NTP-MTTD-18-as számú „Energia kicsiben és nagyban – nagyapáink és unokáink használatában” c. projektünk következő állomását is lezártuk, melyben a kémiáé és matematikáé volt a főszerep. Azért ezt a részt választottam, mert felkeltette az érdeklődésemet, a mindennapi élethez kapcsolódik, és néha jó dolog tisztában lenni a dolgok tudományos hátterével is.
A legutóbbi részben a környezetvédelem állt a középpontban. Online kérdőívet állítottunk össze, amelyet elsősorban a pályázatban résztvevő tanárok és diákok, majd az iskolába járó többi diák és az ott dolgozó tanárok töltöttek ki. Egy hetet adtunk kitöltési határidőnek, és ez alatt az idő alatt több mint 60 visszaküldött kérdőívet kaptunk, amit ezúton is köszönünk. A kérdések között szerepeltek a falra, szigetelésre, fűtési módokra, gáz-, fa-, villamos energia- stb. fogyasztási mennyiségére vonatkozók is. Mindezek mellett a fő téma az energiafogyasztás volt.
A következő foglalkozáson Kiss Dóra 11. A osztályos tanuló ismertette, mutatta be a statisztikai eredményeket, grafikonokat.
Az eredmények alapján 3 csoportra bontottuk a beküldött adatokat, kis-, közép- és nagyfogyasztókra. Kiszámoltuk az éves földgáz- és fafogyasztást átlagosan családonként, hogy égésük során hány m3 CO2-ot juttatnak a levegőbe. Számomra, de a többiek számára is megdöbbentő adatokat kaptunk, ahogy a képen is látható. Az előző fogyasztási sorrend szerint 4,97m2, 22,54m2 és 48,96m2 napelem váltaná ki a felhasznált földgázt.
Dr. Harka Ákos előadása előtti projektes foglalkozáson az osztálytársammal, Rákóczi Gergővel tartottunk kiselőadást a megújuló, illetve a nem megújuló energiaforrásokból. Fajtáit, felhasználásait, előnyeit, hátrányait fejtettük ki bővebben és szó került hazánkban való elterjedéséről is.
Török Eszter és Rákóczi Gergő
10.A osztályos tanulók