Színházlátogatás Eger

Február 1-jén a színházbérlettel rendelkező tanulókkal és kollégákkal az egri Gárdonyi Géza Színházban megtekintettük A dzsungel könyve című musicalt.

Ki ne ismerné Rudyard Kipling novellakötetének karaktereit? Ki ne hallott volna Maugli, az indiai „emberkölyök” történetéről, aki a Vadon Törvényei szerint nő fel, a bátor fekete párduc, Bagira tanításairól, az életvidám medve, Balú jóságáról, a hipnotizőr kígyó, Ká cinizmusáról, vagy a félelmetes tigris, Sir Kán kegyetlenségéről?

Nehezen találni olyan gyermeket és felnőttet, akinek ismeretlen Kipling története, és az ebből készült, minden generációnak szóló, családi musical.

Ez a máig sikeres és sokakat megragadó történet nemcsak a vadon nevelkedő Maugliról és az őt körülvevő, emberi tulajdonságokkal felruházott állatok kapcsolatáról szól, hanem barátságról, bizalomról, bátorságról, önfeláldozásról, bosszúról, szerelemről és gyászról. Mindarról, ami örök az emberi világban.

Színházba járó csoportunknak most abban a kivételes megtiszteltetésben is része lehetett, hogy személyesen találkozhattunk a darab főszereplőjével, a Mauglit alakító, Kerek Dáviddal.

Köszönjük a közvetlenségét, amivel elbűvölt bennünket!

Bukta Erzsébet
szaktanár

Utazás a görög történelemben

20204. február 9-én iskolánk 9.B és 10. B osztályos diákjai Budapesten jártak, egy mélyreható „utazást” tehetek a görög történelemben.

Az Újbuda legmodernebb bevásárlóközpontjában lévő kiállítás rengeteg szobron, kiállítási tárgyon, páncélzaton, sisakon, pajzson, fegyveren, korabeli hangszeren, és megannyi egyéb számunkra ismeretlen installáción keresztül varázsolta elénk a görög államok ókori történelmének minden egyes részletét. A

Magyarországon mindössze 3 hónapig látható utazó tárlat számos kérdésre adott választ: Hogyan született meg a demokrácia? Hogyan kezdődött a trójai háború? Hogyan nézett ki a trójai faló? Miért voltak a spártaiak olyan legyőzhetetlen harcosok? Hogyan kezelte a mindenható Zeusz az isteneket és az embereket?… A diákok egy kellemes napot tölthettek együtt, melynek során interaktív módon ismételték át a görög történelem fontos mozzanatait; az elhangzott információk megerősítették, kiegészítették korábbi ismereteiket, valamint az érettségire való felkészüléshez is elengedhetetlenek.

Borbélyné Gyurcsák Judit

Farsang 2024

Február 9-én a gimnázium folyosóit jelmezesek lepték el farsang alkalmából, hogy elűzzék a tél utolsó maradványait. A diákok és tanáraik egyéni, valamint csoportos felvonulással szórakoztatták a KLG közösségét.

A nyolcosztályos tagozat díjazottjai a társaik szavazatai alapján:

1. hely: Dobókocka (8. A)
2. hely: Kleopátra (5. A)
3. hely: Mosoly (6. A)

A gimnázium felsőbb osztályainak díjazottjai:

1. hely: Román Autókereskedők (12. B, 10. B diákjai)
2. hely: Nagy Pénzrablás (9. C)
3. hely: Skót táncosok (12. A)

KLG BÁL 2024 BEHARANGOZÓ

Egykori diákunk, Baliga-Bodon Péter 7. alkalommal fogja köszönteni a KLG Bál közönségét 2024.03.09-én. Az est fővédnöke Dr. Mélász-Szigetvári Réka főorvos asszony. A 4 for Dance fellépését, valamint diákjaink műsorát követően a 8.A osztályosok keringővel nyitják meg a bált, ahol a szüleikkel és tanáraikkal is parkettre léphetnek. Sztárvendégünk Opitz Barbi, az X-Faktor hatodik szériájának győztese. A temperamentumos, jó hangulatot garantáló zenét a már jól ismert Rekord Zenekar szolgáltatja. A bőséges vacsorát az idén is a Nemzeti Étterem tálalásában fogyaszthatjuk el, a fenséges étkekről Ábrahám Tamás gondoskodik. Éjfél előtt pihenésképpen tombolasorsolás következik, amikor izgulhatunk az értékes nyereménytárgyakért. Éjféltől svédasztalon, hidegtálak választékából lehet fogyasztani, hogy legyen energia a hajnal 3 óráig tartó mulatsághoz.

