Évek óta sokféle pályázatba kapcsolódik be a gimnázium. Ezek közül az egyik a Határtalanul, ami azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek megismerhessék a határon túli magyarlakta vidékeket is. Lelkes osztályfőnökök vállalják a pályázatok megírását, köztük Tóthné Kovács Irén, aki a 10. A-sok vezetője, és nagyon sokat dolgozik azért, hogy diákjai sok-sok élménnyel gazdagodva hagyják majd el az iskolát, ha leérettségiztek.
Ennek a munkájának volt köszönthető az idei ötnapos szlovákiai körutazás, ahol az 5 nap alatt végigutaztunk Szlovákián, és csupa olyan helyen álltunk meg, ahol a magyarság nyomait felfedezhettük, sőt mondhatjuk, hogy magyarok közé mentünk. Annál is inkább, mert ennek a pályázatnak fontos kikötése, hogy az utazás során fel kell keresni egy határon túli magyar tanítási nyelvű iskolát, és kapcsolatot kell teremteni vele. A kiválasztott iskola képviselői is eljönnek hozzánk látogatóba.
Az utazás és a kirándulás körülményeiről annyit még fontos tudni, hogy egy nagyon szép és kényelmes busz szállította a csapatot, aminek a sofőrje nagyon készséges volt, és tájékozottsága nagyon megkönnyítette a csoport helyzetét: Kozma Csabának hívják. Ugyanezeket el lehet mondani az idegenvezetőnkről is, Vörös Attiláról, aki az öt nap alatt értő átadója volt a helyi ismereteknek. Nemcsak idegenvezetői tudásával bűvölt el bennünket, hanem kedvességével, humorával is. Két szálláson töltöttük a négy éjszakát. Mindkét helyen kifogástalan körülmények között. Svédasztalos reggeli és kétfogásos vacsora járt nekünk, és kaptunk úti csomagot is. Tényleg minden adva volt ahhoz, hogy szép élményekkel gazdagodva térhessünk haza.
Az első napon nagyon sokat kellett utaznunk, hisz Komáromnál léptük át a határt, és elmentünk egészen a történelmi Magyarország nyugati kapujáig, Dévény váráig. Szlovákiában valamennyi várra, amit láttunk, az volt jellemző, hogy vagy nagyon szépen rendbe rakták, vagy most vannak folyamatban a helyreállítási munkálatok. Dévénynél eszünkbe jutott Ady is, aki itt akart betörni „új időknek új dalaival”. Földrajzóráról tudjuk, hogy itt két hegyvonulat közötti szélkapu van, de nem gondoltuk, hogy ez állandóan sarkig tárva van. Kis híján elvitt bennünket a szél. Igazán leginkább ez az élmény határozta meg az ott létünket. Még ezen a napon meglátogattuk Pozsonyt, ahol sok-sok történelmileg fontos épület van. Láttuk a hajdani országgyűlés épületét, és bementünk abba a templomba is, ahol annak idején a Habsburg-királyokat koronázták. Szép, de nem túl nagy templom, a falán egy táblázat hirdeti, hogy kit mikor koronáztak magyar királlyá a XVI. századtól. Furcsa érzés volt itt lenni. Kézzel foghatóan volt jelen a történelem.
A második nap Galántáé volt a főszerep. Itt van a Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium egy épületben a szlovák tanítási nyelvűvel. Nincs válaszfal a két rész között még sincs átjárás. Ez nagyon furcsa volt. Hatalmas előadóteremben fogadtak bennünket, aminek a hátsó falán egy nagyon szép és tudományos igénnyel összeállított kiállítás emlékezett meg az iskola névadójáról, aki kisgyermekkorát töltötte ezen a környéken. Itt is gyűjtötte a népdalokat. Az épület napfényes, tágas, és a tanulók szemmel láthatóan jól érzik magukat benne. Két tornaterem, egy úszómedence és a tágas, ízlésesen berendezett menza: ezek a közös helyiségeket. Egyébként mindkét gimnázium úgy tesz, mintha a másik nem lenne. Megnéztük a város honismereti múzeumát is, majd a parkban megkoszorúztuk Kodály Zoltán szobrát.
A harmadik napból három esemény kíván kiemelést. Alkalmunk volt megnézni a bősi vízi erőművet, és megfigyelhettük, ahogy a hajók áthaladtak a zsilipeken. És bár volt tudásunk a történésről, élőben végignézni mégis nagy élményt jelentett, és egy kicsit a természettudományok oltárán is áldozhattunk. Sétáltunk egyet a komáromi várban is, ami a méreteivel nyűgözött le bennünket. Itt pedig a szabadságharc szelleme kísértett, hiszen Klapka György hősies küzdelmeiről ill. az általa kikényszerített szabad elvonulásról mindannyian hallottunk. Ha előbb nem, akkor most az idegenvezetőtől. Persze volt ez a vár szovjet laktanya is, és ahogy ott járkáltunk, arra gondoltunk, hogy jó sok harckocsinak helyet adhatott, no meg a hozzá tartozó személyzetnek. Délután pedig a deáki bencés apátsági templomot nézhettük meg, ahol egy idős néni – Irénke néni – varázsolt el bennünket kedvességével és azzal a szeretettel, ahogyan a templomról beszélt.
A negyedik napon Nagyvezekényhez is ellátogattunk, ahol egy török-magyar csata emlékét őrzi egy hatalmas fém oroszlán. Itt is letettük a megemlékezés koszorúját, készítettünk egy csoportfotót, és már mentünk is tovább, hiszen várt bennünket Zólyom vára, amit nagyon szépen felújítottak, és mindenki kedvére bóklászhatott benne, hiszen nem volt annyi időnk, hogy az egészet bejárjuk. Délután Selmecbányára érkeztünk. Petőfi és Mikszáth jutott eszünkbe. A város pedig elbűvölt bennünket a szépségével, és próbára tette a lábainkat ill. a tüdőnket, mert az alföldet szokott szervezetünknek bizony furcsa volt az állandó lejtőn – vagy éppen emelkedőn – járás. Itt a legérdekesebb látnivaló a bányamúzeum volt. Sisakot és lápmát kaptunk, és 50 méterrel a felszín alatt igazi bányajáratokban beszéltek nekünk a bányászok nehéz, küzdelmes munkájáról ill. életéről. Jó volt feljönni a fényre.
Az ötödik napra elfáradtunk, pedig az egyik legszebb szlovákiai városba érkeztünk: Kassára. Rákóczi állt érdeklődésünk középpontjában. Először azt a házat néztük meg, amelyikben ő lakott Rodostóban, bár ez csak a pontos mása az eredetinek. Az újratemetésről is érdekes képeket láthattunk, korabeli tárgyakat nézhettünk meg. Utunk utolsó látnivalója a kassai dóm volt. Szavak alig vannak rá, legjobb talán a lenyűgöző. Sokáig el lehetett volna nézelődni benne, ha nem szorított volna bennünket az idő, és ha nem inkább a hazatérés vágya foglalkoztatott volna már bennünket. Öt óra körül indultunk hazafelé és a tervnek megfelelően meg is érkeztünk.
Ezúton is köszönöm Irénkének, hogy velük lehettem ezen a szép és tartalmas kiránduláson.
A kiránduláson készült videót itt tekinthetik meg.
Oláhné Kürtösi Ágnes
kísérő tanár