A Kossuth Bált harmadik alkalommal rendezzük meg a Kossuth-napok rendezvénysorozat záróakkordjaként, 2019.03.09-én. Az idén is alapvető célunk, a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola közösségének építése. Persze a bál mindenki előtt nyitott, megkülönböztetett szeretettel várjuk a tiszafüredieket és az intézményhez köthető baráti társaságokat. A rendezvény kiváló találkozási lehetőség lehet továbbá egykori osztályközösségek, munkahelyi közösségek számára is. A jegyek megvásárlásakor ennek érdekében külön asztal is igényelhető.
Jó dolog bálba járni, mert kicsit kiemel a hétköznapokból, feltölt és új erőt ad a további feladatokhoz. És ha mindezt ráadásul jó cél érdekében tesszük, akkor dupla öröm. Így gondoltuk mi is, amikor a bál megszervezése mellett döntöttünk és reméljük így gondolja az is, aki a Kossuth Bált választja szórakozásként, közösségi találkozóként, társadalmi eseményként. Szívesen vesszük támogatók, tombolát felajánlók jelentkezését. A támogatói jegy vásárlásával a Kossuth Lajos Gimnázium oktató-nevelő munkáját segítik. A gimnázium tanárai nagy szeretettel várják a hazaérkező egykori diákokat, valamint gimnáziumunk öregdiákjait, intézményünk diákjainak szüleit és mindenkit, aki szeretne egy szép estét eltölteni.
A temperamentumos zenét a Randevú zenekar biztosítja és minden bizonnyal mindenkinek jó hangulatot teremt majd. Az est fellépőiként köszönthetjük a Szolnoki Break Tánc és Extrém SE Stay Fresh Break tánccsapatát. A csapat számtalan nemzetközi és hazai sikert tudhat maga mögött, többek között a Csillag születik középdöntőjében láthattuk őket. Sok tehetséges diákunk tanul a Fekete László Zeneiskola és AMI-ban. A tankerületünk intézményei közötti együttműködés szép példája, hogy a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar képviselteti magát fellépőként a bálon. Városunk másik elismert művészeti csoportja, az Extrém Dance Team is tartalmas kikapcsolódást kínál gimnáziumunk tanulói számára. Egykori és jelenlegi diákjaink is fellépnek a színvonalas előadásukban. A 12. B osztályosok keringővel nyitják meg a bált, ahol a szüleikkel is parkettre léphetnek.
A bőséges vacsorát az idén is a Nemzeti Étterem tálalásában fogyaszthatjuk el, a fenséges étkekről Ábrahám Tamás gondoskodik az idén is.
Éjfél után pihenésképpen tombolasorsolás következik, amikor izgulhatunk az értékes nyereménytárgyakért. Éjféltől svédasztalon, hidegtálak választékából lehet fogyasztani, hogy legyen energia a hajnal 4 óráig tartó mulatsághoz.
A jótékonyság mellett a felhőtlen szórakozás és a közösségformálás is célunk, az összetartás erősítése a pedagógusok és a szülők között. Ez már megmutatkozik a bál szervezésekor, ami nagyban hozzájárult a bál sikeréhez is.
![]() |
![]() |
Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó
intézményvezető