Természettudományos verseny a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán

2022. március 11-én megrendezett verseny célja volt, hogy a természettudományokat népszerűsítése a tehetséges, középiskolás diákok körében. A Kossuth Lajos Gimnáziumot és Általános Iskolát én képviselhettem ezen a versenyen.

Az első fordulóban, olyan videót kellett készítenem, amelyben egy érdekes kémiai kísérletet mutatottam be. Ez volt a Fekete kígyó kísérlet. A videónak a kísérleten kívül tartalmaznia kellett annak rövid, a versenyző által elmagyarázott tudományos hátterét is.

Az országos döntőbe a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 10 és a közönség által megszavazott (a közösségi médián legtöbb like-ot gyűjtött) további 5 versenyző jut be. Én bekerültem a szakmai zsűri döntése és az összegyűjtött like-ok alapján az első 10 versenyző közé. A döntőre nagy izgalommal készültem. Ide az ország minden tájáról érkeztek versenyzők. Itt izgalmas kémiai, biológiai, fizikai és gyógyszerésztudományi feladatokat kellett megoldanunk.

A döntőben három forduló nyomán döntöttek a helyezésekről. Az elsőben egyenként 40-40 természettudományos kérdésre kellett válaszolni. A másodikban egymással kellett párbajoznunk. Az utolsó körben pedig ismét egy kvíz kérdéssor teljesítése során szerzett pontok alakították ki a végső sorrendet. Nagyon örültem neki, mikor a negyedik helyen szólítottak ki az eredményhirdetésen.

A verseny szervezését Kovácsné Bácskay Ildikó, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának oktatási dékánhelyettese irányította. Rajta kívül az egyetem hallgatóival is találkozhattunk, akik megismertettek bennünket a gyógyszerészi feladatkörökkel, betekintést nyerhettünk az egyetemi képzésbe is.

Köszönöm szépen Dr. Ceglédi Erzsébet és Szabóné Gyöngy Gyöngyi tanárnőknek a felkészítő munkáját.

Moldován Dóra 11.A