továbbjuttatott bennünket a középdöntőbe, melyre nagy lelkesedéssel és elszántsággal készülünk. A műsorra december végén kerül majd sor…

23755809_1982464482026747_2289975275099277605_n debrecenihajdú2 debrecenihajdú

Az idei év számomra hatalmas lépés volt a néptánc terén, hiszen amellett, hogy a személyes próbáimon, versenyeken, szakmai táborokon  részt veszek, az együttes vezetői egy nemes feladattal bíztak meg, mint már említettem 2 csoport próbavezetői feladatának ellátásával, amely egy nagyon összetett feladat, hiszen a tánctanítástól, a versenyekre felkészítés, a táboroztatáson keresztül magába foglalja egy kis közösség összekovácsolását is. Nagy örömmel teszek eleget a nemes feladatoknak, mivel a jövőbeli elképzelésem, leendő pályafutásom is ezekre építgetem. Számomra a néptánc és a népzene a művészet legszebb ágazatai. Messzire ragyogó büszkeség, szívszorító fiktív emlékek sokasága a nem ismert őseinkről. A néptánc olykor sajgó vádli, izomláz, kőkemény munka, máskor egy kapocs, ami összehozza az embereket, nyitottá, elfogadóvá, érzékennyé tesz és egy hatalmas erejű közösséget formál.

Ferencz Gergő 11.B