Jó dolog bálba járni, mert kicsit kiemel a hétköznapokból, feltölt és új erőt ad a további feladatokhoz. Reméljük így gondolja az is, aki a Kossuth Bált választja szórakozásként, közösségi találkozóként, társadalmi eseményként. Szívesen vesszük támogatók, tombolát felajánlók jelentkezését. A támogatói jegy vásárlásával a Kossuth Gimnázium oktató-nevelő munkáját segítik. A gimnázium tanárai az idén is nagy szeretettel várják a hazaérkező egykori diákokat, valamint gimnáziumunk öregdiákjait, intézményünk diákjainak szüleit és mindenkit, aki szeretne egy szép estét eltölteni. A jótékonyság mellett a felhőtlen szórakozás és a közösségformálás változatlanul célunk, az összetartás erősítése a pedagógusok és a szülők között. Ez már megmutatkozik a bál szervezésekor, ami nagyban hozzájárult a bál sikeréhez is. Az idén is alapvető célunk, a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola közösségének építése. Persze a bál mindenki előtt nyitott, megkülönböztetett szeretettel várjuk a tiszafüredieket és az intézményhez köthető baráti társaságokat. A rendezvény kiváló találkozási lehetőség lehet továbbá egykori osztályközösségek, munkahelyi közösségek számára is. A jegyek megvásárlásakor ennek érdekében külön asztal is igényelhető.

Arról is gondoskodtunk, hogy a vendégek emlékekkel gazdagon távozzanak az estről, ezért egy fotósarok várja a bálozókat. Hogy ne csak elmosódott selfie-k készüljenek, a vendégek igénybe vehetik a bál hivatalos fényképészét, Máté Irmát.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó
igazgató

Honvéd Kadét Program: A különbözeti vizsgára történő elméleti felkészítés

A 2024/25-ös tanévtől indul gimnáziumunkban a HONVÉD KADÉT PROGRAM, melynek céljai között szerepel a hazaszeretetre nevelés, a honvédelmi ismeretek terjesztése, a hazafias, honvédelmi nevelés és a katonai pálya bemutatása. Nem katonai kiképzésről van szó, hanem önkéntes együttműködésről melynek keretében választható érettségi tárgyként kínál ismereteket a program. A képzésen önként részt vevő diákok olyan, a civil életben is hasznos ismereteket kapnak, mint például tereptan, térképészeti alapismeretek, elsősegélynyújtás, és így tovább, valamint ösztöndíjban részesülhetnek. A katonai pályára készülőknek a hivatás megismerésén túl lehetősége lesz honvédelmi alapismeretek tantárgyból érettségivizsga szerzésére.

Az idei tanév előkészítő éve a programnak, a 9. évfolyamos diákjaink máris jeleskedtek és eredményesen vettek részt Haditorna versenyen, valamint más, a Honvédelmi Minisztérium által középiskolásoknak szervezett versenyeken. Azon 9. évfolyamos diákjaink(30 fő), akik szeretnének a programhoz csatlakozni, különbözeti vizsga letételével szerzik meg a jogosultságot, hogy 10. évfolyamosként kadétokká váljanak. Természetesen így pályázhatnak majd a Kadétprogramhoz kapcsolódó ösztöndíjakra is. A különbözeti vizsgára történő elméleti felkészítés február 6-án kezdetét vette. Balogh János Pál hadnagy, honvédelmi referens (MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred) 8 alkalommal készíti fel diákjainkat a következő témakörökből: alaki felkészítés, hadtörténeti alapismeretek, túlélési alapismeretek és táborozástechnika.

Köszönjük hadnagy úr közreműködését, diákjainknak pedig sikeres felkészülést kívánunk a különbözeti vizsgához!

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó
igazgató

Kiberbiztonsági Kalandok 2024” című online tanóra

2024. február 6-án délelőtt a CIB Bank kezdeményezésére Nemes Máté kiberbiztonsági- és csalásmegelőzési szakértő „Kiberbiztonsági Kalandok 2024” című online tanórát tartott a 11. évfolyam számára. Az előadás célja – napjaink egyik legfontosabb kihívására reagálva – az internet biztonságos használatának népszerűsítése a középiskolások (14-18 éves korosztály) körében.

Kiemelten foglalkozott a helyes jelszó felépítésével és használatával különböző platformokon, az adathalászattal, internetes csalásokkal. Mindehhez olyan gyakorlatorientált segítséget igyekezett nyújtani az előadó, amely a diákok számára is érdekes és hasznos volt.

Tudeszéné Pallagi Erika
Informatika szakos pedagógus

ABLONCZY BALÁZS ELŐADÁSA „LEHETETT VOLNA MÁSKÉPP? MI LETT VOLNA? HA NINCS TRIANON” + Videó

Az MTA Középiskolai Alumni Program keretében Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense „LEHETETT VOLNA MÁSKÉPP? MI LETT VOLNA? HA NINCS TRIANON” CÍMMEL tartott előadást 2024.02.05-én a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Az előadót Ébner Gábor igazgatóhelyettes köszöntötte. Ablonczy Balázs az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán végzett történelem-francia szakon, ugyanitt szerezte doktori címét, és egykori iskolájában, a művelődéstörténeti tanszéken oktat. Tanult és kutatott Párizsban, Londonban, Berlinben. 2009-2010-ben a bloomingtoni Indiana University vendégtanára volt. Szakterülete a két világháború közötti Magyarország története. Főszerkesztője a Kommentár című kéthavi folyóiratnak. Teleki Pálról szóló életrajza a 2005-ös év egyik legjobb társadalomtudományi kötete volt. 2011-től a Párizsi Magyar Intézet igazgatója.

A Trianon-legendák egyre csak szaporodnak, így érthető, hogy az előadó által felvetett kérdés az eseménytörténeten túl felkeltette a hallgatóság kíváncsiságát a mélyebb összefüggésekre. Trianon a XX. századi magyar történelem egyik legtragikusabb és legtraumatikusabb eseménye, amely mély nyomokat hagyott a magyar történeti emlékezetben, de a politika sem tudott szabadulni tőle. és értelmezni kívánják a mai közéletben és publicisztikában is rendszeresen felbukkanó hiedelmeket, spekulációkat, legendákat.

Mi lett volna, ha megnyerjük a háborút?; Mi lett volna, ha Tisza István életben marad?; Mi lett volna, ha az Osztrák-Magyar Monarchia nem bomlik fel?; Mi vezetett a Monarchia széthullásához?; Hogyan változott a Monarchia egyensúlyfenntartó szerepe Európában?; Mi lett volna, ha Magyarország nem írja alá a békeszerződést? Az előadó többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ, hogy megérthessük az 1920-ban aláírt békeszerződés körülményeit és hatását.

A hallgatóság részéről felmerült kérdések megválaszolásával ért véget a tartalmas délután.

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó
igazgató/MTA Középiskolai Alumni Program szervezője

Rendhagyó biológia óra

A 2000. február 01-én bekövetkezett ciánszennyezés kapcsán február elsejét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánították. A héten többet foglalkoztunk a Tisza és a Tisza- tó élővilágával.

2024. 01. 31-én Andrási Lőrinc növényvédelmi szakmérnök nagyon tartalmas, izgalmas, érdekes órát tartott a 7. A, 9. A, 11. B osztály számára. A program fő témái a 2000. február 01-én bekövetkezett ciánszennyezés és hatásai, az elővilág helyzete napjainkban. Másik nagy téma volt a csípőszúnyogok, de részletes és érdekes információt kaphattunk a Tisza-tó kialakulásáról, az élővilágáról, az árvízszabályozásról és a kérészekről.

Megtekinthettük az előadó által készített, csodálatos természetfotókat, amelyek tükrözték Andrási Lőrinc úr természet iránti szeretetét és a természetvédelem iránti elhivatottságát. Az órát egy lenyűgöző, vadludakat bemutató rész zárta.

Szabó Anikó Ildikó
biológiatanár

VII. Városkörzeti Floorball Bajnokság

A VII. Városkörzeti Floorball Bajnokság 2024. 01. 31-én a Kossuth Lajos Gimnázium tornatermében került megrendezésre. A III. és a IV. korcsoportban 4 iskola 14 csapata mérte össze ügyességét. A bajnokságot Hajdú József, iskolánk volt diákja, diákolimpiai versenybíró segítségével szerveztük meg és bonyolítottuk le. A versenyre való felkészülésben a játékszabályok megismerésében is segítségünkre volt Józsi, akinek ezúton is köszönjük fáradtságos munkáját. A diákok nagyon sportszerűen és nagy szívvel küzdötték végig a hosszúra nyúlt napot. A résztvevők érem és oklevél díjazásban részesültek. A legjobb játékos, a legjobb kapus és a gólkirály emléklapot és csokit is kapott.

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő testnevelőnek!

Eredmények:

III. Korcsoport

  1. hely PGT Team – Szent Imre Katolikus ÁItalános Iskola
  2. hely Tűzgolyók – Kossuth Lajos Gimnázium 6. A
  3. hely A Csapat – Kossuth Lajos Gimnázium 5.A
  4. hely The Explorels – Kossuth Lajos Gimnázium 6. A
  5. hely XD UWU – Kossuth Lajos Gimnázium 5. A

Legjobb játékos: Lovász József

Legjobb kapus: Szabó Máté

Gólkirály: Ács Vilmos

IV. korcsoport

  1. hely Címvédők – Kossuth Lajos Gimnázium 8, A
  2. hely Liverpool – Szent Imre Katolikus ÁItalános Iskola
  3. hely EzelTambura – Kossuth Lajos Gimnázium 8. A
  4. hely VAMAVIANKIK – Kossuth Lajos Gimnázium 8. A
  5. hely Örjöngők Kossuth Lajos Általános Iskola
  6. hely Hernyó Fc – Szent Imre Katolikus ÁItalános Iskola
  7. hely Szőröstalpúak – Kossuth Lajos Gimnázium 7. A
  8. hely Nagyiván – Nagyiváni Általános Iskola  
  9. hely Queenek – Kossuth Lajos Gimnázium 7. A

Legjobb játékos: Óceán Máté, Dorcsák Zoltán, Kiss Milán

Legjobb kapus: Árvai Péter

Gólkirály: Dorcsák Zoltán